Főkép A skandináv művészettel a Dalok a konyhából című norvég filmszatíra óta nem vagyok kibékülve, ezért volt igazi kihívás számomra a Három másodperc című svéd regény. A könyvet egy Svédországban igen sikeres szerzőpáros – Anders Roslund és Börge Hellström – jegyzik, akik ezzel az alkotásukkal 2009-ben elnyerték „Az év legjobb svéd krimije” díjat.
 
A regény középpontjában Piet Hoffmann titkosügynök áll, aki egyszerre élvezi a lengyel maffia teljes bizalmát, és a svéd rendőrség támogatását. A történet elején megbízást kap, hogy építsen ki egy teljes droghálózatot a zárt piacokon, azaz a börtönökben. A svéd rendőrség akár tapsikolhatna is örömében, hogy Hoffmann segítségével lebuktathatják a lengyel maffiát, ha ehhez nem kéne szőnyeg alá söpörniük egy gyilkosságot, és egy tapasztalt öreg zsaru nem akarná mindenáron megtalálni a gyilkosság elkövetőjét.
 
Természetesen a szálak egy helyre futnak – Hoffmannhoz –, aki a szent cél érdekében bármikor feláldozható. Ezért amikor az idős gyilkossági nyomozó túl közel kerül a céljához, a svéd rendőrség kiszivárogtatja, hogy Hoffmann valójában kettős ügynök – és itt kezdődik a valódi bonyodalom…
 
Túléli-e Piet Hoffmann azt, hogy a rabtársai megtudják, ki is ő valójában? A szeretett nő vár-e rá addig, ameddig a svéd rendőrség ki nem hozza a börtönből? Eltusolható-e egy gyilkosság, ha cserébe meg tudják buktatni a lengyel maffiát? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések szövik át a regényt.
 
Hatalmas pluszpont jár a szerzőpárosnak a jó történetért – ami izgalmas, és kis mértékben ugyan, de eltér a megszokott ügynökös történetektől. A hitelesség szintén piros pontot érdemel, mivel az olvasó az aprólékos leírásokból pontos képet kap arról, hogyan kell kábítószert csempészni költészettel és tulipánokkal, illetve hogyan célszerű „öszvérekkel” drogot szállítani.
 
Sajnos a pozitívumok mellett akadnak negatívumok is. A regény több szálon fut, amivel még nem is lenne probléma, ha a tér-idő-cselekmény-szereplő négyes a történet elején nem peregne követhetetlenül gyorsan. Az első ötven oldal olvasásakor az ember nem győzi kapkodni a fejét, hogy „Ez most mégis kicsoda?!”, és mire megkapja a választ, már túl van a regény negyedén – feltéve, ha az első ötven oldal után nem teszi gondosan vissza a könyvespolcra. A kezdeti követhetetlenség mellé társul még a zavaró ismétlés is, ami dramaturgiailag nem tesz sokat a könyvhöz, inkább „írói üresjáratnak” nevezném.
 
A Három másodpercet a fanatikus krimi kedvelőknek ajánlanám, akiket érdekel a börtönök belső világa, és képesek elveszni a történet szövevényes hálójában, hogy aztán az 540. oldal végére diadalittasan kikászálódjanak a börtönvilág mocskából. A filmeseknek mindenesetre megragadta a fantáziáját, ugyanis a megfilmesítés jogát már megvásárolta a 20th Century Fox.