Főkép Téves elképzelés, miszerint 1945 után csak a vasfüggöny mögött erősödtek meg és jutottak hatalomra a kommunisták. Ma már talán meglepő módon ez történt Franciaországban és Olaszországban is. No nem sokáig, mert egy-két választás után visszaszorultak, de mivel elévülhetetlen érdemeik voltak a németek elleni harcban, ’45 után ezekben az országokban annyira nem hangzott rosszul, ha valaki kommunistának és ellenállónak mondta magát.
 
Ebben a „zűrzavaros” időszakban, valahol Észak-Olaszországban játszódik Giovannino Guareschi (1908. május 1. – 1968. július 22.) könyve. Egy közelebbről meg nem nevezett falucskában vagyunk, ahol a polgármester kommunista és hivatalból ellenzi az egyházat, annak működését, valamint utálattal nézi a hit képviselőit, vagyis a papokat. Csakhogy egy olasz falu elképzelhetetlen templom és pap nélkül, akinek egyébként különösebben nem hiányoznak a vörösök – és ennek köszönhetően megindul a háborúskodás a két fél között. Persze szó sincs véres összecsapásokról, pusztán szóval és egymás ugratásával, kellemetlen helyzetbe hozásával küzdenek a felek.
 
Mivel Guareschi a könyv írásakor királypári, majd később keresztény-demokrata újságíróként ténykedett, így nem meglepő módon mindig a pap győzedelmeskedik. Külön pikantériája a történetnek, hogy míg a polgármester mögött ott menetelnek a partizánból paraszttá vedlett elvtársak, addig Don Camillo (merthogy így hívják a papot) magányosan állja a sarat. Illetve ez így nem egészen igaz, hiszen nincs egyedül, ugyanis Krisztus (aki a templomi keresztről figyeli az eseményeket) gyakorta elbeszélget nyakas-makacs papjával, s bizony időnként megdorgálja, amikor úgymond vétkezik.
 
A polgármester (Peppone) sincs könnyű helyzetben. Mert könnyű azt mondani, hogy elvtársak így meg úgy, de évszázados hagyományokat nem lehet csak úgy, egyik hónapról a másikra kidobni az ablakon, azok biza` ott vannak mélyen az ember bőre alatt. Mi más magyarázata lenne például annak a vágynak, hogy a kis Lenint (újszülött fiát) megkereszteltesse? Szóval zajlik az élet a faluban, ahol az ellenfelek tisztelik egymást, és senki sem rest hármat lépni, ha segíteni kell, vagy éppen egy tréfára van lehetőség.
 
A könyv népszerűségét egy darabig a belőle készült filmmel lehetett magyarázni (Fernandel játszotta benne a címszerepet), mivel azonban lassan már az is ötven éves lesz (1952-ben forgatták), úgy tűnik ez a történet önmagában is megállja a helyét, máig szórakoztató és közkedvelt maradt. A népszerűség hatására számos folytatás íródott hozzá, amelyek közül tudtom szerint nálunk csak kettő jelent meg. Ez talán nem is olyan nagy baj, mivel ez a könyv így kerek, minden ráadás csak csökkenti a hatást.

Részlet a könyvből