FőképEz a regény az első magyar nyelvű sci-fik egyike, s mint ilyen, méltán tarthat számot az érdeklődésre, még akkor is, ha a most megjelent kétkötetes kiadás „csupán” a szöveget tartalmazza, ellentétben a korábbi kritikai változattal, amelyben nem csupán borzasztó mennyiségű jegyzet és magyarázat segítette az értelmezést, hanem több tanulmány is foglalkozott a mű keletkezésével, jelentőségével, utóéletével. Ezt a majd négyszáz oldalas toldalékot szokták teljesen jogosan az olvasók nagy ívben elkerülni.
 
Szerencsére jelen kiadásból ez hiányzik, így csupán a szöveg állítja kihívás elé az érdeklődőt. Az 1872-1874 között íródott mű nyelvezete mai szemmel kissé archaikus, nagy számban vannak benne manapság nem használatos kifejezések, szavak, s akkor még nem említettem a latin, német, stb. elnevezéseket. Aztán ott van a számtalan utalás, amivel Jókai korának eseményeire, hírességeire utal.
A magyarázó lábjegyeztek ezúttal elmaradtak, csupán a sorozatban megszokott módon, a megértéshez múlhatatlanul szükséges kiegészítéseket találjuk meg az adott szó vagy kifejezés után, zárójellel elválasztva a főszövegtől. Nem mondom, ezt a megoldás még mindig szokatlan, de kb. ötven oldal után már nem okoz nehézséget, gördülékennyé válik az olvasás.
 
Könyve előszavában Jókai azt írja, hogy esze ágában sem volt utópiát írni, mégis, bizonyos értelemben műve egy ideális jövőt ábrázol. 1952-re megszűnnek a Kiegyezés hátulütői, a király (egy igazságos, a magyarság érdekeit képviselő uralkodó) Budán lakik, az egymással torzsalkodó pártok megszűntek. Persze ez a világ sem tökéletes, árulás, korrupció, háborúk, valamint a királyi családon belüli viszálykodás súlyos gondként nehezedik II. Árpád vállára.
 
Az első pár fejezet után nyilvánvalóvá válik a könyv hasonlósága Jules Verne írásaihoz. Mindkét szerző a tudomány mindenhatóságába vetett hittel meséli el történetét, ahol a gyakorlati élettel szoros kapcsolatban álló tudós/feltaláló új kor hajnalát hozza el az emberiségnek.
Köszönhetően az alapos előtanulmányoknak, koruk technikai ismeretei alapján engedték szabadjára fantáziájukat, aminek eredménye olyan találmányok megalkotása lett, mint például a tengeralattjáró, vagy Jókainál az aerodromon – ez egyfajta keveréke a léghajónak és a repülőgépnek (amit ekkoriban még nem találtak fel), s ami nem létezne az új, törhetetlen üveg, a hyalichor nélkül, ez viszont a székelyföldön található különleges anyagnak, az ichornak köszönheti csodás tulajdonságait.
 
Terjedelmes regényében Jókai valósággal sziporkázik, a biokertészkedéstől kezdve a sivatag átalakításán át, az ősmagyarság hollétéig számtalan szálat belesző a történetbe, miközben szokás szerint hagyja magát elcsábulni egy-egy érdekesnek ígérkező, a történthez csak lazán kapcsolódó „kis színes” által.
Minden fejezetben történik valami érdekes, a főszereplő Tatrangi Dávid bibliai hősként mindent tud, előre lát, s vészhelyzetben meghozza a legsúlyosabb döntéseket is.

Mint Jókai műveiben általában, ezúttal is elválaszthatatlanul összefonódik a közérdek és a magánélet, sőt, a nemzetközi politika alakulása, országok sorsa múlik egy-egy asszony szerelmén vagy gyűlöletén.
 
48-as katonaként cseppet sem meglepő módon dicsőíti a magyar hadak vitézségét, akiknek elébb sokszoros muszka túlerővel, majd szinte az összes szomszéddal kell megküzdeniük (akárcsak a Szabadságharc idején).
Kisebb csodaként, némi noszogatás hatására létrejön a nemzeti egység, vész idején a viszálykodás helyett mindenki a haza érdekét helyezi előtérbe (ehhez úgy tűnik, a valóságban nem elég száz év, s ahogy elnézem a közállapotokat, a következő száz év is kevés lesz).
 
Külön érdekesség, hogy Jókai mennyire meghatározónak tartja a közvélemény felügyeletét a közügyek felett, illetve mit gondol a sajtóról.
 
Hibái ellenére (például a szereplők kidolgozottsága nem az igazi) A jövő század regénye egy szerethető könyv, mivel nem csak azzal foglalkozik, milyen lenne a magyarságra (és a korabeli nemzetiségekre) nézve ideális jövő, hanem egy izgalmas, rengeteg apró mellékszállal bíró, tudományosan „megalapozott” sci-fi kalandregény, amiben van árulás, harc, szerelem, természeti katasztrófa, részvénytársaság, világkereskedelem – egyszóval annyi minden, amit még manapság is csak elvétve tuszkolnak be egy regénybe.

Kapcsolódó írás:Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora