Főkép

Mindig izgalmas látni-hallani a művészek egy-egy újabb generációját, és mivel az áttörés néhány egészen kivételes esettől eltekintve nem a pillanat műve, inkább hosszú évekig eltartó folyamat, figyelő szemünket érdemes állandóan a feltörekvő ifjú tehetségeken tartani. Ebben segítenek az olyan rendezvények és rendezvénysorozatok, mint a Starlet Music Management által felerészben a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében megtartott koncertsorozat, melynek szólistái a következő néhány évtizedben fontos szerepet játszhatnak majd a magyar komolyzenei életben.
 
A sorozat második hangversenye a concerto fejlődésének első évszázadából merített példákat, méghozzá oly módon, hogy nem egyszerűen három egymással meglehetős – még ha nem is éles – ellentétben álló megközelítés bemutatásával illusztrálta a kibontakozás stádiumait, hanem ehhez három olyan komponista alkotásait választotta ki, akik közvetve vagy közvetlenül, nyilvánvalóan vagy csak bújtatottan, de egyértelműen komoly hatással voltak egymásra. Johann Sebastian Bachról és az ő második fiáról, valamint Mozartról van szó, aki egy másik Bach fiúval, Johann Christiannal már gyermekként személyes kapcsolatba került, és mentorától igencsak sokat tanult a versenyművekkel kapcsolatban.
 
Az idősebb Bach E-dúr zongoraversenye egyike a legkorábban született billentyűs concertóknak, és szigorú szerkesztettségével, a concertáló hangszer és a zenekar szoros együttműködésével jellemezhető, vagyis látszólag kevesebb lehetőség nyílik a szólista virtuozitásának kidomborítására. Ezt ellensúlyozandó Fülei Balázs rengeteg díszítéssel játszotta le szólamát, és az eredetileg csembalóra komponált témák annak szikársága és teraszos dinamikája helyett árnyaltabban, kötöttebben, robosztusabban szólaltak meg a zongorán. A romantizáló régizene-felfogás kedvelőinek kétségkívül rengeteg öröme telt a darabban, amely különösen jól illett a hely hangulatához.
 
Carl Philipp Emanuel Bach csellóversenye már egy egészen más stílust és megközelítést példáz. Az eredetileg fuvolára készült, ám később gordonkára adaptált concerto sokkal nagyobb teret enged a technikai felkészültség csillogtatására, a kadenciák nem egyszer arpeggiált futamainak ténylegesen látványos megszólaltatására. Várdai István hibátlanul oldotta meg a feladatot, és bár maga a mű is túlfűtött, néhol viharos érzelmekkel teli darab, Várdai csellójátéka még inkább kihangsúlyozta a briliáns témarövidítésekre, váratlan váltásokra, a zenekar és a szólista folyamatos, szinte egymás szavába vágó dialógusára épülő concerto erényeit. Ráadásként pedig – valószínűleg amolyan tisztelgésféleképp – a fiatal csellóművész egy Johann Sebastian Bach szonáta-tételt játszott még el.
 
Ahogy időben egyre közelebb kerültünk a jelenhez, úgy tűnt mindinkább természetesnek a hangzás és a hangszeres játék virtuozitása is. Mozart A-dúr hegedűversenye különösen hálás darab rendkívüli változatossága, de meg a harmadik tétel törökös betétje miatt is, amely a mai napig a slágerekéhez fogható hatást képes gyakorolni a közönségre. Baráti Kristóf a tőle megszokott tökéletes intonációval és frazeálással szólaltatta meg a darabot; játékát nem kizárólag a kadenciákban, hanem mindvégig az ihletettség és, ahol szükséges volt, az épp kellő mértékű virtuozitás jellemezte, az Erkel Ferenc Kamarazenekar pedig mindenben méltó társának bizonyult. Ráadásként pedig nem maradhatott el a koncerten úgymond kötelező Johann Sebastian Bach tétel sem.
 
Nem érdemes tehát aggódni az utánpótlás miatt. A Magyarországon a 20. században meghonosodott, hagyományosnak számító iskolák követői között úgy tűnik, mindig akadnak kivételes tehetségek, akik az elkövetkező időkben sokáig gyönyörködtethetnek minket kápráztató, szép játékukkal. Valószínűleg sokat fogunk még hallani tehát az MTA patinás és meglepően jó akusztikájú Dísztermében rendezett koncerten fellépő, ifjú trónörökösökről.
 
Előadók:
Fülei Balázs – zongora
Várdai István – cselló
Baráti Kristóf – hegedű
 
Erkel Ferenc Kamarazenekar
Lesták Bedő Eszter – hangversenymester
 
A hangversenyen elhangzott művek:
Johann Sebastian Bach: E-dúr zongoraverseny, BWV 1053
Carl Philipp Emanuel Bach: A-dúr gordonkaverseny, Wq 172
Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr hegedűverseny, K 219