Csukás István: Festéktüsszentő Hapci Benő
Írta: Batka Dóra | 2011. 03. 08.
„ITT LAKIK FESTÉKTÜSSZENTŐ HAPCI BENŐ. A VÁROS BÜSZKESÉGE, AKI IDE BELÉP, MONDJA AZT, HOGY EGÉSZSÉGÉRE!”
Az influenzajárványos időszak kellős közepén nem biztos, hogy szívesen hallgatunk történeteket holmi Hapci Benőkről. Bár Csukás István hősének egész más képesség van a birtokában, mint egy szimplán zavaró hanghatás. Inkább fogalmazzunk úgy, egy negatív tulajdonságát némi szerencsével és pár bödön festék segítségével sikerült előnyére kovácsolni. De induljunk csak az elejéről: hol volt, hol nem volt…
Pom Pom szokásos helyén ücsörgött az ágon, miközben Picurra gondolt, akinek nem akaródzott jönnie. A tudálékos szőrgombóc így nyakába vette nem létező lábait és felkereste a kislányt. Szobájába lépve szólongatta, egyre csak szólongatta, válasz helyett azonban hatalmasan morajló hapci hegyeket kapott. Szegény Picur az ágyat nyomta. Mivel a kócos zsivány mindig, minden körülmények között arra törekedett, hogy jobb kedvre derítse társalkodónőjét, most sem volt ez máshogy.
Mesébe kezdett a már fent említett figuráról, akit még véletlenül sem Benkőnek, hanem Benőnek nevezett. Nos, ez a kedves behemót lény – mert bizony mondom, kedves volt ő – egész álló nap csak prüszkölt és trüszkölt, trüszkölt és prüszkölt. Ezt a városiak kezdték megelégelni, míg egy szép napon Benő házát közös erővel melegebb éghajlatra, egész pontosan a város határáig tolták. Kiközösítették.
Ám tüsszentő barátunk nem volt egy magányos farkas, kisvártatva fogta magát és titokban visszasompolygott. Ekkor váratlan fordulat állt be. A helyi kapitány épp nagy műgonddal a kerítését festette. Benő odaérve ugyan próbálta türtőztetni magát, mégse járt sikerrel. „Óóó-haa-aap-ciii,” mindössze ennyi hallatszott, mire a deszkalécek gyönyörű vörös színben pompáztak.
A bajsza alatt mormogó kapitány nemhogy nem haragudott, hanem egyenesen kiugrott a bőréből – természetesen örömében, hisz nem kellett tovább vesződnie a kulimunkával. Hálásan ölelgette újdonsült barátját, aki most már méltán viselte a ’Festéktüsszentő’ előnevet. Ezzel vette kezdetét Hapci Benő diadalmenete, akiből a történet végére kész kis Picasso válik majd. Nekem elhihetik, műremekeit érdemes saját szemmel megszemlézni.
Az influenzajárványos időszak kellős közepén nem biztos, hogy szívesen hallgatunk történeteket holmi Hapci Benőkről. Bár Csukás István hősének egész más képesség van a birtokában, mint egy szimplán zavaró hanghatás. Inkább fogalmazzunk úgy, egy negatív tulajdonságát némi szerencsével és pár bödön festék segítségével sikerült előnyére kovácsolni. De induljunk csak az elejéről: hol volt, hol nem volt…
Pom Pom szokásos helyén ücsörgött az ágon, miközben Picurra gondolt, akinek nem akaródzott jönnie. A tudálékos szőrgombóc így nyakába vette nem létező lábait és felkereste a kislányt. Szobájába lépve szólongatta, egyre csak szólongatta, válasz helyett azonban hatalmasan morajló hapci hegyeket kapott. Szegény Picur az ágyat nyomta. Mivel a kócos zsivány mindig, minden körülmények között arra törekedett, hogy jobb kedvre derítse társalkodónőjét, most sem volt ez máshogy.
Mesébe kezdett a már fent említett figuráról, akit még véletlenül sem Benkőnek, hanem Benőnek nevezett. Nos, ez a kedves behemót lény – mert bizony mondom, kedves volt ő – egész álló nap csak prüszkölt és trüszkölt, trüszkölt és prüszkölt. Ezt a városiak kezdték megelégelni, míg egy szép napon Benő házát közös erővel melegebb éghajlatra, egész pontosan a város határáig tolták. Kiközösítették.
Ám tüsszentő barátunk nem volt egy magányos farkas, kisvártatva fogta magát és titokban visszasompolygott. Ekkor váratlan fordulat állt be. A helyi kapitány épp nagy műgonddal a kerítését festette. Benő odaérve ugyan próbálta türtőztetni magát, mégse járt sikerrel. „Óóó-haa-aap-ciii,” mindössze ennyi hallatszott, mire a deszkalécek gyönyörű vörös színben pompáztak.
A bajsza alatt mormogó kapitány nemhogy nem haragudott, hanem egyenesen kiugrott a bőréből – természetesen örömében, hisz nem kellett tovább vesződnie a kulimunkával. Hálásan ölelgette újdonsült barátját, aki most már méltán viselte a ’Festéktüsszentő’ előnevet. Ezzel vette kezdetét Hapci Benő diadalmenete, akiből a történet végére kész kis Picasso válik majd. Nekem elhihetik, műremekeit érdemes saját szemmel megszemlézni.