Főképwww.klasszikcd.hu

Lévén, hogy Guillaume Dufay rekviemjét a zenetörténet kizárólag hírből ismeri, az első fennmaradt halotti mise, azaz Missa pro defunctis, Johannes Ockeghem szerzőségéhez és nevéhez köthető. Ám a mű jelentősége közel sem merül ki ennyiben, hiszen bármennyire meglepőnek tűnik, a művet minden idők legmegindítóbb zenei alkotásai között emlegetik sokan, és egyáltalán nem alaptalanul, hatása ugyanis tényleg csak Mozart rekviemjéhez, Edward Elgar „Nimrod”-jához, vagy éppenséggel Richard Strauss Metamorphosenjéhez hasonlítható.
 
Ahogy azt Ockeghemtől úgymond „megszokhattuk”, – az eredeti egyszólamú dallam teljes és módosítatlan átvételével, gregorián miseként megkomponált – rekviemje sem rokonítható egyetlen más művével sem, ráadásul annak ellenére, hogy a halotti mise szövegéből mindössze négy tételt dolgozott ki polifonikusan – a fennmaradó részek pedig megmaradtak egyszólamú gregorián dallam formájában –, a zenei anyag is rendkívüli változatosságot mutat. Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy Ockeghem észrevehetően hangulatfestésre törekedett, annyi azonban egyértelmű, hogy igen átgondoltan, a maga módján mindig a tartalomhoz igazította a zenei megfogalmazást.
 
A mű, talán részben ennek betudhatóan, megfontoltan, lassan halad-hömpölyög, a harmonizálásban pedig – hiába, hogy a rekviem vélhetően 1480 és 1490 között, de legkorábban 1461-ben, VII. Károly halálakor született – hangsúlyos pontokon a Dufay által is kedvelt fauxbourdon technikát alkalmazza. A tercek oktáv-transzponálásának, voltaképp az akkordok meghökkentő „szétnyitásának” köszönhető szext-kvintpárhuzamokban való mozgás egyszerre erőteljes és fenséges, s mivel a tizenhatodik században a kvintpárhuzamok fokozatosan „tiltólistára kerültek”, polifóniában később sokáig nem is lehetett hallani ehhez hasonló megoldásokat.
 
Ugyanakkor a gyakran kánonszerű imitációs részek, az arabeszkekkel teli ellenpontra épülő szakaszok, a két, három vagy négy szólam váltakoztatása, a szólampárokat egymásba csúsztató átmenetek kétségtelenül a késő középkori és kora reneszánsz polifónia csúcsteljesítményei közé tartoznak még akkor is, ha a ránk maradt művekből ítélve akkoriban egyetlen komponista sem adott ki a kezéből a tökéletestől akár egy kicsivel is elmaradó egyházi művet. Ám a tökély számtalan formában jelenhet meg, és vannak megtestesülései, melyek valamiért kedvesebbek talán a szívünknek; és Ockeghem rekviemje sokak szerint ezek közé tartozik.
 
Mivel Ockeghem csupán a halotti mise négy tételéhez komponált ellenpontozó szólamokat, Marcel Péres több részhez megtartotta a Missa pro defunctis eredeti gregorián dallamait, vagy többszólamú, de szerzőhöz nem köthető feldolgozásait, ám két helyütt eltér ettől: a Sanctust és a Communiont ugyanis Antonius Divitisnek tulajdonított harmonizálásban szólaltatja meg. A kompozíció ezekben az Ockeghemét követő nemzedékre jellemzően teltebb, tündöklőbb hangzást alkalmaz, ugyanakkor e tételek szintén a superius szólamban tartják meg, méghozzá itt is változatlanul, a teljes gregorián melódiát, s így ugyan felismerhetően különböznek az évtizedekkel korábbi rekviemtől, mégsem jelentenek gyökeres váltást – mintegy stílusban maradnak, különösen a gregorián tételek közbeékelésének köszönhetően.
 
Ockeghem művei, mindenekelőtt érett művei közül minden bizonnyal a Rekviem a leggyakrabban hallható és legtöbbször is rögzített mise, az Ensemble Organum felvétele mégis a legjobb választás az ismerkedéshez. És nem csupán azért, mert a teljes szertartás hallható a lemezen, hanem amiatt a páratlan művészi alázat miatt is, ahogyan Marcel Péres megközelíti e rendkívüli szépségű kompozíciót és a gyászszertartáson elhangzó mise egészét. De felesleges a szó, a CD-n hallható felvétel önmagáért beszél.
 
Előadók:
Ensemble Organum
Marcel Péres – karvezető
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Introit. Requiem eternam dona eis Domine
2. Kyrie
3. Anon: Epistola
4. Graduale. Si ambulem in medio umbre mortis
5. Tractus. Sicut servus desiderat ad fontes aquarum
6. Anon: Evangelium
7. Anon: Offertorium
8. Anon: Praefatio
9. Antonius Divitis: Sanctus
10. Agnus Dei (plain-chant)
11. Communio. Antonius Divitis:Lux eterna luceat eis
12. Respons. Libera me, Domine, de morte eterna (plain-chant)