Főkép A Hungarocomixra jelent meg Enki Bilal Szörny-tetralógiájának negyedik, befejező része. A hajdani Jugoszláviában bosnyák apa és cseh anya fiaként született művészt nálunk valószínűleg többen ismerik filmes munkáiról, főleg a 2004-es Anifesten bemutatott, majd mozikban is játszott és televízióban is bemutatott Halhatatlanok kapcsán.
A francia képregény ikonként tisztelt rajzolójának ez az első teljes munkája, ami magyarul olvasható, és részben – de csak részben – reprezentálja egész képregényalkotói tevékenységét.

Bár első képregényeit önállóan jegyezte, Bilal hatalmas meglepetést okozott 1980-ban, amikor elindult a Pilote-ban a Pierre Christinnel sikert sikerre halmozó rajzoló saját történetének közlése.
A Halhatatlanok vására, avagy a Nikopol-trilógia első része osztatlan elismerést hozott szerzőjének. Már ekkor sem volt jellemző rá a kapkodás: a második rész (A csapdanő) 1986-ban, a tekintélyes Lire irodalmi magazin által az év legjobb könyvének választott harmadik (Hideg egyenlítő) 1993-ban került a boltokba. Újabb, jóval személyesebb munkájának első kötete 1998-ban látott napvilágot, a további részek pedig 2003-ban, 2006-ban (kiadóváltás után) és 2007-ben jöttek ki.
 
Az eredetileg ismét trilógiának tervezett, végül tetralógiaként megvalósult főmű esetében különösen fontos az időtényező, ugyanis szerzője több interjúban is elismerte, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás alapjaiban rendítette meg a történetről alkotott elképzelését, és jelentős változásokat vitt bele a forgatókönyvbe.
Hogy a sorozat Bilal legszemélyesebb műve, nem is szorul különösebb bizonyításra, hiszen a három, egyazon napon, a szétrobbant Jugoszlávia romjain Szarajevóban, 1993-ban született főszereplő egyike a Nike (az Enki anagrammája) nevet viseli.

2026-ban járunk, a világ a globalizáció és a terrorizmus kettős szorításában tengődik. Az első kötetnek, a Szörny ébredésé-nek meghatározó motívuma az emlékezés: Nike képes még a születése pillanatát is felidézni, és felelősséget érez két árva társa, lélekbeli ikertestvére, Leyla és Amir iránt, akiket minden áron fel akar kutatni, együtt kell lenniük ahhoz, ami most következik.
 
A gonoszság megtestesítőjének Optus Warhole-t, egy „obskurantista rend” nevű, extrém eszközök bevetésétől sem idegenkedő vallás vezetőjét teszi meg Bilal. Warhole – majd újabb inkarnációja, a „gonosz művészet” irányzatát képviselő Holeraw – különleges érdeklődést tanúsít a három fiatalember sorsa iránt. A manipulátor egy elkerülhetetlennek látszó, ám meghatározatlan apokalipszis felé tereli a világot.
 
Ám ami még a Szörny ébredésében egy nagy ívű történet logikus felvezetésének látszott, a következő kötetekben (December 32, Párizsi randevú) apránként darabokra esik, és a befejező kötet letevésekor az a nyugtalanító érzés uralkodik ez az olvasón, hogy vagy egy oltári nagy blöff áldozata lett, vagy pedig Bilal sokkal jobb rajzoló, mint író.
 
A tetralógia elején még a Nikopolban felvázolt disztópiához hasonló világban találjuk magunkat, a Bilaltól megszokott elemek a helyükön vannak (genetikailag megváltoztatott állatok, repülő taxik, biotechnológiai eszközökkel létrehozott hasonmások).
Itt még a Christin mellett tanult – alapvetően pesszimista, ám mégis visszafogottan idealista, politikailag tudatos – Bilal mesél. Ám mire a történet végére érünk, nem tudjuk, mit gondoljunk, és ami inkább zavaró – nem tudjuk, mit gondol Bilal.

A Négy? önmagában nem értelmezhető kötet, és attól tartok, az első három ismeretében sem feltétlenül lesz okosabb az olvasó.
Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos képregény Bilal opus magnuma: ez a kivételes tehetségű művész ismeretanyagából és kétségeiből összeálló-széteső alkotás jó esetben mivelünk is feltetet magunknak számos kérdést jelenünkkel és jövőnkkel kapcsolatban.

A képi világ lenyűgöző, a kötet technikai kivitelezése kifogástalan (bár néhány szövegrészhez lehetett volna könnyebben olvasható betűt vagy méretet választani), az ár pedig több, mint barátságos.