Főkép Ha jól látom, már csak két gyűjteményes Kázmér és Huba kötet van hátra, és aztán vége. Ha bárki kényszerből olvasná, az ennyit már féllábon ugrálva is kibír. Aki viszont szereti, lassan kezdhet szomorkodni. (Bár lenne még mit kiadni, a Treasury-k például, amikben színes képsorok és különféle bónusz anyagok vannak.)
 
Ez a kilencedik kötet a sorban, és csaknem minden jól megszokott vonás, poén és helyzet benne van. Kázmér felkelti éjjel a szüleit, és nappal is az agyukra megy; próbál kiszúrni Rozival, az utcájukban lakó iskolatársával, de jobbára ő jár pórul; Huba, Kázmér plüsstigrise különféle módokon támad gazdájára; a tanárnő az igazgatóhoz zavarja Kázmért különféle beszólásaiért és csínyeiért; Kázmér az űrkalandor Spiff kapitánynak, Hipermanusnak, dínónak, titkosügynöknek képzeli magát; levelet ír a Télapónak, és próbál egyezkedni vele; avantgarde illetve realisztikus hóembereket épít; szakadékba szánkózik vagy gurul, miközben mély filozófiai kérdéseket vitat meg Hubával; különféle üzletekbe kezd (pl. élet, 5 cent-ért); mókás versikéket farag; vezeti a RAGYA nevű, lány-ellenes klubot; és így tovább – de csinál egy halom olyasmit is, amit kb. minden valamirevaló 6 éves fiúgyermek óhatatlanul megtesz, a tévébámulástól az iskolábajárás utálásán át a házban, illetve kertben való közveszélyes rendetlenség okozásáig. (Viszont az ágy alatt lakó szörnyek most kimaradtak…)
 
Igen, és mindeközben rengeteg oltári nagy poén hangzik el, meg olyan kemény beszólások elsősorban a fogyasztói társadalomra, hogy szinte sajnálom, hogy Watterson ilyen egyenes gerincű, elvhű, kemény csávó, aki sosem engedte, hogy merchandise cuccok (pólók, bögrék, vagy akár rajzfilmek) készüljenek a Kázmér és Hubából, mert kb. minden 5-6 oldalra jut olyan képsor, amit szívesen viselnék magamon póló formájában (ami persze azt is jelezheti, hogy én is egy agymosott fogyasztó vagyok csupán…).
 
További elemezgetés helyett álljon itt néhány idézet a képregényből, hogy cikkem olvasója, aki még sosem látott ilyet, ha képet nem is, legalább némi szöveget kapjon arról, hogy mi fán terem a Kázmér és Huba. (A rajongók nyilván el sem olvassák ezt a cikket. Semmi szükségük rá. Már rég megvették a könyvet.)
 
Kázmér: – ANYUU! KELJ FÖL! GYERE GYORSAN!
Anya: – Te jó ég! Mi a baj?
– Szerinted a szeretet valóban egy biokémiai folyamat, amely kizárólag a fajfenntartás céljait szolgálja?
– Nem tudom, de most csakis az tart vissza attól, hogy helyben megfojtsalak.
– Anyu sosem ad megnyugtató válaszokat így éjféltájban.
 
[Kázmér levelet ír] Kedves Mikulás!
Miért pont az Északi-sarkon van a telephelyed? Nyilván olcsó a manómunkaerő, gyerekcipőben jár a környezetvédelem, és minimális adót kell fizetni. Milyen példát mutatsz nekünk, fogékony gyermekeknek?
[Hubának] – Igyekszem sarokba szorítani, mielőtt ítélkezni kezd fölöttem.
 
Kázmér: – Tudod, mi a baj az univerzummal?
Huba: – Halljuk!
– Nincs ingyen hívható, huszonnégy órás lakossági panaszvonal! Ezért nem javul soha semmi! Ha tisztességesen menedzselnék az univerzumot, teljes kártérítést kapna mindenki, aki nem elégedett a szolgáltatásokkal!
– De hát ingyen élünk itt.
– Na ez meg a másik. Inkább fizetnék belépőt, ha ezzel kiszűrhetném az aljanépet.
 
Kapcsolódó videónkon beszélgetés látható hat részben a sorozat fordítójával, Nikowitz Nórával: