Főkép Ez már a 8. Kázmér és Huba gyűjtemény. Ez egy végtelenül szórakoztató képregény sorozat, aminek egy Kázmér nevű kisfiú és Huba nevű plüsstigrise a két főszereplője. Utóbbit előbbi határtalan képzelete kelti életre, és rengeteg poén, kaland és, nos, mondanivaló várja azt, aki belekezd a róluk szóló képregények olvasásába.
 
Bizonyára nagyjából bármire igaz, hogy mindenkinek mást ad, de a Kázmér és Huba sorozatra aztán különösképpen. Van, aki jókat derül Kázmér bolondos húzásain, és kész. Van, aki úgy látja, hohó, ez a Kázmér, ez aztán a zsivány kiskölyök, és milyen aranyos, hogy ennyire élénk a fantáziája. Más úgy vélheti, szemtelen, pimasz kis féreg, aki megkeseríti a szülei életét, és az iskolában is csak a baj van vele. Megint más sajnálgathatja: szegényke egyke, akinek képzeletbeli barátra van szüksége, hogy valahogy megbirkózzon az élet nagy kérdéseivel, amikhez állandóan elfoglalt szülei aztán nem sok segítséget és útmutatást adnak. Aztán meg ott van a rengeteg társadalomkritikus és filozófikus képsor és beszólás, amik épp úgy taszíthatnak egyes olvasókat, mint vonzhatnak másokat. Ugye eredetiben Kázmért Calvinnak, vagyis Kálvinnak, Hubát pedig Hobbes-nak hívják. Előbbit tán nem kell bemutatnom, utóbbi meg neves angol filozófus volt, aki igyekezett kizárólag a tudományra és matematikára alapozni filozófiáját.
 
Maga a sztori nem lineáris, viszonylag kevés a visszautalás korábbi eseményekre, így bárhol, bármikor elkezdhető, bár nyilván ezt is a legjobb az elején. Mutatok néhány példát, hogy miről van szó, jó? Persze képek nélkül.
Kázmér felhívja az irodában robotoló apját:
„– Szia apu! Itt Kázmér beszél. Csak azt akartam mondani, hogy kint hétágra süt a nap. Milyen kár, hogy bent kell poshadnod egész nap az irodában, míg én gondtalanul szaladgálhatok a kertben, és semmi dolgom sincs! Jó nyarat! Hahaha! – Majd, miután letette a kagylót, hozzáteszi: – A gyerekkor arra való, hogy megkeserítse a felnőttkort.”
És egy másik:
„– Bárcsak az én pólómon is volna márkajelzés! A jó póló élő hirdetőtáblává teszi a viselőjét! Azt sugallja: „Személyiségemet annyira meghatározza az, amit vásárolok, hogy én fizetek a cégnek a reklámozásért!”
– És ezt te elismered? – kérdi Huba.
– Még szép! Amerikában a termék melletti kiállás az egyéniség megnyilvánulása.”
 
És mindehhez jön az egyszerű, de roppant kifejező, és valljuk be, na, aranyos képi világ, ami nélkül talán nem is működne ilyen hatásfokon Watterson humora és a társadalmi történésekre való érzékenysége. Szintén fontos, hogy remek a magyar fordítás, Nikowitz Nóra Kázmér legelvetemültebb beszólásait is képes egyszerre hatásos és hiteles módon magyarítani.
 
Egyébként számomra az a legmegdöbbentőbb az egész Kázmér dologgal kapcsolatban, hogy Wattersonnak nincs gyereke. Pontosabban nem tudni róla, hogy lenne, noha felesége van. És van 3 macskája (akik Huba figurájára is hatással voltak), és persze ismer egy rakat gyereket, és jól emlékszik, neki milyen gyerekkora volt, de akkor is, ha tényleg nincs saját lánya és/vagy fia: „laikusként” hogy a jó életbe’ lehet képben ilyen mélységekig a gyermeki lélek illetve a szülői lét kérdéseiben?! Ez olyan, mintha Jim Davis-nek, Garfield alkotójának nem lenne macskája.
 
De Watterson amúgy sem hétköznapi figura. Sokat harcolt a comics strip (tehát az újságokban megjelenő egy-két soros, rövidke képregények, amilyen alapvetően a Kázmér és Huba is) jogaiért, jobb helyzetéért. Hevesen ellenzi a képregény elüzletiesedését – máig nem készült hivatalos, az ő figuráit ábrázoló póló, bögre, kispárna, alsógatya, bármi egyéb eladható árucikk. 1995-ben abbahagyta a Kázmér és Huba képregényt, és a nyilvánosságot kerülve éli az életét, festeget, meg ki tudja, mi mindent csinál még, csak az biztos, hogy interjút szinte soha nem ad. Talán nem is túlzás azt állítani, hogy Watterson a képregény Salingere. (Persze, legalább annyi szól ez ellen, mint mellette.)

Kapcsolódó videónkon beszélgetés látható hat részben a sorozat fordítójával, Nikowitz Nórával: