Főkép


Eltűnődtem rajta, vajon már csak én vagyok épelméjű? Hát a többiek nem látják? Oly régóta várják már a terrisi próféciákban megírt hős érkeztét, hogy elhamarkodott következtetésekre jutnak és azt feltételezik, minden történet és legenda erről az egy férfiról beszél.
 
 
Második fejezet
 
Vin azonnal válaszolt a kihívásra, és elrugaszkodott. Hihetetlen sebességgel mozgott; rojtokkal szegélyezett köpönyege suhogott és hullámzott, ahogy végigcsúszott a nedves kockakövön. Az érmék kőszilánkokat repítettek a levegőbe mögötte, majd más-más irányba pattanva lyukakat hagytak a sűrű ködben.
– Futás, OreSeur! – kiáltotta oda a kandrának, bár az akkor már rég az egyik sikátor felé iszkolt.
Vin kicsire összehúzta magát, és tenyerével a hűvös kövekre nehezedett. Az allomantikus fémek fellángoltak a gyomrában. Acélt égetett, és a körülötte felvillanó kék vonalakat leste. Feszülten várt és figyelt…
Egy újabb maréknyi érme repült felé, amelyek mindegyike egy-egy kék csíkot húzott maga mögött. Vin azonnal fellobbantotta az acélt, és rátaszított az érmékre, amitől azok útjukból kitérve szétrebbentek a sötétben.
Az éjszaka újból elcsendesedett.
Az utca luthadeli viszonylatban egészen szélesnek számított, bár a mindkét oldalon húzódó bérházsorok itt is magasra tornyosultak. Az utca mindkét vége eltűnt a lustán kavargó ködben.
Egy nyolc férfi ból álló csapat bukkant elő a homályból, és kitartóan közelítettek a lány felé. De közülük egyik sem lehetett a Figyelő, mert egyikük sem bírt annak visszafogott eleganciájával és hatalmával. Ezek a férfiak sokkal egyszerűbbek voltak: egyszerű orgyilkosok.
Minden világossá vált a lány előtt. Ha ő érkezett volna épp egy sereg élén, hogy bevegye Luthadelt, először egy csapat allomanta merénylőt küldött volna Elend nyakára.
Hirtelen nyomást érzett az oldalában, és átkozódott, amikor az erszénye leesett a derekáról. Egyensúlyát vesztve kirántotta a zsinórt az erszényből, és hagyta, hogy az ellenséges allomanták eltaszítsák tőle az érméket. Tehát legalább egy petákos volt az orgyilkosok csapatában – olyan míves, aki acélt éget és fémekre taszítja magát. Valójában két allomanta erszénye felé is mutatott kék vonalka. Vin azt fontolgatta, hogy viszonozza a kedvességüket, és letaszítja az erszényüket a derekukról, de habozott. Most még nincs értelme kijátszani a kártyáit. Lehet, hogy még szüksége lesz azokra az érmékre.
Saját érméi hiányában nem tudott távolról támadni. Bár, ha az ellenség összeszokott csapat, akkor ennek úgysem lett volna értelme – a petákosok és az ingások úgyis könnyedén elbánnak a feléjük repített érmékkel. A menekülés sem tűnt túl jó ötletnek: ezek a gyilkosok nem kizárólag őérte jöttek. Ha el is menekülne, a csapat folytatná útját, és az igazi zsákmány felé venné az irányt.
Senki sem azért küld orgyilkosokat, hogy a testőrökkel végezzen. Az orgyilkosok fontos embereket vesznek célba. Olyanokat, mint Elend Venture, a Belső Uradalom királya. Szíve egyetlen szerelme.
Vin fellobbantotta a forraszt. A teste megfeszült, készenléti állapotba került, és veszélyessé vált. Négy martalóc az első sorban – álmélkodott a lány, miközben a feléje lopakodó férfiakat bámulta. A forraszégetők emberfeletti erővel bírnak, és képesek kivédeni bárminemű támadást. Rendkívül veszélyesek ilyen közelről. Az pedig, aki a fapajzsot tartja, egy ingás.
Vin támadást színlelve előrelépett, és a közeledő martalócok hátraugrottak. Nyolc míves elég jó esélyekkel indult egy ködszerzet ellenében – de csak akkor, ha minden figyelmüket az ellenfélre fordították. A két petákos előrelépdelt az utca két szélén, hogy két irányból támadhassanak Vinre. Az ingás mellett csendben álldogáló idegen egy füstös lehetett
– a harc közben viszonylag kevésbé fontos szerep jut neki: egyetlen feladata, hogy a csapatát elrejtse az ellenséges allomanták szeme elől.
Nyolc míves. Kelsier képes lenne rá, hiszen egy inkvizítorral is elbánt. Vin azonban nem volt Kelsier. Ám az sem dőlt még el, hogy ez előnyére, vagy hátrányára válik.
Vett egy mély lélegzetet, és azt kívánta, bárcsak lenne még egy kis félretett atiuma, miközben eltüzelte a vasat. A vas segítségével képes volt magához vonzani az egyik utcakövön fekvő érmét. Elkapta, aztán elejtette, majd felugrott és úgy tett, mintha rá akarna taszítani, hogy kilője magát a levegőbe.
Az egyik petákos azonban rátaszított az érméjére, amitől az messzire repült. És mivel az allomancia törvényei szerint az allomanták csak a testükre merőlegesen taszíthatnak vagy vonzhatnak, Vinnek nem maradt semmi, amit horgonyként használhatott volna. Ha így taszít rá az érmére, akkor oldalirányba lőné ki magát.
Így hát visszahuppant a földre.
Hadd higgyék csak, hogy csapdába ejtettek – gondolta az utca közepén guggolva. A martalócok már egy kicsit magabiztosabban közelítettek. Igen, tudom, mi jár az eszetekben. Vajon ez az a ködszerzet, aki megölte az Uralkodót? Ez a cingár kis teremtés? Lehetséges volna?
Én is ugyanezen szoktam tűnődni.
Az első martalóc támadásra készen behúzta a fejét, Vin pedig mozgásba lendült. Obszidiántőrök csillantak meg a sötétben, ahogy kirántotta őket tokjukból, majd fekete vér
spriccelt az éjszakába, amikor a martalóc botja alatt elcsusszanva egyik tőrével végighasított a férfi combján.
A gyilkos felhördült. Az éjszaka csendjét immár megzavarták.
A férfiak szitkozódtak, ahogy a lány eltekergett köztük. Ekkor a martalóc társa lendült támadásba. Szinte követhetetlenül gyorsan mozgott a testében égő forrasz következtében: botjával letépte az egyik rojtot a ködköpönyegről, amikor Vin a földre dobta magát, majd felugrott, hogy kikerüljön a harmadik martalóc hatósugarából.
Ismét érmék repültek a kistermetű testőr felé, amikre megpróbált rátolni. A petákos azonban szintén erőt fejtett ki az érmékre, és a két erő egymásnak ütközött.
A fémek vonzása és taszítása a tömegről szólt. Ezért hát – a köztük lévő érmék miatt – Vin tömege összecsapott az orgyilkoséval. Mindkét fél hátrahőkölt, majd amikor a lány elrúgta magát, hogy meneküljön egy martalóc karma közül, a petákos a földre szédült.
Ezúttal a másik irányból záporozott érmeeső a ködszerzet fejére. Még a levegőben bukdácsolva fellobbantotta az acélt, ami új erővel töltötte fel a testét. A kék vonalak összekuszálódtak, de nem kellett különválogatnia az érméket, hogy mindet eltaszíthassa.
Az előbbi petákos azonnal kilőtte a lövedékeit, amint megérezte Vin rezgését. A fémdarabkák szétszóródtak a ködben.
A lány a vállával ért földet, gurult egy kicsit, aztán fellobbantva a forraszt, hogy visszanyerje az egyensúlyát, talpra ugrott. Rögtön ezután vasra váltott, és erősen magához rántotta a messze repülő érméket.
A pénzek pedig gyorsan visszatértek hozzá. Amint közelebb kerültek, Vin félreugrott, és az utána iramodó martalócok felé taszította őket. Az érmék abban a pillanatban elkanyarodtak, és az ingázó felé csavarodtak, aki a ködben képtelen volt eltolni őket magától. Hiszen, mint minden míves, ő is csak egy allomantikus képességgel rendelkezett: vassal tudta vonzani a fémtárgyakat.
De a martalócokat hatékonyan védelmezte. Felemelte a pajzsát, és felnyögött a becsapódó érmék erejétől.
Vin újra mozgásba lendült. Egyenesen a tőle balra lévő, a földre hanyatlott petákos felé futott, akit jelenleg senki sem védett. A férfinak a lélegzete is elállt a meglepetéstől. A társa megpróbálta figyelmeztetni, de túl lassúnak bizonyult.
A petákos tőrrel a mellkasában lelte halálát. Nem martalóc volt; nem tudta forrasszal felerősíteni a testét. A lány kirántotta a tőrt a testből, és végezetül még leszakította a férfi erszényét, aki halkan felnyögött, aztán lehanyatlott a kőre.
Egy – számolta Vin az áldozatokat, és megpördült. Verejték csöpögött a szemöldökéről. Már csak hét férfival nézett farkasszemet a folyosónyi utcán. Valószínűleg azt várták, hogy elmenekül. Ehelyett azonban a lány nekik rontott.
Ahogy a martalócok közelébe került, felugrott, aztán eldobta a haldoklótól szerzett erszényt. A másik petákos felkiáltott, és azonnal eltaszította az érméket. A lánynak azonban sikerült egy kis lendületet nyernie, aminek segítségével átugrott közvetlenül a martalócok feje felett.
Az egyikőjük – a sebesült – sajnos elég szemfüles volt, és hátramaradt, hogy védelmezze a petákost. Amikor a lány földet ért, a martalóc magasra emelte a botját. Vin kitért az első csapás elől. Felemelte a tőrét, aztán…
Egy kék vonal táncolt a szeme előtt. Gyorsan! Habozás nélkül cselekedett: megpördült és egy ajtóretesznek taszítva tovaröppent, hogy kitérjen a férfi támadása elől. Az oldalára esett, majd egy kézzel feltolta magát. Ködpárától csúszós talppal siklott az utcakövön, mire sikerült megállapodnia.
Egy érme koppant mögötte, aztán pattogva folytatta útját a macskaköveken. Nem az ő irányába közelített. Sőt, valójában úgy tűnt, mintha a még életben lévő petákosra irányították volna. Az bizonyára kénytelen volt eltaszítani.
De ki hajíthatta?
OreSeur? Nem, ez badarság! A kandra nem értett az allomanciához, és mellesleg soha nem is kezdeményezne ilyesféle támadást. OreSeur csupán olyan feladatokat végez el, amikre kimondottan felkérik.
 
A Kiadó engedélyével.