Főkép Nem tudom ki mennyire emlékszik vissza a korábbi évtizedekre, de nekem úgy rémlik, hogy az egyik rendszeresen visszatérő jelenség a honi könyvkiadásban az enciklopédiák és lexikonok kiadása. Ennek köszönhetően a lelkes és kellőképpen tömött pénztárcával rendelkező vásárló polcán ugyanarról a témáról több, nagyjából egyforma vastag kötet sorakozik. Ilyenkor aztán ember legyen a talpán, aki szerényebb anyagi eszközök birtokában képes első blikkre eldönteni, érdemes vagy sem beruházni az új tudásösszegző műbe.
 
Mert vitathatatlan tény, nem csupán a fordítások évülnek el a legtöbb esetben (Pék Zoltán szerint ezeknek nagyjából ötven év az életkoruk), ugyanúgy a tudomány és a technika fejlődésével tudásunk is módosul, gyarapszik, változik. Ennek köszönhetően könyvespolcomon egymás mellett sorakozik négy-öt könyv, amelyek kimondottan bolygónkkal foglalkoznak. A legrégebbi 1960-ban jelent meg, és Tasnádi Kubacska András szerkesztésében tagalja az akkori tudnivalókat. A következőt Molnár Béla jegyzi, és eredetileg egyetemi tankönyvnek íródott, egyébként pedig a hangzatos, A Föld és az élet fejlődése címet viseli – ezt sokat forgattam 1984-es megjelenése idején. Ezekhez képes minőségi ugrást jelentett a németből fordított, 1991-ben kiadott Officina Nova kiadvány (A Föld krónikája), mivel minőségi papírra nyomták, és rengeteg színes képet használtak fel hozzá illusztrációként. A fiatalabbaknak szánt kiadványok közül a Mi micsoda sorozat kötetét láttam (Otthonunk, a Föld) – és hirtelen nem jut több az eszembe.
 
Mindezt a hosszúra nyúlt bevezetőt azért tartottam szükségesnek, hogy jelezzem, van elképzelésem arról, mit és hogyan kell tartalmaznia egy ilyen kiadványnak, kivált, hogy három évvel korábban a Kossuth Kiadó már megjelentette az Óceánok enciklopédiája című hasonlóan terjedelmes enciklopédiát – ami azon felül, hogy jól sikerült, megfelelő összehasonlítási alapnak számít.
 
Az angolszász szerzők jegyezte A Föld enciklopédiája nem kevesebbet kínál az olvasónak, mint szülőbolygónkkal kapcsolatos ismereteink tematikus csoportosítását, ha úgy tetszik pillanatfelvételeit. Teszi mindezt ismeretterjesztő módon, vagyis azok a mélységi tudásfoszlányok, amelyek megakasztották az egyszeri érdeklődőt az Officina Nova kötetben, ezúttal szerencsére hiányoznak. A terjedelem mégsem csökkent, köszönhetően az új szócikkeknek, amelyek kifejezetten az ember tevékenységével kapcsolatosak.

A kötet nagyobbik részében, 465 oldalon keresztül a Föld kialakulásával, fejlődésével és jelenlegi működésével kapcsolatban tudunk meg rengeteget: mit kell tudni a dínókról, hol esik a legtöbb eső, hol a legkevesebb, mi okozza az El Nino-t és a La Nina-t, hogyan távolítják el a tengeri állatok szervezetükből a felesleges sót, stb.
Ezután következik a számomra érdekesebb téma, az emberiség. Hol élünk, hogy élünk, miből élünk, miben tér el egymástól a vidéki és városi élet? De legalább ilyen érdekes, ha nem izgalmasabb a Föld erőforrásaival foglalkozó harmincegynéhány oldal, ami a fémektől egészen az öntözésig taglalja a jelenlegi helyzetet. Az utolsó két fejezet pedig napjaink olyan „slágertémáival” foglalkozik, mint a különféle szennyezések (víz, levegő, talaj), tengerek vízszintemelkedése, az időjárás változása, a felmelegedés (ami például a maláriát terjesztő szúnyogok Magyarországi megjelenését is okozhatja).
 
De nem csak az enciklopédikus tudás miatt tetszetős és hasznos ez a kötet, hanem a jól áttekinthető felépítéséért is. Minden fejezet tartalomjegyzékkel kezdődik, majd egyoldalas átfogó leírással folytatódik, amelyet aztán a nagyobb szócikkek követnek. Az oldalak szélén érdekes tényeket gyűjtöttek össze, és ahol van értelme, ott időrendi táblázatot is kapunk (mint például a levegő meghódításáról szóló oldalpáron). Hosszasan sorolhatnám mi és miért tetszett A Föld enciklopédiájában, de inkább mindenkinek ajánlom, hogy ha másként nem is, a közkönyvtárakból kölcsönözze ki a könyvet, és ennek révén ismerje meg bolygónkat, ahogyan azt 2010-ben láttuk.