Főkép

A sorsunkat nem mi választjuk, de megpróbálhatjuk irányítani. Azoth a Telep, Cenaria nyomornegyedének egyik jelentéktelenebb tolvajcéhének tagja, kitéve idősebb és egyben erősebb társai gyakori terrorizálásának. Az érmékért sárban kúszó fiú félelemmel és vegyes csodálattal néz fel Durzo Blintre, a legendás hírű Veszejtőre, a gyilkosság széles körben elismert művészére. Ahhoz, hogy Blint tanítványa legyen, először bizonyítania kell: az őt sakkban tartó fiúval kell végeznie.
 
Brent Weeks lebilincselő sötét trilógiája bombaként robbant a könyvlistákon, két év alatt kis hazánkba is elhozva az ifjú bérgyilkos-tanonc kalandjait.
 
A könyv alaptémája egy gyermekpszichológiai teórián alapul, miszerint a bántalmazott gyerekekből később gyakran válnak bántalmazók. A könyv főhősét is ez hajtja: a vágy, hogy ne kelljen semmitől se félnie, sőt, hogy tőle féljenek. És egy Veszejtő eszköztárában ott van minden, ami miatt joggal rettegik rendjüket az egész királyságban.
A könyvben jelen van a mágia, de itt oly sok fantasyvel ellentétben az elsőkönyves író megpróbálja megmagyarázni a földöntúli erő eredetét. A Veszejtőt is ez emeli ki az egyszerű bérgyilkosok közül, az úgynevezett Tálentum (ha úgy tetszik, varázserő) használata, mellyel a lépteit csendesebbé teheti, az árnyak közé olvadhat, és a különböző támadási formák végrehajtása is könnyebben megy.
 
Brent Weeks munkája a klasszikus fantasy hagyományait viszi tovább; nincsenek szörnyek és csodalények, a legtöbb ember úgyis egymás ellen van. Egyfajta életrajz is, egy bérgyilkos életének jelentősebb pillanatai a gyermekkortól kezdve, miközben további szereplők is irányítják, bonyolítják a hol elvarázsoló, hol meg elborzasztó történetet.
 
A könyvben sok dolog köszön vissza, amit a való életben megvetünk, esetleg nem akarunk tudomást venni róla; és éppen ez teszi olyan életszerűvé, lélegzővé az egészet. A történet teli van csavarokkal, minden fejezetben ott van egy-egy kisebb utalás, ami csak később nyer jelentőséget, meglepve ezzel az olvasót, részletek, amik ott vannak mindvégig a szemünk előtt. Ha hasonló műveket kellene megneveznem, először rögtön Robin Hobb Látnok ciklusa jut az eszembe, majd George R. R. Martin Tűz és Jég dala sorozata, melyet a szerző személyes bevallása szerint maga is olvasott.
 
Rég olvastam már ilyen magas színvonalú fantasyt, márpedig Brent Weeks világteremtő, felkavaró trilógiája ott kell, hogy sorakozzon a régi klasszikusok: Martin, Gemmell és Hobb mellett a polcon.
 
Az árnyak útjában megvan minden, ami egy olvasót éjszaka az oldalak feletti átvirrasztásra késztetheti: rendkívüli részletességgel, és szerteágazó, sokszor az első tapasztalat leszűrésével szögesen ellentmondó személyiséggel felruházott, igencsak élő, lélegző karakterek; akik sokszor követnek el hibát, és akik céljaikért bármire képesek.
 
A terjedelmes, ugyanakkor rendkívül feszült, pergő cselekményű regény lapjain intrika, összeesküvés, az alvilág és a világi hatalmak torzsalkodása elevenedik meg egy olyan főhős szemszögéből, aki legfőképp ember próbál maradni, és nem elveszni az árnyak között, még ha közben azzá is kell válnia…