Főkép

Állítsunk szobrot Szabó Gábornak! Valahol a koncert felének tájékán ezzel a javaslattal állt elő minden idők egyik legjelentősebb, mondhatni stílusteremtő gitárosa, a mexikói-amerikai Carlos Santana. Ez azonban nem túlzottan meglepő kijelentés, hiszen a jazzt, a pop-rockot és a népies elemeket egészen egyedi módon vegyítő Szabó bevallottan meghatározó hatással volt a B. B. King-féle blueson felnőtt Santana zenei irányultságára, „Gypsy Queen” című szerzemény pedig a „Black Magic Woman”-nel összeházasítva Santana első nagy slágereinek egyike lett.
 
A kihagyhatatlan dal természetszerűen el is hangzott a koncert elején, rögtön a free jazzbe torkolló, virtuózan poliritmikus latin ütős bevezető és a meghökkentően rapesített AC/DC-feldolgozás, a „Back in Black” után. Amint az jól érzékelhető, Santana néhány perc leforgása alatt negyven esztendőt ugrott vissza a Guitar Heaventől az Abraxasig, és általában az egész estére jellemző volt a stílusbeli változatosság és a hatalmas diszkográfia minél teljesebb kiaknázása, így a számtalan nagylemez nagyszerű szerzeményeiből összeválogatott koncertanyag afféle életmű-áttekintésként is felfogható.
 
A bőségnek köszönhetően nemcsak most nem kellett unatkoznunk, de a turné többi állomásainak setlistjeivel összevetve a budapestit, az is kiderül, hogy a kiválasztott számok ténylegesen nagymérvű variálgatásával maguk a zenészek is minden alkalommal jelentősen módosított koncertanyagot adnak elő, s így nem fásulhatnak bele néhány unásig játszott szám változatlan ismételgetésébe. És ez meg is érződött a remek hangulaton, azon a végtelen és vidám felszabadultságon, ahogy eljátszották-elénekelték a jól ismert számokat.
 
A legemlékezetesebb pillanatok mégis a régi és az új találkozásaihoz fűződnek. Egészen megindító volt, ahogy Carlos Santana egy reflex hangszóróra letelepedve, gitárját a jobb combján nyugtatva adta elő az „Europa” igéző melódiáját, ahogy döbbenetes hatást ért el, amikor Cindy Blackman – az új hitves, aki korábban többek között Lenny Kravitz-cel dolgozott lemezfelvételeken és turnékon is – beült a dobok mögé, hogy a „Corazón Espinado”-ban fergeteges szólóval kápráztassa el az egybegyűlteket.
 
Igen, egybegyűlteket és nem egyszerűen közönséget, mivel ez a sokat megélt gitáros, aki a legendás, 1969-es woodstocki fesztivál egyik fellépőjeként vált igazán híressé, nem hazudtolta meg önmagát. A mindenekelőtt békét és szeretetet hirdető korszak gyermeke nekünk is prédikált. Nem zavaróan vagy tolakodóan, inkább a bennünk – kivétel nélkül mindenkiben – lakozó fény és szeretet, a spiritualitás és e szeretet révén megtapasztalható, mindenütt jelen lévő szépség „vallását” hirdetve igyekezett megnyerni minket egy jobb világ ábrándjának. És ha róla vennénk példát, no meg arról, amit zeneileg elért, valószínűleg valóban rátalálhatnánk a mindennapokban rejtező csodákra, hiszen erről a szépségről szólt, ennek a transzcendentális ugrásnak a megvalósíthatóságát bizonyította ez a koncert is.
 
De hogy ennél sokkalta világiasabb közelítéssel zárjam a beszámolót: ha az ár/érték-arányt tekintjük, igencsak magas pontszámot érdemel e koncert, hiszen a nem csekély, ám közel sem csillagászati összegért két és háromnegyed órányi tömény élvezetet kaptunk, az előzenekar és a ráadást megelőző hosszas várakozás kiiktatásával. A régi nagyok, úgy tűnik, mind a mai napig tökéletesen értik a dolgukat, és nemhogy ártott volna, sok szempontból inkább használt nekik az idő.