FőképMegrendezésre került az I. Fényváró Fesztivál, ami mögött elsődlegesen az Angyalszív egyesület állt. (Az Angyalszív hamarosan bemutatásra kerül az egyik vezetőjével, Klein Csabával készített riportban.)
 
Évek óta vártam, kinek jut eszébe elsőként (ki vállalja), hogy megszervez egy „össz-ezoterikus” rendezvényt, ahol éppen az a sokszínűség a lényeg, amit a korábbi, hasonló jellegű eseményeken hiányoltam – ezek valahogy egysíkúak/egyszínűek voltak, pedig a gondolkodásban, a gyógyászatban, életfilozófiában stb. megjelenő nonkonformizmust éppen az egysíkúság/egyszínűség öli meg.
 
Nekem is megfordult már a fejemben, hogy megcsinálom, de amikor végiggondoltam, hogy milyen óriási, már-már kibékíthetetlen ellentétek vannak az egyes „iskolák”, irányzatok között, és milyen óriási kompromisszumkészség kell ezeknek a határozott egyéniségű embereket egy fedél alá tereléséhez, gyorsan elvetettem az ötletet.
 
Az ellentétek oka természetesen érthető: ha valaki megtalálja valamiben azt, amit mindig is keresett (esetleg önmagát), akkor az illető annak az irányzatnak a hívévé/hirdetőjévé/támogatójává válik – pedig lehet, hogy még komolyabb eredményeket érne el akkor, ha nem utasítana el más irányzatokat, módszereket, hanem azokat (vagy egy részüket) beépítené a sajátjai közé.
Valami olyasmire gondolok, amit annak idején Bruce Lee csinált, amikor kialakította a saját stílusát; ő a saját harcművészetébe beépítette a különböző stílusok elemeit, mozgáskultúráját, megoldásait, trükkjeit és fogásait, nem ragaszkodott makacsul a tradicionális kung-fuhoz.
 
Manapság, amikor mindenhol csak a széthúzásról, az önös érdekek előtérbe helyezéséről hallani, meglepő és reményt keltő, hogy vannak még olyanok, akik megpróbálkoznak a lehetetlennel, és vállalkoznak egy ilyen rendezvény megszervezésére.
Óriási munka egyeztetni az előadókkal, megszerezni és lefixálni a helyet, kiválasztani a kiállítókat/árusokat, kézben tartani az egészet, méghozzá úgy, hogy senki se érezze azt, hogy a másik jobban előtérbe kerül, mint ő; senki ne sértődjön meg, mindenki jól érezze magát, olajozottan működjön a gépezet.

(Persze, a szervezők itt is elkövettek néhány komolyabb hibát, de ezek egyike sem érintette a programokon megjelenőket. Nagyobb súlyt lehetett volna helyezni a promócióra; egyértelművé kellett volna tenni, hogy a rendezvény látogatása ingyenes, csak azoknak kell jegyet váltaniuk, akik végighallgatnak egy-egy előadást – de ezek a bakik betudhatók a gyakorlatlanságnak.)
 
Ahogy már I. Shrek is megmondta: minden olyan, mint a hagyma. Több rétegből áll. A Fényváró fesztivál esetében az első rétegen az látszik, hogy lezajlott egy rendezvény, amelynek sokkal több látogatója is lehetett volna a két nap alatt. (A látogatók számát a fentebb említett hibák kiküszöbölésével növelni lehet, ez biztos.)
A második rétegen az látszik, hogy akik megjelentek, akár előadóak, akár hallgatók, akár kiállítók/árusok, azok valamennyien értékes élményekkel lettek gazdagabbak – ha másért nem, hát azért, mert megismerték egymást.

A harmadik rétegen az látszik, hogy egy megfelelő mértékű toleranciával rendelkező csapat képes harmóniát teremteni a különböző irányzatok között. A negyedik rétegen pedig (és szerintem ez a legfontosabb!) az látszik, hogy a híresztelésekkel ellentétben még nem veszett ki az emberekből a jó értelemben vett kíváncsiság, a saját életük megjobbítására való törekvés; még nem mindenki fásult bele a panaszkodós/válságtól sújtott hétköznapokba; még nem mindenki mondott le arról, hogy létrehozzon, megteremtsen valamit – ha mást nem, hát egy hagyományt.
 
Várom a II. Fényváró Fesztivált.