FőképValamit biztosan tud a manapság még mindig csak 21 éves amerikai énekes-dalszerző, Jessica Lea Mayfield, ha harmadik lemeze már a Nonesuch kiadásában jelent meg. Egy biztos, ez a valami nem a kirobbanó életigenlés és örömködés, lévén dalai szomorúak, melankolikusak és ugyan érfelvagdosásra nem buzdítják a hallgatót, de erőst marasztalják ebben a hangulatban.
 
Persze a fenti képet muszáj rögvest módosítanom, mivel Mayfield nem ragad le a „mélabús dallamokat tuszkolok a füledbe, és majd figyeld meg milyen levert leszel tőle állapotnál”, hanem művészként számára ez a közeg jelenti a kiteljesedést és az önmegvalósítást. Úgy gondolom, ahhoz mindenképpen tehetség kell, hogy valaki country és rock keverékével mélabút csiholjon ki a közönségből (pl.: Our Hearts Are Wrong).
 

 
Látta mindenki ugye, hogy a Letterman show-béli fellépés végén mosolygott? Vagyis a való életben nem egy megkeseredett leányzóról beszélhetünk, hanem egy teljesen normális ifjú hölgyről, aki a színpadon ilyen szerzeményeket ad elő. Gondolom azzal sem mondok újat, hogy a lemezen sokkal jobb a hangzás, igaz, ott nincs látvány, de ha lehet, akkor inkább a CD-t választom.
 
A lemez trükkös, ugyanis csak második-harmadik hallgatás után, apránként jönnek elő azok a zenei díszítések, amik utat találnak az egyébként monoton dallamok között, s megcsillantják a szépet a bársonyosan bús hangulatok között. De ne feledkezzünk meg a gondolatokról sem, hiszen a szövegek legalább annyira fontosak nála, mint a zene, s nem utolsó sorban mondanak is valamit, feladatuk tehát nem csupán kétpercnyi figyelemelterelés. Ja, és a zenét is sajátkezűleg szerezte.
 
És a hölgy még csak 21 éves!
 
A zene kimondottan változatos. Korábban már írtam az „Our Hearts Are Wrong” című nótáról, de például a „Grown Man” annyira minimalista felfogásban készült, hogy elsőre húsz évvel ezelőtti home szintiprogramon előállított produktumnak tűnik (Casio rulez), amit csak a háttérben diszkréten megszólaló többi hangszer frissít 2011-es évjáratra. Mindezeken felül pedig helyenként indie beütés is észlelhető, egyszóval zavarbaejtően széles merítésből áll össze a Tell Me című album, már-már azt mondom izgalmas, persze csak amennyire egy popos lemez zeneileg izgalmas lehet.

A kísérő muzsikusok nem művelnek semmi extrát, csupán hozzák a Mayfield hangjához és az adott nótához illő hátteret, szerepük fontos, de csupán másodlagos – és szemlátomást, akarom mondani fülhallomást beérik ennyivel.
 
Nagyon sokszor végigfüleltem a korongot, mégsem nem tudok kedvencet megnevezni róla (esetleg a címadó nótát). Az biztos, hogy tetszik a hangulata miatt és persze Mayfield édes-bús hangja is remek (bár semmi extra), miként beismerem, nem ezzel szoktam a reggeli kómámat eloszlatni, arra ez a zene teljesen alkalmatlan. De amikor az ember szomorkás, vagy már leszállt az est, és nem mulatni vágyunk, akkor Mayfield kisasszony ideális társ lehet a teaszürcsöléshez.
 
Előadó:
Jessica Lea Mayfield – ének, elektromos és akusztikus gitár
 
Közreműködtek:
David Mayfield
Scott Hartlaub
Richie Kirkpatrick
Dan Auerbach
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. I’ll Be The One That You Want Someday
2. Our Hearts Are Wrong
3. Blues Skies Again
4. Somewhere In Your Heart
5. Grown Man
6. Trouble
7. Nervous Lonely Night
8. Sometimes At Night
9. Tell Me
10. Run Myself Into The Ground
11. Sleepless                         
 
Diszkográfia:
White Lies (2006) EP
With Blasphemy so Heartfelt (2008)
Tell Me (2011)