Interjú Felvidéki Miklóssal - 2011. május

Felvidéki Miklós a Magyar Képregény Akadémia egyik legifjabb tagja; civilben a MOME animáció szakos hallgatója. Lendületes rajzai és a képregény formanyelvének biztos kezelése előkelő helyre pozícionálják a honi alkotók talán nem csak képzeletbeli rangsorában. Első önálló kötete, a régóta készülő Némajáték megjelenése kapcsán beszélgettünk vele.
 
ekultura.hu: A Némajáték az idei képregényfesztivál egyik legjobban várt kötete volt. Mióta is dolgoztál rajta?
Felvidéki Miklós: Ez a történet tulajdonképpen a remake-je egy régebbi képregény-ötletemnek, aminek az volt a lényege, hogy van egy pantomimes szuperhős, aki ha eljátszik valamit, az valósággá válik. Én ezt már gimnázium előtt, általános iskola végén elkezdtem rajzolgatni. Ennyit tartottam meg belőle, mert persze a figurák és a sztori akkor még egészen másmilyenek voltak. A kötetben olvasható, úgymond végleges történetet akkor kezdtem el összerakni, amikor a gimnázium első-második osztályába jártam, tehát 2004-2005 táján, amikor a Noname-történeteket is elkezdtem rajzolni a rókával. Akkor ezt a szériát is újra akartam indítani, vagy inkább újragondolni, és akkor kezdtem bele, akkor készült az első része, ami mostanra szintén elég sokat változott. De lényegében mégis akkor indult. A könyv legvégén található is egy pár oldalas „így készült”, aminek a legutolsó oldalából kiderül, milyen előzményei voltak ennek a képregénynek.
 
ekultura.hu: Ez alatt a több mint hat év alatt mennyit változott a mű a koncepcióját tekintve?
Felvidéki Miklós: Amikor elkezdtem, még nem tudtam, mi lesz a vége, arra közben jöttem rá. Vagy inkább közben találtam ki. Így amikor a végére értem, újra kellett rajzolnom többek között az első fejezetet. Részben a dialógusokat írtam át, részben módosítottam a karakterek kinézetén, úgyhogy elég sokat változott. Fejlődtem rajzban is, plusz akkor már tudtam, hogy mi hogyan legyen. Tudtam például, hogy jobban össze kell rántanom az egészet.
 
ekultura.hu: Amennyire én tudom – és lehet, hogy ez nem igaz, úgyhogy javíts majd ki, ha tévedek –, te először megrajzolod a képregényt, a szöveget pedig csak később találod ki és írod be.
Felvidéki Miklós: Ez így igaz, nálam ugyanis a forgatókönyv képes; illetve én nem is forgatókönyvet írok, hanem storyboardot készítek. Ez úgy néz ki, hogy adott egy oldal, kitalálom, mi legyen rajta – és így végigrajzolok egy egész sztorit. Ez általában többre jön ki, mint huszonnégy oldal, így aztán később meg szoktam húzni. Elkezdem kihúzni azokat a képeket, amelyek fölöslegesek, amik nem kellenek, a maradékból pedig összeollózok egy vázlatot, és ebből a vázlatból készül csak a ceruzarajz. A végleges szöveg pedig a szövegbeíráskor készül, amit általában kézzel csinálok.
 
ekultura.hu: Előfordul, hogy teljesen más szöveg kerül a buborékokba, mint amit eredetileg kitaláltál a vázlatolás során?
Felvidéki Miklós: Igen, mert sokszor valami jobb jut az eszembe, mint amit először kitaláltam. De előfordul, hogy más az oka. Most például, hogy a Nyitott Könyvműhely kihozta a könyvet, a szerkesztő kérésére módosítanom kellett itt-ott a történeten, hogy több értelme legyen. Akadtak olyan részek, ahol a rajzokon is változtatnom kellett, de volt, ahol csak a dialógusokhoz nyúltam hozzá. Tehát van olyan kép, amin beszélgetnek, de most már teljesen másról, mint régen. Gyakorlatilag át kellett szinkronizálnom egy jelenetet. Ez azonban nem sokban változtatott az elképzeléseimen, inkább csak hozzásegített ahhoz, hogy logikusabbá váljon a munka. Mert szerencsére olyan változtatások kerültek bele, amik csak érthetőbbé és élvezhetőbbé teszik a történetet.
 
ekultura.hu: Ez arra enged következtetni, hogy a rajzokat fontosabbnak tartod egy képregényben, mint a szöveget. Mi igaz ebből?
Felvidéki Miklós: Igazából mind a kettő nagyon fontos, mert a képregények nem csak a rajzokról szólnak. Nem szeretem azokat a képregényeket, amik kizárólag a vizualitásra mennek, és nincs jó sztorijuk vagy legalábbis szórakoztató történetük. Legyenek legalább jópofák vagy viccesek. Viszont úgy érzem, nem tudok elolvasni egy olyan képregényt, ami nem jön be a rajzok tekintetében. Nekem nagyon nagy gát az, ha valami nem tetszik vizuálisan; legyen az a legjobb képregény a világon, vagy a legjobb történet. Persze vannak kivételek, mint például Harvey Pekar. Nála sokszor ügyetlenek a rajzok, bár ez attól függ, ki az illusztrátor – Robert Crumb rajzai példának okáért nagyon is jók, az ő képregényeit eleve könnyebben is olvasom. De például a Watchmen nem a kedvenc képregényem, bár nem rossz a rajza. Mégsem az én világom, és nagyon nehezen vettem rá magam, hogy elolvassam.
 
ekultura.hu: Te a mainstreamet és az undergroundot is egyaránt szereted, és ez a stílusodon is meglátszik. Hogy hozod össze a kettőt? Mert sok tekintetben nagyon elütnek egymástól, de nálad mintha valahogy mégis egységben lennének.
Felvidéki Miklós: Számomra mindegy, hogy milyen stílusú képregényről van szó, az a lényeg, hogy jó képregény legyen. Szerintem egy Batman ugyanolyan szórakoztató tud lenni, mint például a Maus. Jó, igazából furcsa azt mondani a Mausra, hogy szórakoztató, de bizonyos értelemben mégis az. Engem ugyanúgy leköt egy alternatívabb képregény, mint egy mainstream, attól függően, hogy milyen a tartalom, mert csomó olyan képregény van, mint mondtam, ami nagyon vizuális, de nincsen irodalmi tartalma, és akkor nem tudok vele mit kezdeni. Meg aztán azt sem tudom, mit fed le a mainstream elnevezés. Mert mondjuk a Hellboy annak számít, de már az sem olyan mainstream, mint a Pókember. Mazzucchelli (a Batman: Első év és a Tükörváros rajzolója – a szerk.) pedig mainstream alkotó volt, de már nem az… Szerintem az a lényeg, hogy minél több hatást beleépítsünk a saját stílusunkba. Egyszerűen szeretem a jó képregényeket, és azok közt nem nagyon válogatok.
 
ekultura.hu: Melyik vonulatot érzed meghatározóbbnak a munkáidban a kettő közül?
Felvidéki Miklós: Engem a mainstream nagyon erősen inspirál, de nem feltétlenül a „legmainstreamebb” mainstream, és nem feltétlenül a legmaibb mainstream. Nagyon szeretem például Steve Ditkót, Jack Kirbyt vagy az idősebb John Romitát, tehát a régi képregényeseket, az újabbak közül pedig Guy Davist, Mike Mignolát, vagyis az olyan rajzolókat, akik nem feltétlenül a legkommerszebbek. A minőségi fogyasztói képregények hatnak rám a legerősebben, és ezen kívül hatnak rám alternatívok is, csak valamivel kisebb mértékben.
 
ekultura.hu: Az egyetemista haverjaiddal összedobott Fa*zzine pontosan egy ilyen underground vállalkozás.
Felvidéki Miklós: Igen. Az azért készült, mert egyrészt Magyarországon nem nagyon lehet eladni képregényt, és akkor miért próbáljunk meg eladási sztenderdeknek megfelelni, másrészt pedig azért, mert én nem tudok mit kezdeni egy bizonyos fajta hozzáállással. Csomószor látom azt, hogy képzőművészek magukra erőltetik a képregény műfaját, mondván, hogy ők tudnak ilyet is. Pedig ez nem ilyen egyszerű, nem mindenki tud képregényt rajzolni. Azt nem mondom, hogy mindenki, aki a Fa*zzine-ban van, tud képregényt rajzolni, és hogy minden képregény jó benne, sőt ellenkezőleg, a legtöbb eléggé szar (nevet). De úgy érzem, hogy legalább mindenki a zsánerrel foglalkozik, és mindenki ismeri annyira, hogy olvasott már képregényt, szereti a képregényt, és nem akar többet csinálni annál, ami a képregény, nem akarja feszegetni a határit, és ha valami mégis történik, nem lepődünk meg rajta, mert miért ne történhetne.
 
ekultura.hu: Maradtok ezen a vonalon, vagy várható valami komolyodás esetleg?
Felvidéki Miklós: Fogalmam sincs… Úgyhogy valószínűleg nem (nevet). Az a helyzet, hogy mindig felmerülnek új emberek, akik belekerülhetnek, de nem igazán akarok koncepciót, így is elég nehéz összeszedni egy füzetre való anyagot. A mostani szám mondjuk nagyon vastag lett, jó sok minden került bele. Talán jövőre jelenik meg a következő, talán még idén, tényleg nem tudom. Én szeretném folytatni ebben a szellemben, és akár más fórumokra is felvinni, akár internetes formában, csak nehéz összehangolni a sok más dologgal, amit még csinálok mellette, mert kizárólag ezzel foglalkozni meg adminisztrálni nem nagyon szeretnék.
 
ekultura.hu: Jelenleg animációt tanulsz a MOMÉn, most vagy végzős az alapképzésen. Változtatott-e az animáció a képregényes hozzáállásodon, a látásmódodon vagy a munkamódszereden?
Felvidéki Miklós: Nem nagyon, mert az animáció és a képregény közel állnak egymáshoz. Eleve a film és a képregény hasonló. De például rajzilag fejlődtem, mert nagyon sokat kellett rajzolnom a szakon, meg persze animálni, és volt egy csomó dramaturgiaórám, meg hasonlók, és ez szerintem mind hasznára vált a képregényes látásmódomnak, segített nekem. Igazából nem tudom megmondani, hogy mennyit változott, ezt maximum csak mások láthatják, én nem szoktam annyira elemezni magamat, de biztos, hogy pozitív hatással van rám. Azt például szeretem, hogy néha filmesen kell gondolkodnom, néha pedig a képregényre koncentrálni, szóval van ebben egy állandó frissesség. Jó, hogyha egyszerre több médiumban is kipróbálja magát az ember. Az animációban egyébként főleg a látványtervezés és a storyboardozás az, ami engem érdekel, meg a történetépítés, az animálásban szerintem annyira nem vagyok jó. Nem vagyok rossz, de vannak nálam sokkal jobbak. Mindenesetre az animáció is érdekel, ez a két műfaj vállvetve működik nálam.
 
ekultura.hu: Ha van valami különbség a kettő között, akár nehézségben vagy könnyűségben, mi az?
Felvidéki Miklós: A képregényben az a jó, hogy egyedül össze tudok rakni egy egész estés történetet, nem kell hozzá segítség vagy erős anyagi háttér, maximum idő és lelkesedés. Viszont a filmhez már komolyabb apparátusra van szükség. Egy olyan látványvilággal rendelkező animációs filmhez, mint amilyen mondjuk a Némajátéknak van, vagy bármelyik másik képregénynek, ahhoz azért kell egy nagyobb csapat, több animátor, hátteresek, látványtervezők, technikai rendező, mindenféle emberek, és ez nagyon sok pénz, nagyon sok idő. Ha képregényben akarok elmondani egy történetet, az tulajdonképpen ingyen van, hiszen van Photoshopom és ceruzám, vagy ha nincs, összekoldulhatom őket bárhonnan. Ezt szeretem igazából a képregényben.
 
ekultura.hu: Akkor tehát azonos értékűnek tekinted az animációt és a képregényt? Melyik kifejezési forma áll hozzád mégis közelebb?
Felvidéki Miklós: Azonos értékűnek, igen. Mondjuk az animáció sokkal látványosabb tud lenni, de mint említettem, nehezebb is előállítani, plusz nagyon sok munkával kevesebb eredményre jutok, pár hónap alatt mindössze néhány percnyi anyag jön össze. Valószínűleg egyébként a képregény áll hozzám közelebb. Mert régebb óta foglalkozom vele, és mert több motivációm is van képregény készítésére, mint animációs filmet csinálni. Ugyanakkor, mint mondtam, az animáció is érdekel, semmikképp nem hagynám abba, ha már így elkezdtem.
 
ekultura.hu: Rajzolnál felkérésre olyan képregényt, aminek egyáltalán nem érdekel a története?
Felvidéki Miklós: Ha profi képregényes lennék, bizonyára akármit meg tudnék rajzolni, olyasmit is, ami egyáltalán nem érdekel, de általában azért is dolgozom saját anyagból, mert magamnak akaratlanul is olyan dolgokat találok ki, amiket még meg tudok rajzolni. Ettől függetlenül volt pár mások kérésére készített munkám, amiket nagyon is szerettem csinálni, akár reklám volt, akár személyesebb meló. Szerencsére még csak olyan képregények megrajzolására kértek föl, amiket élvezettel csináltam. Nem mondom, hogy mindegyikre büszke vagyok, de jó érzéssel rajzoltam őket. Eddig, azt hiszem, négy vagy öt képregényt rajzoltam, amit nem én írtam, ugye a Pernyéket a Pinkhellbe (a Magyar Képregény Akadémia lapja – a szerk.), és még egy-kettőt más megrendelésre. Azokon a dolgokon kívül, amik nagyon nem tetszenek, bármi olyat szívesen elvállalok, amit magamtól nem rajzolnék meg, csak legyen benne ötlet. Szóval ha nagyon megfog, akkor bármit megcsinálok, míg ha valami teljesen hidegen hagy, nagy valószínűséggel nem fogok belekezdeni.
 
ekultura.hu: Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőre nézve, amik esetleg meg is oszthatók másokkal? Például lesz-e folytatása A fiú, akit Zsuzsinak hívtak című képregényednek, vagy éppenséggel tudod-e már, mi lesz a Noname című sorozatoddal?
Felvidéki Miklós: Erre azért nehéz válaszolni, mert a Némajátékhoz is majdnem két évig kerestem kiadót, tehát ez sok mindentől függ… A kiadóm mindenesetre mondott nekem valami fontosat. Ez pedig az, hogy tudnunk kell, milyen igényekhez alkalmazkodunk. Hiszen ha most nekiállok a levegőbe rajzolni a következő kötetet, nem biztos, hogy bárki lesz olyan kedves és kiadja, illetve nem lehet tudni, mikor szánnak meg és adják ki. Én nagyon szívesen készítenék például egy Noname-kötetet, amibe összegyűjteném az eddigi rövidebb sztorikat, meg rajzolnék hozzájuk egy hosszabb történetet, és akkor az egész lenne olyan száz-kétszáz oldal. Nagyon szívesen csinálnék egy ilyet, sőt talán ezt csinálnám a legszívesebben, de nem tudom, hogy van-e rá igény, van-e rá kapacitás, vagy hogy ki adná ki. A másik fele a dolognak pedig az, hogy nagyon sok időmet és energiámat veszi el a képregényrajzolás, és jó lenne már valamit profitálni belőle, nem csak a pozitív visszajelzések szintjén. Nem zárkózom el attól, hogy a Zsuzsinak szülessen egy következő része, bár az eddigi eladások alapján ez nem az a kötet, aminek a folytatása valaha piacra kerül. Az elvises antológiában, amit kifejezetten a képregényfesztiválra hoztunk össze, van egy egyoldalasom, amiben Zsuzsi karakterét használtam, de ez nyilván nem tekinthető folytatásnak, inkább csak amolyan mellék-sztori, egy hülyeség. Én akár a Némajátékot is folytatnám, vannak elképzeléseim, de tényleg azon múlik minden, hogy milyen gyorsan fogy el ez a könyv, és hogy milyen visszajelzéseket kapok.
 
ekultura.hu: Köszönjük az interjút.

 
Fotó: Oravecz Dénes