FőképSzámomra is meglepő módon szeretem azt a zenét, amit az egyszerűség kedvéért csak bárzenének titulálok. Megvan benne az a meghittség, ami a kisméretű szórakozóhelyek sajátja, ahol a vendégek magukra húzzák a dohányfüstöt (nem gondolva sem a másnapi kötelező ruhamosással, sem pedig a tüdő károsodásának mértékével), s miközben partnerükkel, baráti körükkel megvitatják a világ ügyeit, még arra is jut idő/energia, hogy fél füllel, vagy teljes lelkesedéssel hallgassák a csöppnyi színpadon játszó zenekart.
 
Na ebbe a képzeletbeli, kevesek által látogatott világba repít el bennünket Perczel Kováts Orsolya most megjelent lemeze. Aki egyáltalán nem számít kezdőnek, hiszen 1997 óta énekel Esze Jenő tanár úr zenekarában, szóval kellő gyakorlattal bír. Nem is tudom, miért csúszott ennyit a bemutatkozó korong, de most végre itt van, lehet hallgatni.
 
Az eredmény egy sokszínű, kellőképpen változatos dalgyűjtemény, amelyen ugyan vannak kötelező elemek („Moon River”, „Gone with the wind”), de ezeknél sokkal izgalmasabbak a magyar nyelvű szerzemények. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ezek között is van két korábbi darab („Tíz után”, „Szerelem”) – aki teheti, az összehasonlításként a „Tíz után”-nak ezt az 1937-es felvételét indítsa el elsőként, s csak utána hallgassa meg Orsolya előadását. Igen, jazzes szokásoknak megfelelően újraértelmezték az eredetit, modernizálták, magukra szabták. Mondanom sem kell, nekem ez utóbbi tetszett jobban.
 
De a másik leporolás (Szerelem) is érdekes. Én utoljára Bontovics Katitól hallottam, gitárokkal megtámogatott értelmezésben. A 2011-es nekifutás sokkal meghittebb, köszönhetően a zongora és a basszusgitár visszafogott lüktetésének, amire a trombita csak felteszi a koronát.
 
Azzal gondolom nem mondok újdonságot, hogy Esze Jenő zongorajátéka tökéletesen passzol a zenéhez, sosem tolakodó, de mégis mindig ott van a háttérben. Ráadásul azt kell mondjam, saját szerzeményei kifejezetten jók, már-már slágergyanúsak. Harminc-ötven-hetven évvel ezelőtt biztosan rongyosra játszották volna ezeket a rádióban. Ma persze már más világ van. A zene mellett a szövegek is teljesen rendben vannak, semmi nyakatekertség, semmi mesterkéltség, sőt, időnként megkapóan szép képek is előfordulnak (kuporog a csend).
 
Perczel Kováts Orsolya hangja elsőre ugyan kissé magasnak tűnik a „megszokott” bárénekesnők orgánumához képest (Chris Connor hasonlít hozzá talán a legjobban), de hamar bebizonyítja, ez a neki való terep. Hangjában van kellő erő, amit ugyan csak ritkán villant meg, azonban bárhangerőn is kellemes, fülbemászó. Egyedül azzal van gondom, hogy egyformának éreztem az előadását, valahogy nem győzött meg arról, most egy szomorú nőt, egy csábító nőt, vagy egy anyagias nőt hallok. Arra tippelek, ez a saját tapasztalatok hiánya miatt van így, és bár nem kívánok neki mindenféle érzelmi hullámvölgyet – ez az érzés nekem egyelőre hiányzik.
 
Remélem a következő lemezen – amire talán nem kell ugyanennyi évet várnunk – már egy mindenféle szempontból „beérett” énekesnő szólít meg bennünket. Mert az egy pillanatig sem kérdéses, hogy ilyen hangra, zenére, lemezekre szükség lesz a jövőben is.
 
Előadó:
Perczel Kováts Orsolya – ének
 
Esze Jenő – zongora
Esze Tamás – gitár
Tornóczky Ferenc – basszusgitár
Szakadáti Mátyás – dob
Fekete István – trombita, szárnykürt
Csepregi Gyula – szaxofon, fuvola
Iván Alexandra – vokál
Sapszon Orsolya – vokál
Bedőcs Imre – vokál
Schvartz Dávid – vokál
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Feledni kéne (Esze Jenő – Szabó Ágnes)
2. Holdfolyó (Moon River) Henry Nicola Mancini-John H. Mercer – msz.. Bradányi Iván
3. Pardon (Esze Jenő – Iván Alexandra)
4. Hol lehet Ő? (Esze Jenő – Jákó Eszter)
5. Gone with the wind (Allie Wrubel – Herbert Magidson)
6. Fáj a szívem valaki után (Havasy Viktor – Kalmár Tibor )
7. Szerelem (Jakab György – Adamis Anna)
8. Ha jössz velem (Esze Jenő – Szabó Ágnes)
9. Ne ígérj (Esze Jenő – Szabó Ágnes)
10. Tíz után (De Fries Károly – Szécsén Mihály, Szántó Armand)
11. Remény (Esze Jenő – Jákó Eszter)
 
Diszkográfia:
Ne ígérj… (2011)