Főkép Viszonylag kevés nagy zeneszerző neve hozható összefüggésbe Magyarországgal, az Esterházy-kapcsolat (elsősorban a tanítványként megismert Karolina grófnő iránt táplált reménytelen szerelem) révén Franz Schubert mégis közéjük tartozik. Így fordulhat elő, hogy a komponista több késői művében is magyaros motívumokat lehet felfedezni – ám ezzel a „későivel” vigyázni kell, hiszen életműve a kamaszkori remeklések ellenére egyike a zenetörténet legrövidebb pályáinak: Schubert még a krisztusi kort sem érte meg, és bár a szifilisz jóval halála előtt kikezdte a szervezetét, e páratlan zsenit minden valószínűség szerint a tífusz vitte el.
 
Jelentősége nyilvánvalóan mégsem a magyar nexusban rejlik, hanem egyrészt abban a különleges helyzetben, melynek következtében egyszerre tekinthetjük őt a bécsi klasszika és a korai romantika kiemelkedő képviselőjének, másrészt a lied műfajában alkotott műveinek – azóta is felülmúlhatatlan – színvonalában.
 
Ám mint mindennek, a korszakhatárok találkozásának is voltak árnyoldalai. Schubert már nem állt egyházi szolgálatban, és nem tartozott valamely nemes úr udvarához sem, ugyanakkor még önálló – „szabadúszó” – muzsikusként sem tudta eltartani magát. Egyedül a szélesebb baráti köre számára szervezett magánkoncertek, a Schubertiádák kínáltak lehetőséget neki, hogy megmutathassa művészetét, a megélhetést pedig ugyancsak a barátai biztosították neki, hiszen hangversenyekből vagy kottáinak eladásából lényegében semmi jövedelme nem származott. Voltaképp kész csoda, hogy műveit nem kótyavetyélték el, és ma is hallhatunk még Schubert-műveket.
 
A Világhíres zeneszerzők sorozat 9. kötetét, melyből mindezt megtudhatjuk, kivételesen nem spanyolból fordították, hanem a sorozatszerkesztő Szirányi János nagyszerű munkája. Felépítését tekintve megtartotta a már megszokott szerkezetet, legfeljebb arányaiban tér el némileg az eredeti kismonográfiáktól; a schuberti muzsika jellegzetességeinek elemzése már a részletes életrajzi részbe beépül, és amit a többi műfajokban alkotottakról még elmondani érdemes, azt az eddigieknél valamennyivel koncentráltabban foglalja össze a szerző.
 
Pozitív és negatív értelemben is érdekes viszont a kötet CD-melléklete, mivel a rajta szereplő két szimfónia tökéletesen példázza a klasszicista és a romantikus korszak közötti különbségeket, ugyanakkor a Schubertre legjellemzőbb műfajból, a liedből egyetlen példát sem hallhatunk. Ennek ellenére rendkívül izgalmas összevetni a mindenekelőtt mozarti hatásokat mutató 5. – a Haydn körére jellemzően dúrban megkomponált –, valamint a drámaibb, moll hangnemű, tagadhatatlanul, befejezetlenségében is romantikus (hiszen a korszak nem egy nagy költője töredékben hagyta hátra legjelentősebb műveit) 8. szimfóniát.
 
A CD-mellékleten elhangzó művek:
1-4. 5. B-dúr szimfónia D. 485
5-6. 8. h-moll „Befejezetlen” szimfónia D. 759
 
Előadók:
The Royal Philharmonic Orchestra
Claire Gibault – karmester