Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék
Írta: Kertész E. Krisztina | 2011. 06. 18.
A mese ősidők óta a lélek gyógyszere, minden kérdés, probléma válasza ott rejtez benne. Csak épp meg kel találni, melyik mesébe rejtették a gyógyírt a mi vagy gyermekünk aktuális nehézségeire, élethelyzetére. A meseterápia ma már külön hivatás, kutatási terület, ami elsősorban a népmesékre támaszkodik.
Ebben a könyvben „műmeséket” találunk, amelyeket egy osztrák gyermekpszichológus állított össze, a praxisában leggyakrabban előforduló (és minden családban jól ismert) nevelési problémákra. Ahogy az a bevezetőből is kiderül, ezek a pár oldalas történetek gyereknek-felnőttnek egyaránt szólnak, céljuk pedig, hogy a gyerekek azonosulva a főhősökkel új felismerésekre jussanak, a felnőtt pedig a mesékhez csatolt elméleti részt olvasva jobban megértse, elfogadja gyermekét, és megfelelően (legalábbis további bajt nem okozva) kezelni tudja az adott szituációt.
Nézzük meg, pontosan milyen bajról van itt szó (a legtöbb biztosan ismerős lesz):
A gyerek nem akar lefeküdni...,
...vagy lefekszik, de rossz álmok gyötrik...
Fél a kutyáktól
A fogorvostól fél
Húzza az időt (piszmog)
Nem rak rendet
Hazudik (vagyis nem mond igazat)
Csúnyán beszél
Nem fogad szót
Rágja a körmét
Bepisil éjszaka
Dadog
Nem akar enni
Nem akar az óvodában maradni
Zavarja a tanítást
Csúfolják
Agresszív
Nem talál társakat
Marakodik a testvérével
Haláleset történt a környezetében
S mindezek mellett egy környezetvédelemre nevelő mese is található a kötetben.
Ezek a mesék elsősorban a tudatunkat szólítják meg, szemben a szimbólumokkal teli népmesékkel. Bár a legtöbb történet bővelkedik fantasztikus elemekben, mégis jól felismerhető bennük az adott téma (csak nehogy felolvassuk a gyereknek, hogy most rendetlen gyerekről fog hallani, ráadásul olyanról, mint ő maga, ehelyett csak annyit: Veronika Összevisszaországban), épp hogy csak sikerül elkerülniük a didaktikusságot.
Ne várjuk azt, hogy mint egy receptkönyvből, felolvassuk a megfelelő mesét, és a probléma elszállt. Gyermekem, aki nagyon szívesen hallgatja ezeket a történeteket, még mindig rendetlen, még mindig egy óráig eszik és öltözik (és én is még mindig félek a kutyáktól). Arra mindenesetre tökéletesek, hogy kizökkentsenek minket és a gyereket is a megszokott nézőpontból. Elgondolkodtatnak, és további beszélgetés, töprengés kiváltói lehetnek. Századszor is elmondhatjuk, hogy: „tegyél végre rendet az asztalodon!!!”, „még mindig csak a zoknidat vetted fel?!” – ám ehelyett megér egy próbát a megfelelő mese felolvasása. Utána pedig magunkban tovább olvasva elmerenghetünk a pszichológus intelmein, azt érezve, talán túl sokat várunk szegény gyerektől. A mesék után illesztett magyarázatok jó bevezetők további olvasáshoz, vagy akinek csak ennyi fér bele az életébe a pszichológiából, a „semminél több” elv alapján is hasznos lehet, hiszen a gyermeklélektan hasznos felfedezéseit sajnos nem nyújtják át születésekor a babával. Emiatt a szülők mindig továbbképzésre fognak szorulni gyereknevelésből.
Amennyiben a mesékhez illesztett probléma súlyossága (például a dadogás már jó pár hónapja tart, és egyre zavaróbb) érezhetően meghaladja a tűrőképességünket, természetesen a további olvasgatás mellett célszerű, ha felkeresünk egy hús-vér szakembert is.
A könyv meglátásom szerint olyan, mint téli náthás időszakban a vitamintabletta: segít megelőzni a betegség kialakulását, vagy súlyosbodását, de egyáltalán nem pótolja az egészséges táplálkozást. Vagyis kellemes, szórakoztató, és sok esetben tanulságos időtöltés ezeknek a meséknek a felolvasása, de ne feledkezzünk meg mellette napi betevő (hagyományos) meséről sem!
Ebben a könyvben „műmeséket” találunk, amelyeket egy osztrák gyermekpszichológus állított össze, a praxisában leggyakrabban előforduló (és minden családban jól ismert) nevelési problémákra. Ahogy az a bevezetőből is kiderül, ezek a pár oldalas történetek gyereknek-felnőttnek egyaránt szólnak, céljuk pedig, hogy a gyerekek azonosulva a főhősökkel új felismerésekre jussanak, a felnőtt pedig a mesékhez csatolt elméleti részt olvasva jobban megértse, elfogadja gyermekét, és megfelelően (legalábbis további bajt nem okozva) kezelni tudja az adott szituációt.
Nézzük meg, pontosan milyen bajról van itt szó (a legtöbb biztosan ismerős lesz):
A gyerek nem akar lefeküdni...,
...vagy lefekszik, de rossz álmok gyötrik...
Fél a kutyáktól
A fogorvostól fél
Húzza az időt (piszmog)
Nem rak rendet
Hazudik (vagyis nem mond igazat)
Csúnyán beszél
Nem fogad szót
Rágja a körmét
Bepisil éjszaka
Dadog
Nem akar enni
Nem akar az óvodában maradni
Zavarja a tanítást
Csúfolják
Agresszív
Nem talál társakat
Marakodik a testvérével
Haláleset történt a környezetében
S mindezek mellett egy környezetvédelemre nevelő mese is található a kötetben.
Ezek a mesék elsősorban a tudatunkat szólítják meg, szemben a szimbólumokkal teli népmesékkel. Bár a legtöbb történet bővelkedik fantasztikus elemekben, mégis jól felismerhető bennük az adott téma (csak nehogy felolvassuk a gyereknek, hogy most rendetlen gyerekről fog hallani, ráadásul olyanról, mint ő maga, ehelyett csak annyit: Veronika Összevisszaországban), épp hogy csak sikerül elkerülniük a didaktikusságot.
Ne várjuk azt, hogy mint egy receptkönyvből, felolvassuk a megfelelő mesét, és a probléma elszállt. Gyermekem, aki nagyon szívesen hallgatja ezeket a történeteket, még mindig rendetlen, még mindig egy óráig eszik és öltözik (és én is még mindig félek a kutyáktól). Arra mindenesetre tökéletesek, hogy kizökkentsenek minket és a gyereket is a megszokott nézőpontból. Elgondolkodtatnak, és további beszélgetés, töprengés kiváltói lehetnek. Századszor is elmondhatjuk, hogy: „tegyél végre rendet az asztalodon!!!”, „még mindig csak a zoknidat vetted fel?!” – ám ehelyett megér egy próbát a megfelelő mese felolvasása. Utána pedig magunkban tovább olvasva elmerenghetünk a pszichológus intelmein, azt érezve, talán túl sokat várunk szegény gyerektől. A mesék után illesztett magyarázatok jó bevezetők további olvasáshoz, vagy akinek csak ennyi fér bele az életébe a pszichológiából, a „semminél több” elv alapján is hasznos lehet, hiszen a gyermeklélektan hasznos felfedezéseit sajnos nem nyújtják át születésekor a babával. Emiatt a szülők mindig továbbképzésre fognak szorulni gyereknevelésből.
Amennyiben a mesékhez illesztett probléma súlyossága (például a dadogás már jó pár hónapja tart, és egyre zavaróbb) érezhetően meghaladja a tűrőképességünket, természetesen a további olvasgatás mellett célszerű, ha felkeresünk egy hús-vér szakembert is.
A könyv meglátásom szerint olyan, mint téli náthás időszakban a vitamintabletta: segít megelőzni a betegség kialakulását, vagy súlyosbodását, de egyáltalán nem pótolja az egészséges táplálkozást. Vagyis kellemes, szórakoztató, és sok esetben tanulságos időtöltés ezeknek a meséknek a felolvasása, de ne feledkezzünk meg mellette napi betevő (hagyományos) meséről sem!