Főkép




Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvét olvasva nemrég igen érdekes dolgokat tudtam meg a mesékről – ezekről a kis egyszerű, bájos és bölcs irományokról, amelyek – jó esetben – gyermekkorunktól kezdve tanítanak minket az élet nagy kérdéseiről.

Minden népnek egyedülálló mesetárháza van, hiszen sajátos a környezetük, a kultúrájuk, más-más szereplőket, más-más vidékeket emelnek a mesébe – mégis rengeteg közös vonása van a világ meséinek, hiszen az emberi lét során hasonló kihívásokkal küzdünk mind, éljünk akár a legmélyebb sivatagban vagy a hófödte északon, akárcsak ezen mesekönyv hősei.
 
A könyvet olvasva azt próbáltam megragadni, hogy mitől is mások ezek a mesék, és miben hasonlítanak gyermekkorom legszebb történeteire. Reméltem, hogy legalább a manysi mesékben felfedezek néhány ismerős vonást, hiszen ez a népcsoport – másik nevén vogul – a magyarok egyik legközelebbi nyelvrokona.
Földrajzi helyzetük okán pedig a skandináv sagákkal igyekeztem összehasonlítani az északi meséket – nos, csak több-kevesebb sikerrel.
 
A magyar népmesékhez képest ugyanis meglehetősen vadnak és nyersnek tűntek ezek a történetek – óriások és más szörnyek falják fel a pórul járt szereplőket, ravaszabbnál ravaszabb trükkökkel csalják tőrbe egymást a tundra lakói és valahogy a mesék vége sem az a tipikus itt-a-vége-fuss-el-véle happy end.
Sokszor hiányzott a csattanó, a tanulság a végéről – ezeknek a meséknek általában egyszer csak úgy vége lett. Valahogy.

Ott van például a dolgán mese az ifjú cárról meg a parasztember lányáról, amely nagyon emlékeztet Az okos lány című mesére, melyben a király fondorlatos kérdéseire egy egyszerű parasztleány igen ravaszul megfelel, majd a király ennek úgy megörül, hogy elveszi és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Ennél viszont az északi változat tovább megy; némi iróniával élve azt mondanám, hogy a realitás talaján maradva a cár rájön, hogy nem bírja elviselni az eszes feleség uralmát, és hazaküldi a lányt.

Ami a skandináv sagákat és meséket illeti, azok sem sokkal bájosabbak, viszont ott a hősök sokkal hősiesebbek, ha nem is feltétlenül vérmesebbek. És igazából a várakozásomhoz képest a környezet sem ugyanaz – ezek az északi népek még annál is zordabb vidéken élnek, mint a skandináv sagák hősei.

Így hát a csukcsok, dolgánok, jakutok és hantik – kötetünk szerzői – valami egészen egyedülálló világba kalauzolnak bennünket.
És hogy ne vesszünk el ezen az ismeretlen tájon, s az életbölcsesség mellett némi lexikális tudás is ragadjon ránk, a fordító még jegyzeteket és szómagyarázatot is készített a mesékhez, amelyek segítik a képzeletünket a barangolásban.

Éppen ez az, amiért ezt a mesekönyvet ajánlanám mindenkinek: olyan egyedi történetek találhatóak benne, és azok olyan kultúrtörténeti kincseket rejtenek, amelyeket talán sehol máshol nem talál meg a magyar olvasó.