Főkép Majdnem két évvel a megjelenés után végre a magyar olvasók is kezükbe vehetik a legújabb Adrian Mole kötetet, amelynek stílusa jóval eltér a már eddig megszokottól: a napló sokkal komorabb hangvételű és az Adrian Mole-ra jellemző „kedves pancserkedés” is hiányzik belőle: úgy tűnik főhősünk vállát csak gondok nyomják. Az előző kötet boldog folytatást ígérő végéhez képest Adrian élete rossz irányba fordult: mivel nem tudta fizetni a város legfelkapottabb negyedében levő lakását, kénytelen volt a szülei által átalakított disznóólba költözni, ez azonban problémák egész sorát indította el.
 
Úgy tűnik, hogy Adrian számára a vidéki élet csak bajt hozott: félig mexikói származású, korábban igazi nagyvárosi életet élő felesége, Daisy boldogtalan amiatt, hogy fel kellett adnia a karrierjét és egy „vidéki disznóólba” kellett költöznie, ezért hamarosan kiutat keres a reménytelen életből és elhagyja Adriant egy gazdag, ámde annál egyszerűbb vállalkozóért. Lánya, Gracie pedig egy „diktátor jellemvonásait” hordozza személyiségében, megnehezítve ezzel szülei egyébként sem könnyű dolgát. Természetesen ha mindez még nem lenne elég Adrian számára, szülei újabb gondokat zúdítanak a nyakába: apja tolószékbe kényszerült egészségromboló életmódja miatt, anyja pedig újabb és újabb botrányokba keveredik: előbb régi szeretője, Mr. Lucas miatt, aki azt állítja, hogy ő Adrian húgának, Rosie-nak az apja, majd a kiadásra váró „A kis szar” című önéletrajza miatt, ami Adrian megítélése szerint csupa hazugságból áll.
 
Ezek azonban a legkisebb problémák, amikkel főhősünknek szembe kell néznie: az igazi csapás a prosztatatrák lesz, amiből mindenféle érdemi segítség nélkül kell kigyógyulnia. (Daisy ekkorra már gazdag szeretője vidéki kúriájában lakik): egyetlen támasza Bernard, az idős alkoholista könyvkereskedő, aki bár csupa jó szándékkal közelít barátjához, inkább csak bajt okoz, mint segítséget nyújt).
 
Ebben a hangulatban játszódik tehát a több mint 300 oldalas naplóregény, amelynek kétségkívül megvannak a maga szórakoztató és természetesen fanyar humorral fűszerezett pillanatai, de alapvetően búskomor, lesújtó képet fest Adrian Mole-ról, akinek képzeletbeli életét kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal, de 13 éves kora óta figyelemmel kísérik a rajongók. Az előző részek kissé tragikomikus eseményeihez képest ebben a részben olyan problémákkal kell szembenéznie Adriannek, amiket nem lehet elviccelni, és bár az írónő igyekezett annyi humort belecsempészni a könyvbe, amennyit csak a téma megengedett, érződik rajta a komolyság, és az, hogy az idő utolérte Adriant is, akinek eddig semmi komoly célja és teljesítménye nem volt az életben: ez az első kihívás, amellyel szembe kell néznie.
 
A könyv hangulata ennek ellenére, meglepő módon mégsem teljesen lesújtó: valahol a szomorúság és kilátástalanság mögött is látszik valami abból az Adrian Mole-ból, akit 13 és háromnegyed éves korában megismertünk: a cinizmus, a fanyar humor és a mindent átható kissé szánalmas pesszimizmus, amely inkább teszi viccessé, mint szánalmassá az egész „Adrian Mole jelenséget”. És mivel a könyv végén nem derül ki, hogy Adrian meggyógyul-e, azt hiszem joggal reménykedhet abban minden olvasó, hogy nem ez volt az utolsó fejezet, amit megismerhettünk Adrian Mole életéből.