Főkép Ahogy Nietzschét panelházak oldalára fújt, kontextusból kiragadott, ám kontextusban is többértelmű mondatai a legelhíresültebb popfilozófussá teszik, úgy lesz Henri de Toulouse-Lautrec lecsupaszított plakátjai révén a tömegkultúrában is ismert és abba könnyedén beilleszthető művész. Lautrec, mint a 19. századi Párizs művészei közül legélénkebben az alkalmazott grafikához nyúló festő, valóban tekinthető afféle öntudatlan pop art-előképnek – na persze mindezt bármiféle komoly művészettörténeti levezetés nélkül kell értenünk.

A grófi családból származó Lautrec tragédiája és szerencséje is volt egyben a szülei elsőfokú unokatestvérségéből eredő örökletes genetikai rendellenesség, amely közrejátszott abban, hogy fiatal korában elszenvedett combcsonttörései után lábai és ő maga is megálltak a növésben. Tragédia, mert ez örök életére torz növésűvé tette, és meggátolta abban, hogy származásához méltó tevékenységekkel töltse idejét; és szerencse, mert ennek köszönhetően szentelhette minden figyelmét és tehetségét a rajzolásnak, majd a festészetnek.

Kezdetben Fernand Cormon műtermében merőben akadémikus vonalon haladt a képi ábrázolást illetően, bár minduntalan eltérve a konvencióktól, minek következtében egyenesen csapnivaló festőként emlegették. A fiatal Lautrec ebben az időben ismerkedett meg többek között Van Gogh-gal (róla készített kávéházi portréját méltán tekintik az egyik legkiválóbbnak), akivel eleinte mindketten az impresszionista hagyományok útján haladtak, mígnem aztán fokozatosan eltávolodtak az irányzattól – stílusban egymástól is távol állnak: Van Gogh expresszionistább felfogása ellentétben áll Lautrecével, aki stilizációival és gyakran karikaturisztikus látásmódjával együtt is naturalisztikusabban közelített témáihoz.
 
A nagy példakép Lautrec számára Degas volt, és ez egyértelműen leolvasható festményeiről: a mulatók és bordélyházak népét és atmoszféráját mindketten hasonlóan nagy odaadással vitték a vászonra. Sőt ebben a tekintetben Lautrec szinte pontról pontra követte Degas témáit és technikáit: megfestette saját verzióit mind a mosdótálban tisztálkodó nőre, mind a táncosnőre. Lautrec azonban rajongva tisztelt kortársához képest jóval több intimitást és gyöngédséget csempészett egy-egy képbe: nála az analitikus megfigyelés helyett az emberség ábrázolása kerül előtérbe – az az érzésünk támadhat, hogy minden modelljével bensőséges kapcsolatban állt. A torz testű Lautrec-et persze szerették a prostituáltak kedvességéért és másféleségéért, valószínűleg közelebb is engedték ezért magukhoz – a leszbikus szerelem témáját például ebből kifolyólag minden mélységével együtt volt képes megragadni.
 
A karikaturista hozzáállás elsősorban a kabarék sztárjainak megörökítésénél jellemző Lautrec-re, azon belül is főként Yvette Guilbert énekesnő ábrázolásánál: lényegében sokkal öregebbnek és csúnyábbnak láttatta őt, mint amilyen valójában volt – ennek ellenére a művésznő kifejezetten kedvelte a róla készült rajzokat.
A mulatók világához következetesen az elnagyolás és egyszerűsítés módszereivel nyúlt a festő, hiszen a szórakozó figurák mindegyike sokkal inkább esszenciális vonásaiból fölépített karakter, mint realista tanulmány. Ugyanakkor mégis keverednek az ábrázolás különböző síkjai, mint például a „Tánc a Moulin Rouge”-ban című olajfestményen: a szinte csak kontúrból és kitöltő színből álló alakok közül arcának bámulatos kidolgozottságával és életteliségével kiemelkedik és a figyelmet rögtön magára vonja az előtérben lévő nőalak.

Lautrec nagy hatású plakátjai mind színes litográfiák, melyeknek stílusához és kompozíciós megoldásaihoz a korszak japán rajzaiból merített ihletet a festő. Legtöbb plakátján kedvenc táncosnőjét, Jane Avrilt szerepelteti, egy ízben (a Divan Japonais címűn) ráadásul a páholy egyszerű nézőjeként, akinek jelenléte mégis sokkal dominánsabb, mint a színpadon éneklő Yvette Guilberté. Ezen fantasztikusan stilizált, kontúrokra és nagy színfoltokra támaszkodó alkotásai teszik a mai napig egyedülállóvá és széles körben elismertté a kicsapongó életet élő, gyönge szervezetű és fiatalon eltávozó Toulouse-Lautrec művészetét.
 
A Világhíres festők sorozat 25. kötete mélyebb bepillantást enged a posztimpresszionizmus e kiváló művészének munkásságába, aki nem pusztán a sokszorosított grafika területén alkotott maradandót, hanem a festészet nagyjai közt is ott a helye. A kötetben felvonultatott képek természetesen nem fedik a teljes életművet, de hozzásegítenek ahhoz, hogy elinduljunk felfedezni Lautrec színpompás, mégis komolysággal és emberséggel átitatott világát – valamint a 19. század nyüzsgő Párizsát.
 
Képek jegyzéke:
1. A művész édesanyja, Adéle de Toulouse-Lautrec grófné reggelinél a maloméi kastélyban (1881-1883)
2. Toulouse-Lautrec barátaival, Claudonnal és Nussez-vel keleti kosztümben (1884)
3. Önarckép tükör előtt (1880)
4. Puvis de Chavannes „Szent Ligetének” paródiája (1884)
5. Gyermekfej - Severino Rossi (1883)
6. Akttanulmány (1883)
7. A kövér Maria - a montmartre-i Vénusz (1885)
8. Emberpár-akt, ülő nővel (1883-1887)
9. A mosónő (1884)
10. Önarckép-karikatúra (1888)
11. Vincent van Gogh (1887)
12. Nő a toalettasztalnál (1889)
13. Henry Samary, a színész (1889)
14. A Moulin Rouge-ban - La Goulue (1891)
15. „Ambassadeurs”: Aristide Braunt (1892)
16. „Rine de Joie” (1892)
17. „Divan Japonais” (1892-1893)
18. La Goulue két nővel belép a „Moulin Rouge”-ba (1892)
19. Tánc a Moulin Rouge-ban (1890)
20. La Goulue táncol Valentinnel, a „Kígyóemberrel” (1895)
21. „Jardin de Paris”: Jane Avil (1893)
22. Jane Avil (1899)
23. Jane Avril távozik a „Moulin Rouge”-ból (1893)
24. Yvette Guilbert. Plakáttanulmány (1894)
25. Yvette Guilbert albumának borítója (1894)
26. (Yvette Guilbert üdvözli a közönséget (1894)
27. Yvette Guilbert fekete kesztyűi (1894)
28. „Confetti” (1894)
29. Loie Fuller a Folies Bergére-ben (1892-1893)
30. Marcelle Lender kisasszony (1895)
31. May Milton (1895)
32. La Revue Blanche (irodalmi és művészeti folyóirat) (1895)
33. Chocolat táncol az „Irish and American Bar”-ban (1896)
34. A cirkuszban: a bohócnő (1899)
35. Monsieur, Madame és a kutyus (Egy nyilvánosház bérlői) (1893)
36. A Rue des Moulins szalonja (1894)
37. Két félmeztelen nő hátulnézetben a Rue des Moulins-i bordélyházban (1894)
38. Vörös hajú nő a pamlagon (1897)
39. A nagypáholy (1896)
40. Rue des Moulin - Orvosi vizsgálat (1894)
41. A bordélyház ebédlőjében (1893)
42. A kártyaparti (1893)
43. Az ágy (1892)
44. Az ágy (1892)
45. A kanapé - Rolande (1894)
46. A két barátnő (Önfeledtség) (1895)
47. Lucie Bellanger kisasszony (1896)
48. Női fej (1896)
49. Nadrágját igazítgató táncosnő. Az első nadrág (1890)
50. Harisnyát húzó nő (tanulmány) (1894)
51. Fésülködő nő - az „Elles”-sorozat 7. Képe (1891)
52. Nő fűzőben - egy futó kaland (1896)
53. A két barátnő (1894)
54. A mosdótál (1896)
55. Álló női akt (1898)
56. Társalgás (1899)
57. Toulouse-Lautrec (1892)
58. Toulouse-Lautrec (1894)
59. „Lautrec úr lefesti Lautrec urat” (1890)