Főkép Mint az köztudomású, háromféle angyal lakja Sefira földjét, ezek sorrendben: a vezérlő angyalok, az erő angyalai és a tavaszangyalok. Hogy mi az a Sefira? Jogos a felvetés, de természetesen ilyet csak azok kérdeznek, akik még nem olvasták a szerfölött titokzatos, kilétét ügyesen titkoló olasz(?) szerző, E. J. Allibis könyvét, ami olyan modern ifjúsági fantasy, amiből az utóbbi időben már sokat láttunk, hiszen ilyen volt például az Eragon, vagy Az Úr sötét anyagai trilógia.

Allibis története a mi világunkban kezdődik, majd némi kever-kavar után négy halandó ember átkel Sefira földjére, ahol az angyalok laknak. Mielőtt tévesen azonosítanánk ezeket a lényeket, annyit feltétlenül tudni kel róluk, hogy közük nincs a kereszténységben ismeretes angyalokhoz, ebből a mindenségből ugyanis hiányoznak az istenek, és ennek egyenes következményeként, se pokol, se purgatórium, se más nem vár haláluk után az emberekre. Természetesen a két csoport között van kapcsolat, amit annak rendje és módja szerint el is magyaráznak nekünk a regényben.
 
A négy halandó közül három tizenöt éves, s ez a tény, valamint maga a sztori arra utal, hogy a szerző pontosan ennek a célcsoportnak írta a könyvét. A tinédzserkor végén, a huszas évek elején járó, olvasni szerető ifjaknak, akik Harry Potter és a Twilight jelképrendszerén szocializálódtak, szóval kellőképpen rugalmasan kezelnek bármiféle újrahasznosított mítoszt, és még nem ismerik a fantasy alapműveit. Nekik természetes, hogy a felnőttek képtelenek megmenteni a mindenséget...
 
Allibis véleményem szerint időnként terjengősen ír, a jelek szerint imádja a szereplők és a környezet aprólékos ábrázolását, amit jól illusztrál a következő idézet: „Unika megint Metatron kezét figyelte. A bölcs az arca magasságába, az orra és a szája közé emelte két összekulcsolt, tenyérrel elfelé fordított kezét. Két hüvelykujja egymásra simult, mutatóujjait keresztbe fonta. A többi ujja kissé behajlítva lebegett a levegőben, mintha el akarna kapni velük valamit. Metatron keze e pillanatban pontosan tükrözte a lelkét: készen állt, hogy megragadja azt, ami gondolataiban lassanként kikristályosodott.”
 
Azt nem tudhatom, mennyire lesz sikeres a fiatalok körében az Unika. Az biztos, hogy nem esélytelen, különösen, hogy ott van bene a folytatás lehetősége. Az pedig mindenképpen plusz pontot érdemel, hogy a fontosabb szereplőkről színes festményeket kapunk a könyvben, illetve, hogy létezik magyar és olasz honlapja is a kötetnek (ez utóbbin például a rajongók megtervezhetik saját angyalukat).