FőképTudom, hogy a csapból is a globális felmelegedés okozta károk folynak, de az ember természetre gyakorolt káros hatása állandó probléma, aminek a megszüntetése messze van a tökéletes kivitelezéstől. Nos, ki is tehet erről? Bingó, megint csak az ember. Erre a negatív hatásra hívja fel a figyelmünket a BAYER-UNEP Klímavédelmi Fotópályázat kiállítása is.
 
Az ember alkotta, embernek segítséget nyújtó (gyakorta teljességgel haszontalan) eszközök brutális következményeket okoznak az állat- és növényvilágban. A kiállítás pedig ezeket a valóban globális problémákat feszegeti néhol kedves, megnyugtató, másutt kegyetlen, szívbemarkoló képsorokkal. Gondolok itt például az agyontaposott békatetemre, a halálra rázott madártetemre, melynek lába egy árammal televezetett drótba gabalyodott, vagy a vörösiszap-katasztrófa azon áldozataira, akik nem tudtak még csak menekülni sem: a növényekre.
 
A BAYER már évek óta azon munkálkodik, hogy a természetet minél kevésbé rongáló, korszerű eszközöket hozzon létre, melyek nem kezelik a jelen helyzetet, hanem megelőzni próbálják azok ismételt bekövetkezését. Ezen folyamatot nevezte Réz András, a kiállítás házigazdája, innovációnak. Én is valahogy így képzelem el a fejlődést. Ha csak a károkat hozzuk helyre, ami eleve lehetetlennek tűnik, nem oldottunk meg semmit. Csak akkor léphetünk ténylegesen civilizáltnak nevezhető szintre, ha sikerül olyan fejlődést elérni, aminek eredményeként nem bántjuk a körülöttünk lévő élővilágot, hanem azzal valóban szimbiózisban tudunk működni.
Réz András 
Így tehát a kiállításon szereplő képek zsűrizésénél nem csak a mikéntet vették figyelembe, hanem a mit is. Egy láthatatlan vonalzóval gyakorlatilag ketté lehetne vágni a képeket két fő témára. Az egyik oldalon az érintetlen, békés természettel találkozunk, a másik oldalon az ember okozta pusztítással szembesülhetünk. Ha a hogyant szeretném kifejteni, mindenképpen megemlíteném, hogy a technika pozitív fejlődését a képek maguk is tükrözik, hiszen nem csak a hagyományos fényképezőgéppel készült munkákat lehetett megtalálni (bár a mai világban a hagyományos szót egy velem egy idős a digitális kamerákra érti), hanem a mobiltelefonos sőt, a 3D-s pályamunkák is visszaköszöntek a falról, illetve a kijelzőről. Egy új, úgynevezett AR technológia is érdekesebbé teszi a kiállítást. Ez a digitális technika gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy az okostelefonon vagy az iPad-en keresztül is részesei lehessünk a tárlatnak.
 
Azt írtam, érdekes. Valóban az. Talán egyedül vagyok ezzel a véleménnyel (remélem, azért nem így van), de úgy gondolom, hogy a kiállítás akkor a legizgalmasabb, ha „élőben” szemlélhetem az alkotásokat. Ha csak egyetlen ésszerű példát akarok felhozni önigazolásként, akkor azt mondom: nem romlik tőle a szemem (ebből következik, hogy kimozdulok a négy fal közül, ezért a hasam sem növekszik, viszont van lehetőség arra, hogy az izomzatom fejlődjön). Ha nem akarok drasztikus lenni, tényleg fejlődés, hiszen a lustaságon túl vannak tényleges problémák, amik megakadályozzák az egy-egy kiállításra való eljutásunkat, s ha felperzsel minket a vágy, hogy valahogyan mégis részesei lehessünk a látványnak, ez a technika valóban segítségünkre lehet.
 
Dr. Juhász Árpád, a zsűri elnöke, s a pályázat védnöke elárulta, hogy kettő kép híján 1900 alkotás közül kellett választaniuk. Ez hihetetlenül nagy szám, s az elbírálás nagy körültekintést igényelt. A zsűrizésre többek között felkérték a pályázat egyik felfedezettjét, Máté Bencét, akinek képeivel szintén találkozhat, aki ellátogat a kiállításra.
 
Valószínűleg a karmám teszi, de itt is összefutottam egy ismeretlen ismerőssel. Ahogy békésen úsztattam szemeimet képről képre, ismerős alkotásokkal is találkoztam. Már régóta figyelemmel kísértem egy alkotóportálon egy fotós fiatalember tevékenykedését, a tehetsége vitathatatlan volt az egyébként borzasztóan kritikus szememben. A zsűri is igazolta a meglátásomat, ugyanis a fiatalember, Dobrovits Ádám szerezte meg magának az első helyet, vele az elismerést és (ahogy ez lenni szokott) az ezekkel járó pénzjutalmat.
(Ádám képeit egyébként az alábbi linkre kattintva bárki megnézheti: http://arbebuk.deviantart.com/)
 
A kiállítás megtekinthető: 2011. július 7-től 28-ig
Helyszín: a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) új székháza
1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A.

Fotó: Petrof Hajnalka Alkony