Főkép Minden egy szőnyeggel kezdődött. Ha nem lett volna egy bizonyos perzsaszőnyeg, ez a regény talán meg sem született volna. Állítólag ugyanis az írónő tizenhét éves korában az édesapjától egy gyönyörű perzsaszőnyeget kapott ajándékba, amely később A virágok vére történetét ihlette. A szőnyeg láttán alakok, történetek kezdtek kibontakozni a fejében, s egyszer csak hopp, kész is volt a szőnyegszövő leány meséje...
 
A XVII. századi Iránban játszódó regényünk névtelen főhősnője és egyben narrátora a felnőtté válás küszöbén áll, ami azt jelenti, hogy hamarosan férjet kell keresni számára. Ám egy tragikus véletlen következtében édesapja váratlanul elhunyt, ezáltal a család nem csupán egy nagyon szeretett családtagot veszített el, hanem a megélhetésük egyetlen forrását is. Anya és lánya éhezés és nélkülözés közepette arra az elhatározásra jutnak, hogy felkeresik az elhunyt gazdag féltestvérét Iszfahánban, hátha hajlandó gondoskodni róluk.
 
Nagy Abbász, a sah által nagyra becsült szőnyegtervező végül befogadja szegény vidéki rokonait, ám felesége jóvoltából nem sok jóra számíthatnak: nem rokonokként, hanem szolgálóként kell élniük abban a hatalmas házban, éjt nappallá téve kell dolgozniuk, s olykor a legalantasabb munkára is rákényszerülnek.
Főhősnőnk mindemellett sem mond le az álmáról, hogy jól kitanulja a szőnyegtervező mesterséget – Nagy Abbász bár eleinte ódzkodik ettől a merész ötlettől, de aztán felfigyel a lány tehetségére, s végül hajlandó elvállalni a kitaníttatását. Közben a lány szigára – azaz egy előre meghatározott időtartamra szóló házasságra – kényszerül, s végül válaszút elé kerül: vagy örökösen a férje kedvére tenni, minden parancsát teljesíteni, s elviselni a szigából származó szégyent mások előtt, vagy követni azt az álmot, ami már régóta a szeme előtt lebeg. A választás első hallásra nem tűnhet nehéznek, de egy sor olyan körülmény nehezíti meg a döntését, ami fájdalmas veszteségekhez vezethet.
 
Talán, a történet főbb vonalai nem tűnnek valami meggyőzőnek: kicsit sablonos, kicsit közhelyes – ezer meg ezer ilyen történetet találhatunk a könyvesboltok „romantikus olvasmányok” polcain, ahol adott egy nő, aki a céltalan, ámde mégis valamiféle biztonságot jelentő élete és a megvalósításra váró álmai között őrlődik. S valóban igaz, a történet ennél nem több, szóval, aki kicsit komolyabb, mondhatni úttörő könyvet vár ebben a témában, az csalódni fog. Én előre szóltam.
 
De mégis miben különbözik ez attól a tengernyi könyvtől? Mi az, ami miatt mégis érdemes kezünkbe venni ezt a kötetet? Szerintem már maga a helyszín és a könyvben fontos szerepet játszó iráni kultúrkör is nagyon jó érv a fenti kérdésekre.
Érdekes dolog ennyire más szemmel nézni a világra, vagyis inkább azt mondom, érdekes ennyire más világra tekinteni, ami sokban különbözik a mienktől: mások a hagyományok, az életmód, a vallás, a társadalmi berendezkedés és még annyi, de annyi minden, hogy a végtelenségig sorolhatnánk. S mégis: mindezen különbségek ellenére a hasonlóságokat is felfedezhetjük: az emberi reakciók, a gyűlölet, a gyász, a szeretet és a szerelem mindig és mindenhol ugyanazok, sohasem változnak – bármennyire mások is vagyunk.
 
A könyv további érdekességei a narrációba bele-beleszőtt népmesék, amik olykor megszakítják a történések fonalát. Természetesen nem funkciótlanul kerültek bele a szövegbe: ezek a mesék saját nyelvükön, saját belső törvényszerűségeiken keresztül reflektálnak főhősnőnk történetére, érzelmeire. Ahogy az a népmeséknél lenni szokott, ezek is olykor kegyetlenek vagy éppen szomorúak – de mindig csodálatosak. Igazán érdekes hatást keltenek a szövegben olvasás közben, szóval ez is egyértelműen a meggyőző érvek csoportjába sorolandó.
 
Viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy a könyvben fellelhető erotikus jelenetek miatt – amelyek nem csupán utalás szinten vannak jelen, hanem elég részletesen és alaposan leírt részekről beszélünk – egyértelműen az érett olvasóknak ajánlanám.
Személyes véleményem szerint az írónő bizonyos pontokon már túlzásba vitte: a történet pár fejezet erejéig kisiklott és valahogy átsétált az erotikus regény műfajába. Amivel nem lenne semmi gond, ha az ember direkt ilyen könyvet emelt volna le a polcról – de mivel nem ez történt, ezért számomra igenis zavarónak hatott. Azonban szerencsére hamar túllendültünk ezeken a részeken, és a történet folytatódhatott a megszokott kerékvágásban, ismét gyönyörű mesékkel átszőve.
 
A virágok vére leginkább hölgyolvasóknak ajánlott. Könnyed, mondhatni egzotikus kikapcsolódást nyújthat a lapok közt megbúvó mesékkel, szőnyegekkel és álmokkal.