FőképCarlo Gesualdo da Venosáról lényegében mindent elmondtak már, ami életét és művészetét illetően érdekes lehet. Bárki, aki kicsit is kutakodni kezd a szerző, a zenéjét ért hatások és stílusának jellemző jegyei után, elkerülhetetlenül belebotlik a feleséggyilkosság és az azt követő, vérbosszú elől menekvő visszavonultság történetébe, valamint a Gesualdo madrigáljait mindenki másétól jól megkülönböztető disszonanciáknak, harmóniai feszültségeknek, a kromatika szertelen használatának és a textúra rendkívüli összetettségének elemzésébe.
 
A legtöbb zenetörténész kiemeli, hogy a késő 16. században bevett szófestés gyakorlatát Gesualdo egész a szélsőségekig vitte. A különös hangsúlyok, melyeket a „szerelem”, „fájdalom”, „halál”, „extázis”, „agónia” szavak kapnak a szerző madrigáljaiban, azt sugallják, hogy a herceget még sokáig gyötörte a bűntudat szépséges feleségének brutális elveszejtése miatt, ám ugyanígy az is elképzelhető, hogy a lelki gyötrelmeket a szeretett asszony hűtlenkedése és a megtorlás miatti kettős veszteség okozta – ám erre már sosem derülhet fény.
 
Annyit azonban egyértelműen megállapíthatunk, hogy a második frigyének okán 1594-ben Ferrarába költözött nemes később önsanyargatással enyhíteni kívánt depressziója ekkoriban még nem mutatkozott meg, legalábbis semmiképp nem a maga teljességében. A negyedik madrigálkötetben inkább a ferrarai zenei élet hatásai keverednek Gesualdo műveinek eleve sajátos hangulatával. A zenetörténészek általában Luzzasco Luzzaschi ferrarai udvari komponista zenei kísérleteit, valamint a II. Alfonz d’Este herceg alkalmazásában álló virtuóz hivatásos énekesnők együttesét emelik ki mint az újszerű kompozíciós megoldások és kihívások lehetséges forrásait.
 
Ha lehetséges ilyesmi, a Venexiana énekegyüttesben pontosan e concerto delle donne-ként emlegetett kórus mai inkarnációjára ismerhetünk. Előadásukban ugyanúgy tündökölnek a szép ívű dallamokra épülő motívumok, ahogy szívünkbe markolnak a fájdalmas kromatikával és disszonanciával teli témák. Minden egyes hang, minden egyes frázis önálló életet él, a kompozíció mégis egységes egész marad. Rendkívül élesen kiütközik a szólamok Gesualdo által gyakorta alkalmazott végletes széthúzása, ahogy kiválóan követhető a ritmusok és melódiák tekervényes előrehaladása is.
 
Érdekes ellenponttal és kiegészítéssel szolgálnak a madrigálos kötetben nem szereplő, Gesualdo korában kifejezetten avantgárdnak számító, lantkíséretes monodikus dallamok, valamint az akkoriban még újnak és titokzatosnak számító, megszólaltatásakor szinte ördöngös tudást igénylő hangszerre, a csembalóra komponált dal, melyben különös erővel hatnak a súrlódó hangok között keletkező feszültségek.
 
Szépség és fájdalom, pillanatnyi lelki megnyugvás és újra meg újra előtörő kínszenvedés – ez jellemzi a Quarto Libro di Madrigalit, amely a Claudio Cavina vezette La Venexiana előadásában, e csodálatosan kiegyensúlyozott hangfelvételen bizonyosan a késő reneszánsz kórusművek rajongóinak egyik kedvence lesz.
 
Előadók:
La Venexiana
Claudio Cavina – karvezető
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Luci serene e chiare
2. Tal’hor sano desio
3. Io tacero
4. Che fai meco mio cor
5. Sento nel partire*
6. Questa crudele e pia
7. Or che in gioia
8. Cor mio, deh, non piangete
9. Canzon francese del Principe*
10. Sparge la morte
11. Moro, e mentre sospiro
12. Mentre gira costei
13. A voi, mentre il mio core
14. Ecco, moriro dunque
15. Se taccio il duol s’avanza*
16. Arde il mio cor
17. Se chiudete nel core
18. Il sol, qual or piu splende
19. Merce grido piangendo*
 
*bónuszszámok, melyeket a Quarto Libro nem tartalmaz