Főkép Johann Sebastian Bach legkisebb fia, aki a komponista géniusz második házasságából, Anna Magdalenától született, 1762-ben huszonhét évesen fogadta el a meghívást, hogy a londoni King’s Theatre számára operákat komponáljon. A sok szempontból kifizetődőbb pasticciók mellett az évadban két színpadi művét, előbb 1763. február 19-én az Orionét, majd május 7-én a Zanaidát mutatták be, ám a szezon végeztével kinevezett új igazgató, Giardini rögtön megszabadult minden nem olasz származású riválisától, így Johann Christiannak más munka vagy patrónus után kellett néznie.
 
Az op. 1-ként megjelentetett hat csembalóverseny azonban azt mutatja, hogy addigra már az udvar kegyeit élvezte, hiszen a concertókat a német születésű Charlotte királynénak ajánlotta, és még ugyanabban az évben a királyné zenemesterévé nevezték ki. Valószínűleg a királyi kegyek megszerzésére tett törekvésnek, avagy a pártfogásért mutatott hálának egyfajta – meglehetősen félre nem érthető – megnyilvánulása az op. 1. no. 6 középső tételében felcsendülő angol (brit) himnusz is.
 
Az op. 1 concertói közül a lemezen – valószínűleg nem véletlenül – épp a negyedik és a hatodik szerepel, hiszen a gyűjtemény darabjai közül kizárólag e kettő tartotta meg a barokk versenyművek háromtételes szerkezetét, a nyitó tételben pedig a hagyományos ritornell-formát. Zenei szövetét tekintve azonban e két darab már meglehetősen eltér a könnyed, felszabadult, játékos olasz stílustól, és sokkal több bennük a gáláns, vagy egyenesen klasszicista elem.
 
Ugyanakkor összehasonlíthatatlanul előremutatóbbak az 1770-es kiadású op. 7 concertói, melyekben az első tétel szerkezete már sokkal szigorúbb, a barokkhoz képest kissé, ám sosem zavaróan szögletesebb, a kidolgozás a korszellemet tükrözőn „racionálisabb”, minden apró részletre ügyelő szonátaforma. A pontozott ritmusok helyett egyre inkább a szinkópás mozgás dominál, a szólamok nem imitálva, inkább tézis-antitézis módjára válaszolgatnak egymásnak, a motivikus megoldások is sokkal egységesebbek, tömörebbek.
 
Johann Christian Bach ugyanakkor nem egyszerűen előkép vagy átmenet, még akkor sem, ha a nyolcéves Mozart épp e két opus megkomponálása közti időszakban ismerkedett meg a londoni Bachhal, aki több téren – zenéjével és egyéniségével is – kimutathatóan nagy hatással volt az ifjú zsenire. E művek ugyanis nem sémakövetők, hiába jellegzetesen gáláns darab a kéttételes op.7. no. 3 vagy tipikusan pre-klasszicista az op. 7 no. 5. A legkisebb Bach fiú egyénisége és szelleme egészen sajátos karaktert ad a versenyműveknek.
 
Az Accademia della Magnifica Communita nagyszerű előadásában megelevenedő darabok még ma is frissnek, elevennek tetszenek; egy olyan komponista alkotásainak, aki a számára adott keretek, a közönség és a patrónusok igényeinek kielégítése mellett érezhetően mindig a legtökéletesebbre törekedett, és a maga módján önmagában álló életművet sikerült az utókorra hagyományoznia.
 
Előadók:
Accademia della Magnifica Comunita
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-2. Concerto Op. VII No. 1 in C major
3-5. Concerto Op. I No. 6 in D major
6-8. Concerto Op. I No.4 in G major
9-11. Concerto Op. VII No. 5 in E flat major
12-13. Concerto Op. VII No. 3 in D major