FőképÚgy gondolom, a zombik - a vámpírokhoz hasonlóan - a horrortörténetek jokerei. Amikor épp nincs új ötlet, a zombikat mindig elő lehet húzni és máris van garantáltan eladható téma. A műfajban született már rengeteg rossz minőségű, öncélúan véres, darabolós és szerencsére néhány elgondolkodtató mű is. Az itt tárgyalt képregény egy olyan történet kezdete, amely láthatóan az utóbbi kategóriába tartozik.
 
A mű keletkezésével kapcsolatban a szerző előszóban tett vallomásából kiderül, hogy számos gyermeteg karakter és sztori után végre valami komolyabbat szeretett volna alkotni és bár első hallásra furcsa, hogy pont az emberiség nagy részének élőhalottá változtatásában találta meg ezt a mély témát, de ahogy haladunk előre a kötetben, úgy válik egyre világosabbá, hogy a zombik szerepeltetése csupán eszköz a mondanivaló alátámasztásához. Természetesen a zombihorrorokra jellemző véres és borzalmakat tükröző látványvilág sem maradhat el, a hangsúly azonban egyértelműen nem ezen, sokkal inkább a történeten van, amely a túlélők sorsát, viselkedését és jellemfejlődését hivatott bemutatni.
 
A képregény főszereplője Rick, egy kisvárosi rendőr, aki mély kómájából a zombik uralta világra ébred, majd családja után kutatva eljut egy menekülttáborba, ahol a maradék túlélővel szövetkezve igyekszik felvenni harcot az élőhalottak ellen.

A történet a zombikat leszámítva teljesen realisztikus és a karakterek is roppant élethűek. Minden szereplő más-más, de a maga módján teljesen tipikus jellemvonásokkal bír, amihez remekül passzolnak a hétköznapi életre jellemző hétköznapi dialógusaik, viselkedésük és a kialakult helyzethez alkalmazkodván jellemfejlődésük iránya, konfliktusaik is. Mindehhez egy szintén rendkívül aprólékos és kifejező ábrázolásmód társul, amely nem csupán a vérszomjas zombikat és a könnyen azonosítható karaktereket, valamint azok érzelmi reakcióit adja vissza elképesztő valósághűséggel, de a környezetet és minden egyes jelentéktelennek tűnő tárgyat is döbbenetes részletességgel mutat be önmaga szépségében, vagy éppen elszomorító elhagyatottságában. A monokróm színvilág pedig csak még inkább kihangsúlyozza a történet komorságát.
 
A kötet érdekessége, hogy az író és az illusztrátor külön személy, aminek tudatában még inkább lenyűgöző a szöveg és a képek közti összhang. Nagyon ritka olyat látni, amikor a szereplők vonásain és mozdulatain ennyire élethűen és hitelesen tükröződnek a párbeszédek és az emóciók, emellett pedig az sem ritka, hogy az egyes kockák szöveg nélkül is képesek tovább mesélni a történetet, vagy csak még nagyobb nyomatékot adni a történéseknek.
 
A fenti pozitívumoknak köszönhetően, továbbá a sztori fordulópontjához érkezvén nagyon kíváncsian várom a folytatást.