Koncert: Dianne Reeves – Művészetek Palotája, 2011. május 7.

Kicsit furcsa volt számomra az a zenekari felállás, amellyel Dianne Reeves a Jazztavasz 2011-et nyitó koncertre a MÜPA-ba érkezett május 7-én. Persze a produkció alcíméből (String Attached) következett ez a felállás, csak a hallgató a lemezek alapján „másban gondolkodik”.

A színpadképet látva gyorsan átfutott az agyamon, hogy vajon mit lehet kihozni ebből a két gitáros felállásból? Vajon a produkció közben mennyire lehet majd érezni a bőgő, a zongora vagy éppen az ütősök hiányát? A koncert végére megszületett a válasz, miszerint valóban akadt egy-két olyan alkalom, amikor bőgősért „kiáltottam” volna, de el kell ismernem, a két gitáros remekül megoldotta a feladatot. Mondjuk nem volt nehéz dolguk, egyrészt, mert nagy rutinnal rendelkező, remek muzsikusokról van szó, másrészt, mert Romero Lubambo és Russell Malone már hosszú évek óta együtt dolgozik a jazzdívával.
 
A produkció összképét tekintve azon a véleményen vagyok, hogy a koncert kb. első kétharmadában Reeves hozta azt a kötelezőt, ami egy ilyen szintű muzsikustól elvárható, egyértelművé téve számunkra, hogy milyen az igazi fekete hang. A repertoár nagyon vegyes volt, éppúgy jelen voltak benne a legutóbbi, 2008-as albumról (When You Know) származó dalok, mint más, egyéb helyről „beemelt” számok. Változatos és szórakoztató műsor volt.
 
A koncert utolsó harmadában viszont – valami nehezen azonosítható okból fakadóan – egy csapásra megváltozott minden. Reeves legalább kétszer akkora lángon kezdett el „égni” (pedig előtte sem tartaléklángon „dolgozott”). Ebben az időszakban egyszerűen megszűnt körülötte a külvilág és valami elképesztő eufóriában adta elő a dalait. Nem könnyű feladat súlypontozni a koncert utolsó harmadát, de érzésem szerint valahol a „Baby I’m Crazy” című szám körül értük egy a csúcspontot.
 
Az est végén mindenki elégedetten állhatott fel a nézőtérről, az élményen túl azzal a tudattal a fejében, hogy kétségtelenül a világ egyik legjobb jazzénekesnőjét hallhatta élőben.
 
Végül egy kis adalék annak bizonyítására, hogy Dianne Reeves mekkora formátumú művész… Az egyik dal előadása közben gondolt egyet, teljesen eltolta magától a mikrofont, és hangosítás, valamint zenei kíséret nélkül „énekelte be” a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. Azt hiszem, ezt kevesen mernék így bevállalni és persze ilyen szinten teljesíteni…

Fotó: Sánta István Csaba