Matti Rönkä: A határjáró
Írta: Kovács Tímea | 2011. 03. 02.
Matti Rönkä első regénye, a 2002-ben megjelent A határjáró jól beilleszthető a Raymond Chandler, Dashiel Hammett vagy épp Lawrence Block nevével fémjelzett krimik közé. Főhőse, a magánnyomozó ViktorKärppä Philipp Marlowe, Sam Spade és Matt Scudder közeli rokona. Nem veti meg az alkoholt, még kevésbé a nőket, akik tapadnak is rá rendesen, olykor-olykor a törvény árnyékosabb oldalán is megfordul, a rendőrség és a bűnözők berkeiben egyaránt kiterjedt kapcsolatai vannak. Hogy ez a rövidke regény mégsem szimpla koppintás, sőt, a maga nemében különleges, még a Skandináv krimik sorozatban is, az a helyszínének és annak a sajátos közegnek köszönhető, amiben játszódik.
ViktorKärppä, a Helsinkiben élő ex-KGB-s otthonosan mozog a finn-orosz-észt határvidéken, kisstílű zavarosban halászók és nagymenő keresztapák egyaránt igénybe veszik szolgáltatásait, olykor besegít a finn rendőrségnek, és akarata ellenére néha az orosz titkosszolgálatnak is. S mindeközben próbál szabadulni múltjától, és szembe menni a társadalom előítéleteivel – ami nem könnyű, lévén hogy Sortavalában született egykori szovjet, ma finn állampolgárként az oroszoknak túl finn, a finneknek meg túl orosz.
Bevallom, úgy vettem kézbe a könyvet, hogy abszolút nem láttam át, hogy is van ez azon a hármas határvidéken – az írónak a külföldi kiadásokhoz írt útmutatója némi információmorzsát csepegtet ugyan, de még mindig homályos, hogy kik is azok a karélok meg inkeriek, hogy hol is van, és a történelme során hányszor cserélt gazdát Sortavala, Viborg vagy Kontupohja. Akinek van némi fogalma ezekről, biztos jobban átlátja a történetet is, aki meg hozzám hasonlóan tájékozatlan, ám kíváncsi, az tanulhat valami újat ebből a könyvből.
Viktorunk velem ellentétben pontosan tudja, ki hova tartozik és ő kinek mivel tartozik. És mintha minden újabb megbízatása csak arra lenne jó, hogy szabadulás helyett még jobban lerántsa a múltjába. Amikor megkeresi egy disztingvált Helsinki-i antikvárius, hogy megbízza eltűnt felesége felkutatásával, az ügy könnyűnek tűnik. Ám hamarosan kiderül, hogy a nő egy ismert észt bűnöző húga, akinek cseppet sincs ínyére, hogy holmi finn-orosz magánkopó a magánügyeiben turkál. Közben megbízást kap finn és orosz gengszter munkaadójától is, megkeresi az orosz titkosszolgálat egy visszautasíthatatlan ajánlattal, és összefut finn rendőr haverjával. Nem meglepő, hogy minden mindennel összefügg, és jó sokszor egymásba gabalyodnak a különböző szálak, mire végre sikerül köztük Viktornak rendet vágnia.
Érdekes környezet, esendő főhős, vázlatos, ám élő mellékszereplők, összetett bűnügyek, gazdasági-társadalmi-politikai mondanivaló, kötelező jellegű romantikus szál – minden együtt van ahhoz, hogy egy izgalmas, szórakoztató krimi legyen. A környezet érdekességén kívül a jól elhelyezett poénok és egy kisvárosi kitérő teszi a könyvet még élvezetesebbé, no meg Viktor állandó küzdelme azzal, hogy ki ő, hova is tartozik, hogyan szabadulhatna meg a múltjától. A felvázolt lélektani szál és a kurta-furcsa befejezés azt sugallja, hogy egy sorozat első darabjával van dolgunk, annak pedig épp jó – ugyan nem maradéktalan, de felkelti az érdeklődést a folytatás iránt.
Részlet a regényből
ViktorKärppä, a Helsinkiben élő ex-KGB-s otthonosan mozog a finn-orosz-észt határvidéken, kisstílű zavarosban halászók és nagymenő keresztapák egyaránt igénybe veszik szolgáltatásait, olykor besegít a finn rendőrségnek, és akarata ellenére néha az orosz titkosszolgálatnak is. S mindeközben próbál szabadulni múltjától, és szembe menni a társadalom előítéleteivel – ami nem könnyű, lévén hogy Sortavalában született egykori szovjet, ma finn állampolgárként az oroszoknak túl finn, a finneknek meg túl orosz.
Bevallom, úgy vettem kézbe a könyvet, hogy abszolút nem láttam át, hogy is van ez azon a hármas határvidéken – az írónak a külföldi kiadásokhoz írt útmutatója némi információmorzsát csepegtet ugyan, de még mindig homályos, hogy kik is azok a karélok meg inkeriek, hogy hol is van, és a történelme során hányszor cserélt gazdát Sortavala, Viborg vagy Kontupohja. Akinek van némi fogalma ezekről, biztos jobban átlátja a történetet is, aki meg hozzám hasonlóan tájékozatlan, ám kíváncsi, az tanulhat valami újat ebből a könyvből.
Viktorunk velem ellentétben pontosan tudja, ki hova tartozik és ő kinek mivel tartozik. És mintha minden újabb megbízatása csak arra lenne jó, hogy szabadulás helyett még jobban lerántsa a múltjába. Amikor megkeresi egy disztingvált Helsinki-i antikvárius, hogy megbízza eltűnt felesége felkutatásával, az ügy könnyűnek tűnik. Ám hamarosan kiderül, hogy a nő egy ismert észt bűnöző húga, akinek cseppet sincs ínyére, hogy holmi finn-orosz magánkopó a magánügyeiben turkál. Közben megbízást kap finn és orosz gengszter munkaadójától is, megkeresi az orosz titkosszolgálat egy visszautasíthatatlan ajánlattal, és összefut finn rendőr haverjával. Nem meglepő, hogy minden mindennel összefügg, és jó sokszor egymásba gabalyodnak a különböző szálak, mire végre sikerül köztük Viktornak rendet vágnia.
Érdekes környezet, esendő főhős, vázlatos, ám élő mellékszereplők, összetett bűnügyek, gazdasági-társadalmi-politikai mondanivaló, kötelező jellegű romantikus szál – minden együtt van ahhoz, hogy egy izgalmas, szórakoztató krimi legyen. A környezet érdekességén kívül a jól elhelyezett poénok és egy kisvárosi kitérő teszi a könyvet még élvezetesebbé, no meg Viktor állandó küzdelme azzal, hogy ki ő, hova is tartozik, hogyan szabadulhatna meg a múltjától. A felvázolt lélektani szál és a kurta-furcsa befejezés azt sugallja, hogy egy sorozat első darabjával van dolgunk, annak pedig épp jó – ugyan nem maradéktalan, de felkelti az érdeklődést a folytatás iránt.
Részlet a regényből