Főkép Teljesen biztos vagyok benne, hogy vagyunk páran az országban, akik visszafogottan ugyan, de vonzódunk a vámpírmítoszhoz. Olyan óhitű olvasók, akik nem a jelenleg divatos, Amerikából jötten, vámpír vagyok és rengeteg problémám van a középiskolában stílust helyezzük főhelyre, hanem inkább a Bram Stoker-féle alapokra építkező irányt. Ebbe persze módjával beleférnek az újítások is – a Van Helsing mozi ebből a szempontból inkább kacagtató, mintsem komolyan vehető alkotás volt – elvégre a naptár már a XXI. századot mutatja. Ilyen volt mondjuk Anne Rice első pár könyve, vagy a Ravenloft vámpíros regényei, esetleg még Darren Shan vámpírsorozata.

A képregények közül Hirano Kohta sorozatát és a sajnálatos módon időnek előtte elhalálozott olasz Dampyr - A sötétség gyermeke fumettijét számítom ide. No meg a Hideyuki Kikuchi regénysorozatából készült, jelenleg is futó D, a vámpírvadászt, amit Saiko Takaki adoptál és rajzol képregénnyé.
 
Egyszerűen döbbenetes, mire képes Kikuchi fantáziája. A horror nála ugyanis csúcstechnológiával keveredik, már ami 12090. évben megmaradt a civilizációból – a Határvidéknek nevezett terület például középkori állapotokat mutat, amit hősünk, D a félvámpír (más néven dhampir) kalandjai során ismerünk meg alaposabban.

Bár utólag számtalan hasonlóság belemagyarázható a sorozatba (westerntől kezdve Drizzt Do’Urden erkölcsi tartásáig sokféléről hallottam már), olvasás közben szerintem a legtöbben nem foglalkozunk effélével, hanem csak nézünk ki a fejünkből, miközben sóhajtozunk Saiko papírra álmodott vizuális orgiája felett. Az oldalakból árad a komorság és a posztapokaliptikus hangulat, egy percig sem lehet kétséges, hogy D minden ügyessége és elszántsága ellenére ez a vidék még jó darabig nem szerepel az utazási irodák által piknikezésre javasolt helyek listáján.
 
Ebben a részben a lepusztulusz hangulat átmenetileg eltűnik, hiszen egy valódi és működő repülő város tűnik fel az égen, s fedélzetén első látásra egy idilli társadalom éli téren és időn kívüli mindennapjait. Csakhogy a vámpírok – vagy ahogy ebben a világban hívják őket: nemesek – ezen a talaj felett szárnyaló településen is felbukkannak, s mire kettőt pislantunk, hősünk egy bonyolult vadászat/nyomozás kivitelezésén ügyködik.
 
A sorozat kedvelőinek gondolom nem okoz meglepetést, hogy a történetben ezúttal is számos csavar szerepel, miként a felvonultatott fontosabb szereplők kidolgozottságára sem lehet panasz, mindegyik emlékezetes figura. A polgármester, a seriff, VIII. Pluto, Lori, Dr. Tsurugi egyszerre sablonosak és egyéniek, önálló célokkal és hibákkal – azt természetesen nem állítom, hogy imádni valóak, de részben miattuk érdemes újra meg újra kézbe venni a könyvet.
 
Saiko rajzai szerintem egyfajta átmenetet képeznek a manga és a nyugati képregények között, ami egyrészt segítség a befogadásban, másrészt viszont annyira egyéni elképzelése van például D harcjeleneteiről, hogy többszöri megtekintés után sem tudom, mi is történik pontosan. Egyik pillanatban a dhampir nyugodtan áll, a következő kockán pedig már markolatig ellenfelébe süllyeszti kardját.
 
Ennek ellenére nagyon tetszik ez a stílus, ami kiegészülve a panelek mozgalmas elhelyezésével egy gótikusan kavargó látványosságot eredményeznek, ahol többnyire a karakterek hangsúlyosak. D pedig erkölcsi világítótoronyként pislákol ebben a sötét világban, rezdülései, ki nem mondott gondolatai, kecsessége, szépsége, romantikával elegy könyörtelensége – a vele szimbiózisban élő Balkézzel együtt – egyértelműen hőssé teszik, még akkor is, ha nem kíván ilyen tisztséget.
 
Az egyszerű történet ellenére mindenki azt gondolhat ezen rész mögé, amit akar. Nekem például a Bolygó hollandi és Vernétől Az úszó sziget jutott eszembe, de ezek legfeljebb kiindulási pontok lehettek, mivel a történések és a hangulat annyira jellemzőek erre a világra, hogy azt legfeljebb Ravenloft elkárhozott birtokaival lehet összevetni. De ellentétben a ködök határolta földekkel, D mindig győzedelmeskedik, és ha a hajnalt nem is hozza el az itt élőknek, a sötét éjszakában legalább a csillagok pislákoló fénye előbukkan ténykedése nyomán.
 
Kedvelem a sorozatot, remélem apránként a többi részt is kézbe vehetem honi kiadásban, illetve reménykedem, hogy egyszer akad majd kiadó, aki felvállalja, és Hideyuki regénysorozatát is magyarítja.