FőképAz élet sajnos nem mindig olyan csodálatos, mint a mesékben vagy éppen az álmainkban. Sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt mi szeretnénk, és az égen sincs mindig szivárvány, amikor csak felnézünk rá. Lehet az ilyesmiken keseregni, de tudnunk kell, hogy változtathatunk is rajta, ugyanis képesek vagyunk lovagregényt vagy éppen szerelmi történetet teremteni a túl prózai hétköznapjainkból, csak teret kell engedünk a képzeletünknek. És akkor valami csodálatos történik velünk: valóban élni kezdünk.
 
Matthew és Marilla Cuthberth a mesébe illően gyönyörű Avonlea-ban élnek. Egy nap elhatározzák, hogy örökbe fogadnak egy árva fiúcskát, aki majd segít nekik a földeken dolgozni, ám a vasútállomáson egy szeplős, vörös hajú kislány várja őket, akinek be nem áll a szája és nagy fantáziával van megáldva.
Marilla mindenképp vissza akarja vinni az árvaházba, hiszen egy kislánynak nem lehet hasznát venni a földeken, ám Matthew csendes kérlelésére és Anne későbbi sorsa miatt aggódva, végül mégis úgy dönt, hogy megtartják. Nem is kell olyan sok időnek eltelnie, mire Marilla és Matthew is annyira megszeretik az őszinte, életteli és hebehurgya Anne-t, hogy el sem tudják nélküle képzelni az életüket. Igazi kalamajkák, sírós-vidám történetek kezdete ez a kötet.
 
Lucy Maud Montgomery Anne-sorozata a világon szinte minden lányt meghódított, és megírása óta is töretlen népszerűségnek örvend. Annak ellenére, hogy ifjúsági regényként íródott, felnőttek is bátran a kezükbe vehetik – garantáltan élvezni fogják. Ennek talán az az oka, hogy egyáltalán nem butácska történeteket olvashatunk, amik csak bájolognak az olvasónak, de ennél többre nem képesek. Anne történetét bár valóban nevezhetjük bájosnak, de ennél azért többről szól: a szeretetről, a barátságról és a képzelet fontosságáról.
 
Anne Shirley-től olyan dolgokat tanulhatunk, amik már sajnos a mostani felnőtt olvasmányainkból kivesztek, pedig nagy szükségünk lenne rá. Például tőle tanultam, hogy az életben mindig a jó dolgokat kell keresni – akármilyen aprók is legyenek azok – még akkor is, ha minden rosszra fordul, és úgy tűnik, nincs belőle kiút, és mindig a jó és boldog emlékeket kell megőriznünk magunkban, mert csak ezek képesek erőt adni az újrakezdéshez.
Ezek a gondolatok mind olyan természetességgel vannak jelen ebben a könyvben, hogy nem érezzük elcsépelt kliséknek, inkább nagyon is igaznak. S mindezt olyan formában tálalja, hogy a kisebb és nagyobb Olvasók is egyaránt megértik az üzenetet. Azt hiszem, ez az Anne Shirley-könyvek legnagyobb csodája. 
 
Az írónő hihetetlen részletességgel és élvezettel tárja elénk a csodás Prince Edward-sziget sokak által annyira irigyelt szépségeit. Ahogy olvassa az ember, egyre jobban vágyódik oda, hogy érezze a tenger sós levegőjét, megcsodálhassa a hófehér koronájú, elegáns cseresznyefák baldachinját az utak mentén, végigrohanhasson az egyik dús füvű legelőn mindenféle cél nélkül, hogy hallhassa a madarak trillázó énekét vagy egy csendes, zöldmanzárdos ház verandájáról nézhesse a naplementét.
 
A regény szereplői egytől egyig szerethető figurák, akik emellett azért hibákat is rejtenek magukban – és talán pont ez a legjobb ebben: senki sem hibátlan, és maga a főszereplő a legesendőbb mind közül (kezdetben legalábbis). Vannak itt pletykás asszonyok, jóindulatú tanítónők, csendesen szerető nevelőszülők, kitartó barátok és szemtelennek tűnő ellenségek is – vagyis minden adott, ami egy jó történethez és a gyermekkori nosztalgiához szükséges. Már csupán hátra kell dőlnünk a karosszékünkben, és hagyni, hogy Anne története a mi képzeletünket is elragadja.