FőképRabindranath Tagore születésének 150. évfordulójáról emlékeztünk meg a Millenárison – az est szervezőinek megint sikerült India mérhetetlenül gazdag kultúrájából egy kellemesen összetett estét elénk varázsolni. Laza, kötetlen fesztivál-jellegű programot kell elképzelni, ahol senki nem néz rád ferde szemmel, ha felállsz, és – akármi is történik a színpadon - elsétálsz a következő pohár mangó lassziért.
 
India budapesti nagykövete, Őexcellenciája Gauri Shankar Gupta nyitotta meg az estet, megemlékezve Tagore személyiségéről és jelentőségéről. A századelő sajátos világra csodálkozásában – a világkiállítások korának egzotikum-kultusza idején – saját maga által angolra fordított költeményei teljes kortársi pompájukban, korszerűségükben egy magára ébredő kultúra modern szöveg-követei voltak, s az is kétségtelen tény, hogy sokak figyelmét irányította a függetlenség bölcsőjét ringató gyarmat aktuális problémáira szelíd, de következetes politikai állásfoglalásaival is.
 
Megtekinthettük Tóth Tamás Guru című dokumentum-játékfilmjét, amelyet 2010-ben, a Kumbh Melá zarándoklaton forgattak Vindrávanban. A történet Rámdász, a megöregedett, felesége halála után magára maradt utazó kereskedő útját mutatja be e zarándoklatra, ahova asztrológusa tanácsára mestert keresni indul. A film tempós lassúsággal, gyönyörű képekkel időzik el hosszan e mesterkeresés állomásain, az úton, ahogyan ez a magányos, életunt ember gurura, s közben voltaképp újra magára talál. Ahogyan Tóth Tamás egy interjúban kifejtette: valójában Rámdásznak nem tanítómesterre van szüksége, hanem olyan útmutatásra, amit örömmel elfogad. A film legnagyobb értéke számomra a főszereplő olykor monológokat mesélő, élénk tekintete – szinte hihetetlen, hogy a rendező és a forgatókönyvíró rátalált. A filmbe időnként bevágott szöveges „üzeneteket” viszont feleslegesnek éreztem – ezek a lassan, folyók módjára hömpölygő képek csodálatosan „közölték” ugyanezeket a tartalmakat.
 
Megcsodálhattuk Bittner Menakshi Dóra táncát – a dél-indiai klasszikus tánc lírai szépsége mellett most még inkább feltűnt, mennyire színészi feladat a hagyományos indiai templomi tánc. A gesztusok, az arc minden rezdülése történetet mesél. A magam részéről ajándéknak tekintem, hogy alkalmam van látni ilyesmit itthon, ilyen elismert előadó tolmácsolásában, még akkor is, ha nem vagyok tisztában e tánc gesztus ABC-jével, mert nem megítélni szeretném, hanem átadni magam, s erre minden alkalommal alkalmam volt, amikor csak láttam e táncokat.

A Bharatanatyam szanszkrit kifejezés a legelfogadottabb magyarázat szerint a Bha - bhava (érzelmek), ra - raga (dallam), ta- tala (ritmus) és natyam (tánc) szavak összeolvadásából keletkezett. Minden tánc egyszerre komplex utazás egy kultúra legenda-múltjába és a táncos egyéni, belülről megélt interpretációja, ahol az adott keretet a táncos „tölti ki”, s mindezt úgy, hogy a tánc minden rezdülése a dél-indiai klasszikus zene ritmusára-dallamvilágára simul. Igazi „utazást” élhet át az arra fogékony ember a Millenáris székében ülve, Bittner Menakshi Dóra táncát figyelve.
 
S végül Rágákat hallgathattunk Debasish Ganguly és Szalai Péter tolmácsolásában. Nem egy nálam hozzáértőbb tartja úgy, hogy Szalai Péter tabla-játéka nemcsak hazai viszonylatban kiemelkedő – és azt kell mondjam, ezt az estét inkább ő vitte a hátán. Debasish Ganguly neves mesterek tanítványaként és fesztiválok vendégeként ugyanúgy ismert, mint filmzeneszerzőként (A Guru című film zenéjét is ő szerezte). Ezen az estén viszont kissé indiszponáltnak tűnt, nem egy esetben választotta az improvizációs „terep” egyszerűbb dallam-útjait, benne hagyva a zenében a bonyolultabb lehetőségeket. És én nemigen láttam még olyan Rága-művészt, aki ennyire kihelyeződött volna a zenéből némi utánhangolás kedvéért.
 
Mindezzel együtt megint sikerült tartalmas estét töltenünk a Millenárison, belemerítve a kíváncsiságunk bögréjét egy a miénktől számtalan ízében különböző kultúra forrásaiba. Köszönjük szépen!