Koncert: Jan Garbarek Group – Művészetek Palotája, 2010. december 6.

Mint egy éles kés hasított a budapesti éjszakába a norvég muzsikus, Jan Garbarek szaxofonjának hangja. Mikulás napján egy igazán színvonalas koncert szem- és fültanúi lehettek azok, akik ellátogattak este a MÜPA-ba Garbarek-ék fellépésére.
 
Garbarek - mondhatni szokás szerint - telt ház előtt kezdte meg a műsorát. A jelenlegi Jan Garbarek Group-ot a zenekarvezetőn túl Rainer Brüninghaus (zongora) és Yuri Daniel (basszusgitár) alkotja. A formációhoz vendégművészként az indiai származású ütős-fenomén, Trilok Gurtu csatlakozott.
Brüninghaus és Gurtu már régi zenésztársaknak számítanak Garbarek számára, hiszen az előbbivel 1988 óta készít közös albumokat (az első a Legend of the Seven Dreams volt 1988-ban).

Az indiai muzsikussal is számos közös fellépésük volt az elmúlt évtizedek alatt, bár az együttműködésüknek eddig csupán egyetlen lemezes lenyomata van, mégpedig az 1995-ös Visible World. Kettőjükkel szemben a brazil basszusgitáros, Yuri Daniel csak néhány évvel ezelőtt került a képbe. Közös munkájuk első gyümölcse a Dresden In Concert című album volt, amit 2007-ben rögzítettek.
 
A koncert nem a hagyományosnak mondható koncepció szerint zajlott. Vagyis a muzsikusok nem a koncert második felében vagy az utolsó harmadában jutottak szólózási lehetőséghez, hanem az egész műsor alatt szinte folyamatosak voltak az 1-2-3 fős kiállások.
Valamennyi előadóról elmondhatom, hogy professzionális egyéni produkcióval állt elő. De, úgy érzem, hogy valamennyiük fölé tudott nőni Gurtu „bemutatója”, amelytől szó szerint tátva maradt a hallgatóság szája. Az indiai muzsikus elképesztő hangokat tudod elővarázsolni, méghozzá úgy, hogy a kezébe kerülő minden tárgy ütőhangszerré vált.

Nagyon érdekesek és szórakoztatóak voltak a páros produkciók is. Gondolok itt többek között a Brüninghaus-Gurtu (zongora-ütősök) és a Garbarek-Gurtu (fafurulya-ütősök) zenei párbeszédre.
Nyilván lehet azon filozofálni, hogy mi lett volna akkor, ha Garbarek Gurtu helyett, a másik ütős „nagyágyúval” – aki szintén a régi zenészpartnere – Marilyn Mazur-ral érkezik. Lehet elmélkedni, de nem érdemes, hiszen ez a produkció így volt kerek.
Meggyőződésem, hogy Mazur-ral is ugyanezt a „képet” láttuk volna, csak egy kicsit más szögből nézve. Filozofálás helyett inkább örüljünk annak, hogy a sok „buborék-sztár” mellett ilyen kvalitású előadók is meglátogatnak bennünket, mint Garbarek, Brüninghaus, Gurtu és Daniel.
 
Ami rendkívül szimpatikus számomra a norvég előadóban – a vitathatatlan muzsikusi kvalitásán túl – a zene iránti feltétlen alázata és az, hogy a viselkedése mentes minden sztárallűrtől.
Garbarek ezen az estén sem törekedett arra, hogy mindig ő legyen a központban. Egy percig sem igényelte magának a színpadon a „first position”-t, inkább „háttérembernek” tűnt.

Viszont amikor belefújt a szaxofonjába, akkor abba az egész koncertterem beleremegett és a fjordok jéghideg, kristálytiszta levegője érződött mindenhol. Az „északi” atmoszféra szinte az egész koncert alatt jelen volt. Kivételt talán azok a pillanatok jelentettek amikor Gurtu szólózott, ugyanis akkor a mesés Indiában járhattunk.
Úgy gondolom, hogy ezen a decemberi estén újabb tagokkal gyarapodott Garbarek magyar rajongótábora.