Főkép Piroschka Dossi magyar származású német írónő, aki jogi és művészettörténeti pályákon képezte magát, művészeti tanácsokat osztogatott és Ugo Dossi müncheni művész felesége, így nem csoda a választott téma (a művészet pénz körüli táncát próbálja átfogóan és témákra lebontva bemutatni), amit a hatásos borító takar. Aki tanult esztétikát és marketinget, vagy éppen most tanulja, annak a kötet egy más irányból feldolgozott, de a tanultakhoz kapcsolódó olvasmányélményt nyújt.
 
A reneszánsz előtt a művészetet, mint az egó önkifejeződését nem vették figyelembe és nem is ez volt a célja, inkább kiszolgáló kézművesiparnak mondanám, ami főleg bibliai vonatkozású kísérő magyarázat volt, leszabályozott keretek közé szorítva.
A kora-reneszánszban jelenik meg az én kifejeződésének igénye a művészben, amikor már nem elég gúzsba kötve, egy, az egyház szerint jóváhagyott rendszerben alkotni, amikor a nemesek és a főurak is látszódni akartak a képeken, így tehát fizettek azért, hogy egy-egy jelenetben az alakok arca az ő portréjuk legyen, sőt, a művészek maguk is rákerültek a képekre.
 
Ettől kezdve a művészet kézen fogva járt a pénzzel, hiszen a pénz birtokosai döntöttek arról, hogy melyik művész fog a halhatatlanságban fennmaradni, és ki az, akinek a neve örökre eltűnik. Megjelentek a mecénások, a támogatók, vagyis a művészet prostitúcióra kaphatóvá, korrumpálhatóvá vált.
Az önmagukat megteremtő művészek közül a kezdetet talán Pablo Picasso jelenti a XIX. század végén, XX. század elején, aki felépítette önmagát, kiváló érzékkel választva meg partnereit. Ma a művei 225 millió dolláros évi forgalmat biztosítanak az aukciós házaknak.
 
Kikből lesznek vezető márkanevek? Kiket kapnak fel a műgyűjtők? Ki nyomorog? Érdekes kérdéseket vet fel a könyv és próbál válaszokat is adni. Dossi mondanivalója nem száraz, emellett érdekfeszítően és könnyeden ír. Sokan azt vetik a szemére, hogy elkalandozik, én nem éreztem elkalandozásnak a kitérőket, csupán szétnéztünk egy-egy állomáson, ahol éppen tartott a könyv. A szerző egyébként okosan nagyobb fejezetekre szedte a kötetet (összesen ötre: A művészeti piac - Hype és nyájösztön; A gyűjtő - A vágy tárgya; A kereskedő - Promóterek és paraziták; A művész - A mítosztól a márkáig; A műalkotás - Az eredeti aurája).
 
A tenger tele van művészekkel, akik a szélesen vigyorgó cápák között fürdőznek. Ha nem tudják jól képviselni, amit csinálnak, és nem kockáztatnak értük a galériák tulajdonosai, vagy befektetők, akkor maradnak a névtelenség homályában, akár úgy is, hogy valami igazán értékeset hoznak létre. Manapság nem a régi kánon az élő, ha festészetről van szó, a műtárgyak változnak és velük változik az ízlésünk is. Milliókat kaszálhat egy fiatal művész, de összesen hét éve van rá, hogy megcsinálja önmagát és felkapaszkodjon a hegy csúcsára.
 
A borító fekete matt alapú, az alján lila sávban fehérrel az alcím, a cím lila színnel a feketében áll. A fedlapon Damien Hirst műve látható, egy 8500 gyémánttal kirakott emberi koponya. Vonzza a tekintetet és biztos, hogy az ember megáll felette, kézbe veszi, vagy megsimítja a cselesen domborúnak látszó felületet. De vigyázzunk, a látszat csal!