FőképIsten teljességének és tökéletességének kifejezésére számtalan zeneszerző tett már kísérletet, ám senki sem jutott közelebb a kívánt célhoz, mint Johann Sebastian Bach és Johannes Ockeghem. Ugyanakkor egymástól eltérőbb módszerekkel úgyszintén kevesen közelítettek még a Mindenható véges formákban való megjelenítésének feladatához, mint pont e két komponista.
 
Amíg Bach művei az imitatív ellenpont mesteri alkalmazásának páratlanul gyönyörködtető, vagyis nem pusztán akadémikus iskolapéldái, addig Ockeghem miséiből és motettáiból sokszor – mégpedig a művészi szándékból következően – teljességgel hiányzik az imitáció bármiféle megnyilvánulása, ahogy hiányzik a textúrák váltakoztatása, a szakaszos építkezés, mi több, a késő középkori és a kora reneszánsz egyházi muzsikára olyannyira jellemző cantus firmus is. Ami viszont mindkét szerzőnél felfedezhető, az a – sokszor matematikai mögöttes struktúrákban elrejtett – miszticizmus, az isteninek az elvont alakzatokban való kifejezése, és ezzel együtt bizonyos mértékig valamiféle önmegtagadás.
 
Ockeghem miszticizmusa persze a késő középkori vallási elméletekből fakad, zenei gyakorlatában azonban Ovidius sokat idézett, s lényegében közmondássá vált gondolatának visszhangját úgyszintén felfedhetjük benne: hiszen e művekben „minden változik, semmi sem enyészik el” („Omnia mutantur, nihil interit”); a folyamatosan alakuló, ismétlések nélküli zenei szövetben talán az örökkévaló sejlik fel a maga teljességében. A Clerks’ Group első ASV számára rögzített lemeze a Missa Mi-Mi és két motetta ezen dimenzióit tárja fel nekünk igencsak meggyőzően.
 
Az Ockeghem művek mellett szerepel még az albumon Antoine Busnois motettája, a kortársáéval sokban rokon, ám az ismétlést nem elvető Victimae Paschali laudes. Ebben szintén jól megfigyelhető, ahogy a szólamok vagy külön-külön, vagy egyszerre mozogva inkább kiegészítik, mint ellentételezik egymást. Különösen szépek az Ockeghemnél is gyakori, csupán két szólam egymásba fonásával kidolgozott frázisok, de elvétve a távolról a Notre Dame-i iskolában tipikus hocketusra emlékeztető passzusok is előfordulnak benne.
 
Jacob Obrecht Haec Deum caelije a gregorián Quod chorus vatum melódiájával váltakozik, melynek dallama egyben a motetta alapját is adja. A cantus firmus elnyújtott hangjait egymásnak adogatják a szólamok, hogy a többi szólam közben fürgébb mozgással szinte körültáncolja azt. Másként szép, másként nagyszerű, mint a születését tekintve két nemzedékkel korábbi pályatárs zenéje, hatásában mégis ugyanaz: lenyűgöző, és a kora reneszánsz egyházi zene esszenciáját tartalmazza – persze mindketten a maguk sajátos eszköztárával valósítják meg ezt.
 
Heinrich Isaac csodálatos, hatszólamú motettája, az Angeli, Archangeli a maga korában rendkívül népszerűnek számított, és bizonyos értelemben még ma is populáris darab lehetne. Isaac színei ragyogóak, vászna hatalmas; muzsikája magasztos és pazar, jóllehet nem nélkülözi az elmélyültebb elmélkedés pillanatait sem. Az 5’4”-nél kezdődő frázisnál szebb példát nem is találhatnánk a már-már hatásvadász, mégis ízléses megoldásokra. A háromszor megszólaló, fülbemászó motívum erejét a többi szólam egymásnak majdhogynem feleselő hangjai fokozzák, hogy kisebb csúcspontba meneteljenek át. Felemelően szépséges zene ez.
 
S ha Ockeghem és korának muzsikája kerül elő, akkor Edward Wickham és a Clerks’ Group a magától értetődő első választás, hiszen e kórus kifejezetten erre az érára szakosodott, Ockeghem miséinek általuk rögzített összkiadása pedig nemcsak a hiánypótlás miatt értékes, hanem önmagában, a fenséges és hiteles előadásnak köszönhetően is. Az ASV sorozatának első lemeze már csak ezért is kihagyhatatlan, és minden komolyabb gyűjteményben helye van.
 
Előadók:
The Clerks’ Group
Edward Wickham – karvezető
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Johannes Ockeghem: Salve Regina
 
Johannes Ockeghem: Missa Mi-Mi
2. Kyrie
3. Gloria
4. Credo
5. Sanctus
6. Benedictus
7. Agnus Dei
 
8. Jacob Obrecht: Quod chorus vatum/Haec Deum caeli
9. Antoine Busnois: Victimae Paschali laudes
10. Heinrich Isaac: Angeli, Archangeli
11. Johannes Ockeghem: Alma redemptoris Mater