FőképJúlius második hétvégéjén - idén hatodik alkalommal - is lesz Ghymes Fesztivál a Balaton északi partjának kedvelt turistacélpontjain elhelyezkedő vidékén. A tavalyihoz hasonlóan ezen a nyáron is Tapolca, Hegymagas és a Szent György-hegy adnak méltó helyszínt az összművészeti fesztiválnak, ahol a jelen és a múlt, valamint az irodalom, a színház, a zene és a tánc jól megférnek egymás mellett. 
 
A Szarka testvérek egy álmot váltottak valóra azzal, hogy sikerült hagyományt teremteniük a Ghymes Fesztiválból, melyet gyakorlatilag már az együttes megalakulásakor kitaláltak. Úgy vélik, hogy ebben a háromnapos rendezvénysorozatban benne van az együttes szíve-lelke, olyan tér számukra és sok más előadó számára, ahol kompromisszumok nélkül tudnak kibontakozni és közvetlen kapcsolatba kerülni a közönséggel.

A világhírű színdarabokat, mesejátékokat, jazz-, nép- és komolyzenei koncerteket, valamint táncprodukciókat felvonultató rendezvényen a humort se fogják nélkülözni, a jó hangulatot többek között Fábry Sándor és a L´art pour l´art garantálja. A magyar hagyományőrző programok mellett pedig olyan egzotikus előadások is színesítik majd a programot, mint az Ataru japán dobszínház játéka. Természetesen idén is lesz Ghymes koncert a fesztivál szombati napján, valamint Szarka Tamás költői, és Szarka Gyula előadói est, aki az idei évre egy igazi meglepetéssel, egy zenés borkóstolóval is készül.

A július 8-10-ig tartó Ghymes Fesztivál kihagyhatatlan kulturális program és kikapcsolódás lesz a badacsonyi borvidéken nyaraló turisták, valamint azok számára is, akik ezen a nyáron esetleg csak egy rövidebb kiruccanást engedhetnek meg maguknak a Balaton környékén. A változatos programfelhozatal mellett idén is lesz kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, Szent György-hegyi borok kóstolója, a jó ital után megéhezőket pedig lacikonyhákkal várják.
 

Ghymes Fesztivál
Időpont: 2011. július 8-9-10.
Helyszín: Tapolca, Hegymagas, Szent György-hegy

Tervezett programok:
 
2011. július 8. péntek
 
TAPOLCA, Hotel Gabriella – Víziszínpad
 
16:00  Fesztivál megnyitó
A fesztivált megnyitja:
Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Szarka Gyula, a Ghymes együttes vezetője
Császár László, Tapolca polgármestere
Közreműködik: Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar, Agyagbanda
 
HEGYMAGAS, Szent György Pince
17:00  Batsányi Néptáncegyüttes, Tapolca
18:00  Színházi folyamatok ma Magyarországon
Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Kossuth-díjas rendező előadása
19:30  Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző előadói estje: Bor és a lányka
Vendég: Pápai Erika és Dolák-Saly Róbert
21:00  L`art pour l`art Társulat: Best of
23:00  Agyagbanda: Moldvai csángó buli
 
2011. július 9. szombat
 
HEGYMAGAS, Szent György Pince (a Pinceavató kivételével)
11:00  Nagykanizsai gólyalábasok bemutatója,
Felvidéki Barantások bemutatója (hagyományos magyar harcművészet)
12:00  Pinceavató - zenés borkóstoló (Szarka Gyula pincéje)
14:00  Franz Kafka: Jelentés az Akadémiának - Forrás Színház
15:00  Tetten ért szavak - a Kossuth Rádió anyanyelvi műsorának közönségtalálkozója
Műsorvezető: Balázs Géza
16:00  Tapolcai Kamarakórus: Madrigálok, Palestrina, Chopin, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc
17:00  Voltaire: Candide - Forrás Színház
19:00  Szarka Tamás Kossuth-díjas költő irodalmi estje
21:00  GHYMES: Szikraszemű koncert
Vendég: Cserhalmi György
23:00  Kalimutu Jazz Band
 
2011. július 10. vasárnap
 
HEGYMAGAS, Szent György Pince
11:00  Nagykanizsai gólyalábasok bemutatója
12:00  Tábori mise: celebrálja Farkas István (Lupus) piarista
Közreműködik: Tapolcai Zeneiskola Vonós Kamaraegyüttese
15:00  Csak egy éjszakára - Elfelejtett magyar irodalom
Közreműködnek: Oberfrank Pál (Veszprémi Petőfi Színház), Juhász Róza (Madách Színház)
17:00  Fábry Sándor előadói estje
19:00  ATARU japán dobszínház
21:00  Neil Young Sétány koncertje

Az előadások között Totth Benedek kuplé énekes szórakoztatja a közönséget.

Forrás: Emi Music