Neil Diamond: Dreams (CD)
Írta: Galamb Zoltán | 2011. 02. 06.
Fél évszázaddal ezelőtt kevesen gondolták volna, hogy az akkoriban a tinédzserkorból még alig kinőtt, magukat forradalmároknak tekintő pop-rock nemzedék túléli önmagát, és még nagypapaként is ugyanazt műveli – ha kicsit más formában, más hangulatban is, mint annak idején –, amihez kezdettől fogva a legjobban értett: zenél.
Persze az idős kornak is megvan a maga furcsa méltósága, ahogy azt a legszebben és a leginkább szívbemarkolóan Leonard Cohen bizonyította, és szép lassan kiderül, hogy nemcsak ő, hanem még számos vele egy idős, vagy nála valamivel fiatalabb harcostársa is hasonlóan erőteljes és hasonlóképp visszatekintő jellegű albumokkal képes felsorakozni a nagy öregek mellé.
Közéjük tartozik az Neil Diamond is, akinek karrierje lényegében lefedte a hagyományos rockzene felemelkedését, fénykorát és lassú, de immár elkerülhetetlennek tűnő feledésbe merülését.
Neil Diamond írta a „Kentucky Woman” című rock and rollt, melynek egészen sajátos értelmezését a Deep Purple játszotta fel második albumára, a Book Of Taliesynre, és ő írta minden idők egyik legnagyobb pop slágerét, az „I’m a Believer”-t is, melyet először a Monkees vitt sikerre, hogy utána még több művész -2001-ben, a Shrek filmzenéjéhez például Eddie Murphy – feldolgozza azt.
Ám maga a szerző sem tétlenkedett, és négy alkalommal rögzítette lemezre e legismertebb számát – legutóbb a 2010-ben kiadott, leplezetlenül nosztalgikus albumára, amely a sokatmondó Dreams címet kapta.
Hiszen, ahogy Neil Diamond írja a CD-füzetben, rajta megvalósult álmokat hallhatunk: a rock történetének általa kiválasztott legsikerültebb, legjelentősebb, legjobb számait. A Beatlestől két dal, a „Blackbird” és a „Yesterday” egyaránt felkerült e különös válogatásra, Leonard Cohentól pedig a keserédes „Hallelujah”, de minden dallam, minden szöveg, minden akkordmenet ismerős, hiszen sokan ezeken a számokon nőttünk fel, és még akik később születtek, azok is ezer forrásból, ezernyi változatban hallhatták ezeket a korszakos dalokat.
Az albumon szereplő átdolgozások valójában nem újraértelmezők, egy pillanatig sem próbálják felülmúlni az eredetiket; Diamond inkább elmereng felettük, hagyja átfolyni azokat önmagán, a lelkén, hogy saját egyéniségét beleadva segítse újjászületni a dalokat.
Többnyire egy szál gitárral kíséri önmagát, esetleg zongora adja a kíséretet, vagyis ez inkább megtévesztő látszat, hiszen mindvégig kiváló muzsikusokból összeállt csapat színezi, erősíti, bontakoztatja ki a dalokat. Mindegyik szám – még ha oly egyéni is – ballada lesz, előtérbe kerül a szöveg, és az néha bármily bugyuta is, valahogy mégis szép, szívhez szóló marad, és éppen a zene miatt.
Emlékalbum ez, méghozzá elsősorban a szó átvitt értelmében az. Kissé már megfakult, néha már-már színevesztett képeket találunk benne, melyeket az újjáteremtő emlékezet varázsol ismét elevenné, telítetté, képzeletben újra megélőn gyönyörködtetővé. Ugyanaz és mégis más minden. Elandalít, simogat, ugyanakkor meglep, incselkedik.
Azt nem mondanám, hogy elsősorban a rockzenével most ismerkedőknek érdemes meghallgatnia a lemezt – ők próbálkozzanak inkább az eredeti előadókkal, felvételekkel. Azoknak ellenben, akik némi rálátással szemlélhetik immár a múltat, esetleg recsegős-sercegős kis- és nagylemezeken hallgatták annak idején a nagy slágereket, rengeteget adhat Neil Diamond beteljesült álmokkal teli albuma.
Előadók:
Neil Diamond – ének, gitár
Hadley Hockensmith – gitár
Alan Lindgren – zongora, Hammond B-3
Reinie Press – basszusgitár
Tom Hensley – zongora
King Erisson – ütőhangszerek
Don Markese – szaxofon, klarinét
Art Velasco – harsona, basszusharsona
Larry Klimas – tenorszaxofon, fuvola
John Fumo – trombita, szárnykürt
Andrew Klein – fagott
Robert Shulgold – fuvola
Joseph Meyer – kürt
Joseph Stone – oboa
Assa Drori – koncertmester
Timothy B. Smith – vokál (4)
Benmont Tench – zongora (11)
Gabriel Witcher – hegedű (2)
Tommy Morgan – harmonika (5)
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Ain’t No Sunshine
2. Blackbird
3. Alone Again (Naturally)
4. Feels Like Home
5. Midnight Train To Georgia
6. I’m A Believer
7. Love Song
8. Losing You
9. Hallelujah
10. A Song For You
11. Yesterday
12. Let It Be Me
13. Desperado
14. Don’t Forget Me
Diszkográfia:
The Feel Of Neil Diamond (1966)
Just For You (1967)
Velvet Gloves And Spit (1968)
Brother Love’s Travelling Salvation Show (1969)
Touching You, Touching Me (1969)
Tap Root Manuscript (1970)
Stones (1971)
Moods (1972)
Jonathan Livingston Seagull (1973)
Serenade (1974)
Beautiful Noise (1976)
I’m Glad You’re Here With Me Tonight (1977)
You Don’t Bring Me Flowers (1978)
September Morn (1979)
The Jazz Singer (1980)
On The Way To The Sky (1981)
Heartlight (1982)
Primitive (1984)
Headed For The Future (1986)
The Best Years Of Our Lives (1988)
Lovescape (1991)
The Christmas Album (1992)
Up On The Roof: Songs From The Brill Building (1993)
The Christmas Album 2 (1994)
Tennessee Moon (1996)
The Movie Album: As Time Goes By (1998)
Three Chord Opera (2001)
Twelve Songs (2005)
Home Before Dark (2008)
A Cherry Cherry Christmas (2009)
Dreams (2010)
Persze az idős kornak is megvan a maga furcsa méltósága, ahogy azt a legszebben és a leginkább szívbemarkolóan Leonard Cohen bizonyította, és szép lassan kiderül, hogy nemcsak ő, hanem még számos vele egy idős, vagy nála valamivel fiatalabb harcostársa is hasonlóan erőteljes és hasonlóképp visszatekintő jellegű albumokkal képes felsorakozni a nagy öregek mellé.
Közéjük tartozik az Neil Diamond is, akinek karrierje lényegében lefedte a hagyományos rockzene felemelkedését, fénykorát és lassú, de immár elkerülhetetlennek tűnő feledésbe merülését.
Neil Diamond írta a „Kentucky Woman” című rock and rollt, melynek egészen sajátos értelmezését a Deep Purple játszotta fel második albumára, a Book Of Taliesynre, és ő írta minden idők egyik legnagyobb pop slágerét, az „I’m a Believer”-t is, melyet először a Monkees vitt sikerre, hogy utána még több művész -2001-ben, a Shrek filmzenéjéhez például Eddie Murphy – feldolgozza azt.
Ám maga a szerző sem tétlenkedett, és négy alkalommal rögzítette lemezre e legismertebb számát – legutóbb a 2010-ben kiadott, leplezetlenül nosztalgikus albumára, amely a sokatmondó Dreams címet kapta.
Hiszen, ahogy Neil Diamond írja a CD-füzetben, rajta megvalósult álmokat hallhatunk: a rock történetének általa kiválasztott legsikerültebb, legjelentősebb, legjobb számait. A Beatlestől két dal, a „Blackbird” és a „Yesterday” egyaránt felkerült e különös válogatásra, Leonard Cohentól pedig a keserédes „Hallelujah”, de minden dallam, minden szöveg, minden akkordmenet ismerős, hiszen sokan ezeken a számokon nőttünk fel, és még akik később születtek, azok is ezer forrásból, ezernyi változatban hallhatták ezeket a korszakos dalokat.
Az albumon szereplő átdolgozások valójában nem újraértelmezők, egy pillanatig sem próbálják felülmúlni az eredetiket; Diamond inkább elmereng felettük, hagyja átfolyni azokat önmagán, a lelkén, hogy saját egyéniségét beleadva segítse újjászületni a dalokat.
Többnyire egy szál gitárral kíséri önmagát, esetleg zongora adja a kíséretet, vagyis ez inkább megtévesztő látszat, hiszen mindvégig kiváló muzsikusokból összeállt csapat színezi, erősíti, bontakoztatja ki a dalokat. Mindegyik szám – még ha oly egyéni is – ballada lesz, előtérbe kerül a szöveg, és az néha bármily bugyuta is, valahogy mégis szép, szívhez szóló marad, és éppen a zene miatt.
Emlékalbum ez, méghozzá elsősorban a szó átvitt értelmében az. Kissé már megfakult, néha már-már színevesztett képeket találunk benne, melyeket az újjáteremtő emlékezet varázsol ismét elevenné, telítetté, képzeletben újra megélőn gyönyörködtetővé. Ugyanaz és mégis más minden. Elandalít, simogat, ugyanakkor meglep, incselkedik.
Azt nem mondanám, hogy elsősorban a rockzenével most ismerkedőknek érdemes meghallgatnia a lemezt – ők próbálkozzanak inkább az eredeti előadókkal, felvételekkel. Azoknak ellenben, akik némi rálátással szemlélhetik immár a múltat, esetleg recsegős-sercegős kis- és nagylemezeken hallgatták annak idején a nagy slágereket, rengeteget adhat Neil Diamond beteljesült álmokkal teli albuma.
Előadók:
Neil Diamond – ének, gitár
Hadley Hockensmith – gitár
Alan Lindgren – zongora, Hammond B-3
Reinie Press – basszusgitár
Tom Hensley – zongora
King Erisson – ütőhangszerek
Don Markese – szaxofon, klarinét
Art Velasco – harsona, basszusharsona
Larry Klimas – tenorszaxofon, fuvola
John Fumo – trombita, szárnykürt
Andrew Klein – fagott
Robert Shulgold – fuvola
Joseph Meyer – kürt
Joseph Stone – oboa
Assa Drori – koncertmester
Timothy B. Smith – vokál (4)
Benmont Tench – zongora (11)
Gabriel Witcher – hegedű (2)
Tommy Morgan – harmonika (5)
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Ain’t No Sunshine
2. Blackbird
3. Alone Again (Naturally)
4. Feels Like Home
5. Midnight Train To Georgia
6. I’m A Believer
7. Love Song
8. Losing You
9. Hallelujah
10. A Song For You
11. Yesterday
12. Let It Be Me
13. Desperado
14. Don’t Forget Me
Diszkográfia:
The Feel Of Neil Diamond (1966)
Just For You (1967)
Velvet Gloves And Spit (1968)
Brother Love’s Travelling Salvation Show (1969)
Touching You, Touching Me (1969)
Tap Root Manuscript (1970)
Stones (1971)
Moods (1972)
Jonathan Livingston Seagull (1973)
Serenade (1974)
Beautiful Noise (1976)
I’m Glad You’re Here With Me Tonight (1977)
You Don’t Bring Me Flowers (1978)
September Morn (1979)
The Jazz Singer (1980)
On The Way To The Sky (1981)
Heartlight (1982)
Primitive (1984)
Headed For The Future (1986)
The Best Years Of Our Lives (1988)
Lovescape (1991)
The Christmas Album (1992)
Up On The Roof: Songs From The Brill Building (1993)
The Christmas Album 2 (1994)
Tennessee Moon (1996)
The Movie Album: As Time Goes By (1998)
Three Chord Opera (2001)
Twelve Songs (2005)
Home Before Dark (2008)
A Cherry Cherry Christmas (2009)
Dreams (2010)