Főkép
 
A Kossuth Kiadó újabb, újságárusoknál is megvásárolható könyvsorozata 18 kötetben mutatja be különféle népek meséit. A sorozat nyitókötete indián meséket gyűjt egybe, szám szerint kilencet. Elsőre nem tetszett a borítója, de aztán kiderült, hogy más jelentős probléma nincs vele.
Szép kivitelű, könnyen olvasható könyv, egyszerű, tiszta mesékkel, amiket a borítóra rakott képtől eltekintve egész kellemes rajzok illusztrálnak.

Marilena Pasini képein vannak autentikus elemek is, de összességében inkább a régi indián könyvek és filmek által megalapozott indián romantikát közvetítik, tehát a síksági indiánok szokásos toll a hajban, rojtos bőrnadrág, hosszú fekete haj külsejét kölcsönözte a legtöbb mesehősnek, függetlenül attól, melyik mese melyik törzshöz tartozik. Amiről viszont amúgy sincs információ a könyvben.

Nem várom el egy ilyen, könnyedebb fajsúlyú, inkább bevezetésnek, alapozásnak való könyvtől, hogy alaposabb ismereteket nyújtson. Akit érdekel az indiánok kultúrája, az nyilván utána tud olvasni másutt.
Mindazonáltal így kissé azt az illúziót kelti a kötet, hogy minden indián törzs ugyanolyan. És ha már Népek meséi a sorozat címe, csak jobb lett volna odaírni, hogy melyik mese melyik törzstől, vagy nagyobb népcsoporttól származik.

Mert persze vannak itt történetek a préri indiánjaitól (például „A Fehér Bölény”), olyanok, amik északabbról, erdős-hegyes vidékről származnak (például a „Hiawatha, a bölcs”, ami egy legendás történelmi alakról szól), illetve a délebbi, kukoricát termesztő kultúrákból is (Az öregasszony haja) – bár úgy tippelek, még ez utóbbi is Észak-Amerikából származik, tehát a kötet címe ilyen tekintetben félrevezető lehet. Közép- és dél-amerikai mesék nem kerültek bele.
 
De ez mind mellékes, a lényeg az, hogy ez egy szép könyv, amit jól esik olvasni, és legyenek bármily rövidek is, a történeteken átszüremlik valamennyi az indiánok kultúrájából, élet- és világszemléletéből, sőt humorából is (lásd: „A görény meg a gonosz lény”).
Sok mese költőien szép, és mindegyikből árad a természet szeretete, és az a mély, egyszerre egyszerű és gazdag bölcsesség, ami miatt sokan annyira szeretjük az indiánokat.

Azt mondjuk nem tudom megmondani, hogy a mai gyerekek mit szólhatnak ezekhez a mesékhez, az enyémek még túl kicsik hozzájuk, de ha százból csak egyet is megigéznek ezek a történetek, és kedvet csinálnak neki, hogy tovább olvasson az indiánokról, akkor már megérte.