Főkép

Ahogy visszafelé haladunk az időben, a zenei notáció, a kottában rögzített hangok értéke és jelentése egyre nehezebben értelmezhető számunkra. A polifóniát mesterfokra vivő reneszánsz előtt nem is feltétlenül volt szükség a dalok, dallamok lejegyzésére, legfeljebb a nehezebben megjegyezhető egyházi vokális művek esetében, a nemesek szórakoztatására – valószínűleg lakomák alatt – felcsendülő hangszeres muzsikát azonban egyszerűsége, könnyű felidézhetősége miatt többnyire feleslegesnek tűnhetett maradandó alakban rögzíteni.
 
Valamirevaló trubadúr, énekmondó vagy udvari zenész nyilvánvalóan bármikor képes volt rögtönözni a vélhetően jól ismert dallamokra, hisz’ még az érett reneszánsz idején, Balassi Bálint korában is gyakori volt a nótajelzés (hogy egy adott verset minek a dallamára kell előadni-elénekelni), ez pedig azt feltételezi, hogy létezett egy mindenki által ismert dallamkincs. És ez különösen érvényes lehetett a szöveg nélküli, vagyis talán könnyebben, hallás után megtanulható, és mindenképp sokkal több variációra és egyéni ötletre módot és alkalmat adó instrumentális darabokra.
 
Néhány (ám az is előfordulhat, hogy mindössze egy) lelkes zenekedvelő azonban már a lovagkorban úgy érezte, lejegyzésre érdemesek a legszebb hangszeres darabok is, és így – vélhetően utólag – befűzött néhány lapot a Chansonnier du Roi, a legrégebbről (a 13. és 14. század bő fordulójáról) fennmaradt, több mint kétszáz oldalas dalgyűjtemény pergamenjei közé. A főként a navarrai IV. Thibaut király dalait közreadó kollekcióba így került be az estampie-k minden valószínűség szerint tematikus sorozata.
 
Hogy mi is az estampie, csak találgathatunk. Csak annyi bizonyos, hogy a középkorban népszerű tánc volt, amely négy-hét szakaszból (punctum-ból) állt, és minden témát előbb nyílt (ouvert), majd zárt (clos) végződéssel megismételtek. A zenei forma első fennmaradt példája, a „Kalenda maya” feltételezhetően a huszonhét évesen, 1207-ben elhunyt trubadúr, Raimbaut de Vaqueiras szerzeménye, melynek instrumentális változatát a jelen – a királyi táncok elé, közé, mögé régi estampie-kat ékelő – albumon is hallhatjuk.
 
Vérbeli régizenészként Jordi Savall sosem riadt meg a rögtönzéstől, zenekutatóként és rendkívüli előadói tapasztalatának köszönhetően a Hesperion XXI tagjaival ha nem is bizonyosan autentikusnak mondható, mindenképp hihető értelmezésben szólaltatja meg e régi táncokat.

A változatos hangszereléssel, az ütőhangszerek és az egzotikus – a középkori zenei témájú képeken azonban sok helyütt látható – instrumentumok használatával, no meg az akkoriban igencsak valószínűsíthető arab hatások beépítésével frissé és elevenné varázsolta a csupasz dallamokat. Igazi örömzene ez, felüdülés hallgatónak, és minden bizonnyal zenésznek is. Olyasmi, amit feltétlenül hallani kell.
 
Előadók:
Hesperion XXI
Jordi Savall – vielle, lire d’archet, rebab, zenekarmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1. Danse [I]
2. La Prime Estampie Royal
3. Estampie Ancienne d’apres: Kalenda maya (Raimbaut de Vaqueiras)
4. La Seconde Estampie Royal
5. La Tierche Estampie Roial
6. Chanson d’apres: No puesc sofrir c’a la dolor (Giraut de Borneill)
7. La Quarte Estampie Royal
8. La Quinte Estampie Real
9. Estampie Ancienne d’apres: No m’agrad’iverns (Raimbaut de Vaqueiras)
10. Danse [II]
11. La Sexte Estampie Real
12. La Septime Estampie Real
13. Planctus d’apres: Pax! in nomini Domini! (Marcabru)
14. La Uitime Estampie Real
15. Dansse Real