FőképA szenzációs média visszhang és az elképesztő közönség reakciók miatt - amelyek a nemrég befejeződött tavaszi turnét kísérték - Sade bejelentette, hogy a 2011-es turné részeként ősszel újabb koncertekkel tér vissza Európába. Az újabb előadások Németországban, Svájcban és Dániában lesznek, illetve az énekesnő izgatottan várja élete első koncertjeit Finn-, Orosz-, Lengyel- és Horvátországban, valamint Magyarországon.

Sade hosszú kihagyás után indult turnéra, s máris több mint 150 000 ember láthatta 21 városban. A zenekar felejthetetlen előadása a klasszikus Sade hangzással vegyítve, Sophie Muller pompás látványvilágával kiegészítve, egy életre szóló koncertélményt nyújt.
A két órás előadás az időtlen slágerek gyűjteményében utaztatja a hallgatókat, a közönség kedvenc "Smooth Operator" daltól egészen a "Jezebel" című fülledt blues balladáig. És mindezt a legújabb, kritikusok által dicsőített album, a Soldier Of Love dalaival megfűszerezve.

Egyedi és időtlen hangzása segítségével Sade pályafutása 27 éve alatt mindig hatalmas nemzetközi sikereket ért el. Az 1984-ben megjelent Diamond Life című bemutatkozó albuma óta mind az öt stúdióalbuma Top10-be került a Billboard slágerlistáján, és több mint 55 millió albumot adott el világszerte.

Soldier of Love című utolsó stúdióalbuma is folytatta a sikerszériát, az amerikai slágerlista első helyén nyitott és marad is még további 3 hétig; jelenleg már a 2.5 milliós eladásnál jár. Sade múlt hónapban jelentette meg best of válogatását The Ultimate Collection néven, amely három új dalt is tartalmaz, többek között a The Moon and The Sky Jay-Z remixét a 29 klasszikus felvétel mellett – és a kiadvány egy hónap után máris elérte a dupla platina státuszt.

American Awards, MTV Video Music Awards jelölései mellett az énekesnő 4 Grammy Díjat nyert, az elsőt 1986-ban, mint a Legjobb Új Előadó, majd 1994-ben a Legjobb R&B Előadóként a "No Ordinary Love"-ért, 2002-ben a Lovers Rock lett a Legjobb Pop Album, és végül 2011-ben a Soldier Of Love dalért a Legjobb R&B előadó díját vihette haza.

Az évtizedek óta magyar rajongók ezrei által várt hazai Sade koncertre 2011. november 23-án kerül sor a Budapest Sportarénában. Az előadásra csak ülőjegyek kaphatók, s miután a turné minden előadása teltházas, itthon is hasonló érdeklődésre lehet számítani.

Forrás és további infromációk:
Live Nation
www.sade.com