Főkép

Egy kiemelkedő zeneszerzői pálya monumentális lezárásának tekinthető Wagner utolsó – öt éven át komponált és 1882-ben, halála előtt egy évvel bemutatott – operája, a Parsifal. Azaz rögtön a műfaji meghatározásnál kisebb bökkenővel találjuk szembe magunkat, hiszen az életművet lekerekítő nagy mű nem csupán ünnepi szent színjáték (nyilvánvalóan zenével kísérve), de felépítésétől eltekintve már szinte egyetlen elemében sem emlékeztet a hagyományos operákra – pontosabban a 18. században elterjedt, recitativók és áriák váltakozásával megszerkesztett zenés drámákra.
 
Témaválasztásában ugyanakkor látszólag szembekerült A Nibelung gyűrűje ciklussal is, hiszen a pogány-germán mitológia helyett ezúttal a krisztusi megváltás és a Grál-mítosz kerül a középpontba. A Parsifal a Grál lovagok fehér mágiájának és a magát önnön kezével férfiatlanító Klingsor fekete mágiájának szembenállására, a két világ közötti feszültségre épül. Ám csupán részben igaz ez. A bűnös nő, Kundry alakjában nem csupán a szajha, hanem a védelmező anya archetípusa is felfedezhető, a történet elején még balga ifjúként útját kereső Parsifal története ugyanakkor elemeiben egyfajta fejlődésregényre emlékeztet.
 
Wagner mindezt pogány és keresztény szent jelképek, valamint a férfi és női, az apai és anyai princípiumok archetípusainak hordozói segítségével jeleníti meg. És ezt szokása szerint a zenében is pontosan kifejezi, leköveti. A kromatika, a disszonancia a fájdalommal és a bánattal azonosítható, míg a művet lezáró tiszta hármashangzatok a megnyugvás, a földi és mennyei harmónia megtestesítői. Különösen meglepő az opera ilyetén lezárása, hiszen benne a harmóniai szépséget a már-már balettzenére emlékeztető hangszerelés, a lágy vonós szólamok és a hárfák simogató egybecsengése fokozza még tovább.
 
Daniel Barenboim és a Berlini Filharmonikusok csodás felvételét hallgatva többször is elgondolkodtam, miféle varázslatos színpadi képek kísérhetik egy operaházi előadásukat az olyan, hosszú percek alatt, amikor mindössze a zenekar expresszív, sokszor szimfonikus költeményekre emlékeztető passzusait hallhatni ének, vagyis bármiféle történet nélkül. A Parsifal ugyanis inkább statikus, mint dinamikus mű, s ugyan beszélhetünk benne jellemfejlődésről is, valamiképp mégis az örökkévalósággal mutat rokonságot.
 
Arra, hogy Wagner életműve, és nem kis részben a Parsifal nélkül ma minden bizonnyal egészen más jelleget öltene a filmzene (elég példának okáért John Williams alkotásaira gondolnunk), szinte szót sem érdemes pazarolni, olyannyira egyértelmű. Azt viszont, hogy ezt a fenséges, magasztos, és mindenképp egy tudatos és öntudatos lángelméről tanúskodó zenét kevesen szólaltatják meg – ha egyáltalán – Daniel Barenboim felvételeihez foghatóan, mindenképp ki kell emelnem. Az övéhez képest nem egy régi nagyság interpretációja kissé elnagyoltnak, tompának tetszhet, és Barenboim emellett a szólistáit is kivételes érzékkel választja meg.
 
Nagyon nagy falat ez a több mint négyórás mű, így aztán különösen fontos a meggyőző erő, a figyelem és a feszültség fenntartásának képessége, melyekben az argentin-izraeli karmester cseppet sem szenved hiányt. És minden újabb Wagner-lemezének meghallgatásakor ismételten megdöbbenek, mennyire egymásra talált két nagyszerű művész: a régmúlt kor zseniális alkotója és a jelen egyik legkiválóbb értelmezője, muzsikusa. Úgy érzem, másoknak is érdemes kísérletet tenni ezzel a kombinációval – ennek a különös, ünnepélyes, mágikus zenés színdarabnak e páratlan felvételével. Csodálkoznék, ha bárki csalódna benne.
 
Előadók:
José van Dam – basszbariton (Amfortas)
John Tomlinson – basszus (Titurel)
Matthias Hölle – basszus (Gurnemanz)
Siegfried Jerusalem – tenor (Parsifal)
Günter von Kannen – bariton (Klingsor)
Waltraud Maier – mezzoszoprán (Kundry)
 
Chor der Deutschen Staatsoper Berlin
Berliner Philharmoniker
Daniel Barenboim – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Parsifal, Ein Bühnenweihfestspiel in drei Aufzügen
CD 1
1. Vorspiel
2-8. Erster Aufzug
 
CD 2
1-6. Erster Aufzug [concl.]
 
CD 3
1-12. Zweiter Aufzug
 
CD 4
1-14. Dritter Aufzug

A szerző életrajza