Sophie Royer – Catherine Salles – François Trassard: Magánélet a görög aranykorban
Írta: Kovács Tímea | 2011. 07. 11.
A Corvina Kiadó Magánélet… sorozatának hatodik kötete az ókori Görögországba repít minket. Érdekes a viszonyom ezekkel az ókori kötetekkel. Míg a Magánélet a fáraók korában című kötet esetében az előzetes ismereteim meglehetősen hiányosak voltak, ezért picit távolinak éreztem az ókori Egyiptom hétköznapjairól szóló leírást (ami nem jelenti azt, hogy nem szórakoztam rajta nagyon jól), a görög világ esetében ennek épp az ellenkezője váltott ki belőlem némi fenntartást.
Nem tudom, manapság mi a jellemző, de amikor én még a közoktatás áldozata voltam, talán semmi másról nem tanultunk annyit, mint az ókori görögökről. A történelem és irodalom tananyag is hatalmas hangsúlyt fektetett az „európai kultúra bölcsőjének” számító ókori görög világra, ami nyilván jogos, ám óhatatlanul csömört okoz. Nem tudom, ki hogy van vele, de én még most, jó néhány évvel az érettségi után sem vágyom arra, hogy újra ókori eposzokat olvassak, vagy elmélyedjek Platón műveiben, netán kezembe vegyek egy ismeretterjesztő könyvet az ókori görögökről.
Ám mivel ez a sorozat már többször okozott kellemes meglepetést, és mostanra eléggé elvetemült rajongójává váltam, egyértelmű volt, hogy ez a rész sem maradhat ki. És mint eddig mindig, most is kellemesen csalódtam. Visszacsöppenni az ókori görögök világába cseppet sem volt unalmas vagy fárasztó, és még csak kellemetlen emlékeket sem idézett fel, ellenkezőleg: élvezettel lubickoltam az oly jól ismert városállamok világában, amiről szokás szerint kicsit más szemszögből olvashatunk, mint eddig.
A szerzők – Sophie Royer, Catherine Salles és François Trassard – ismét a megszokott négy fejezetre – Család és erkölcs, Lakóhely és kényelem, Ruha és test, Étel és asztal – bontva ismertetik meg velünk a görög hétköznapokat, sok humorral, korabeli idézetekkel és illusztrációkkal kísérve. Mely illusztrációk ebben a kötetben tetszettek a legjobban – a sorozat egészére jellemző, hogy az adott korból származó illusztrációkat használ, ami jelen esetben többnyire – a szobrok és síremlékek mellett – mázas edényeket jelent. Mivel ezek az edények jóval közelebb állnak hozzám, mint például a festmények, már az illusztrációk nézegetésébe belevesztem.
Ismét csak átfogó és érdekes ismeretterjesztést kapunk, lényegében mindenről szó esik, ami a kor egyszerű emberének hétköznapjait meghatározta – nyilván mélységében elmarad a másik ezer könyvtől, amely az ókori görögökről szól, viszont talán a legjobb példa arra, miért is jó annyira ez a sorozat. Még egy ilyen unalomig ismert, tanított, számtalan ismeretterjesztő könyv által taglalt történelmi korról is lehet újat mondani – hisz épp azok a mindennapi kis apróságok maradnak ki a legtöbb könyvből, amik a legérdekesebbek.
Nem tudom, manapság mi a jellemző, de amikor én még a közoktatás áldozata voltam, talán semmi másról nem tanultunk annyit, mint az ókori görögökről. A történelem és irodalom tananyag is hatalmas hangsúlyt fektetett az „európai kultúra bölcsőjének” számító ókori görög világra, ami nyilván jogos, ám óhatatlanul csömört okoz. Nem tudom, ki hogy van vele, de én még most, jó néhány évvel az érettségi után sem vágyom arra, hogy újra ókori eposzokat olvassak, vagy elmélyedjek Platón műveiben, netán kezembe vegyek egy ismeretterjesztő könyvet az ókori görögökről.
Ám mivel ez a sorozat már többször okozott kellemes meglepetést, és mostanra eléggé elvetemült rajongójává váltam, egyértelmű volt, hogy ez a rész sem maradhat ki. És mint eddig mindig, most is kellemesen csalódtam. Visszacsöppenni az ókori görögök világába cseppet sem volt unalmas vagy fárasztó, és még csak kellemetlen emlékeket sem idézett fel, ellenkezőleg: élvezettel lubickoltam az oly jól ismert városállamok világában, amiről szokás szerint kicsit más szemszögből olvashatunk, mint eddig.
A szerzők – Sophie Royer, Catherine Salles és François Trassard – ismét a megszokott négy fejezetre – Család és erkölcs, Lakóhely és kényelem, Ruha és test, Étel és asztal – bontva ismertetik meg velünk a görög hétköznapokat, sok humorral, korabeli idézetekkel és illusztrációkkal kísérve. Mely illusztrációk ebben a kötetben tetszettek a legjobban – a sorozat egészére jellemző, hogy az adott korból származó illusztrációkat használ, ami jelen esetben többnyire – a szobrok és síremlékek mellett – mázas edényeket jelent. Mivel ezek az edények jóval közelebb állnak hozzám, mint például a festmények, már az illusztrációk nézegetésébe belevesztem.
Ismét csak átfogó és érdekes ismeretterjesztést kapunk, lényegében mindenről szó esik, ami a kor egyszerű emberének hétköznapjait meghatározta – nyilván mélységében elmarad a másik ezer könyvtől, amely az ókori görögökről szól, viszont talán a legjobb példa arra, miért is jó annyira ez a sorozat. Még egy ilyen unalomig ismert, tanított, számtalan ismeretterjesztő könyv által taglalt történelmi korról is lehet újat mondani – hisz épp azok a mindennapi kis apróságok maradnak ki a legtöbb könyvből, amik a legérdekesebbek.