Főkép Napjaink legmeghatározóbb internes élményei egyetlen oldalhoz kapcsolódnak. Ez az oldal pedig a híres-híredt, minden országot meghódító Facebook, amely 2003-ban egy ártatlan egyetemi portálként kezdte karrierjét, majd az egész világot befolyásoló „járványként” lett a legtöbb internetes oldalnál népszerűbb.
Ezt a népszerűséget pedig az olyan hasznos funkciók ötvözetének köszönheti, amelyek bár eddig is léteztek az interneten, egyetlen honlapon belül még nem jelentek meg. Képek, élmények, videók megosztása, kapcsolattartás a barátokkal, vicces alkalmazások, hatékony üzenetküldő rendszer és megannyi szolgáltatás, ez a Facebook.
 
A kérdés azonban sokakban felmerülhet: hogyan lehet erről egy, a hollywoodi mércével hosszúnak tekinthető forgatókönyvet és majdnem két órás filmet készíteni? Nos, ha maga a történet nem is akciófilmbe illő, a forgatókönyvíró és a rendező megpróbálták kihozni a legtöbbet Mark Zuckerberg, a világ legfiatalabb milliárdosának kikiáltott programozó sikertörténetéből.

Már a film kezdetén olyan érzésünk lehet, hogy az elkövetkezendő két órában nem számíthatunk különösebb izgalmakra, hiszen egy meglehetősen hosszúra hagyott párbeszéddel indít a rendező: Mark Zuckerberg és Erica Albrigth, a történet elején rögtön ex-barátnővé váló lány, dühös vitatkozásával teremti meg az alaphangulatot.
 
Mark Zuckerbeg a szakítás után lázas blogolásba és programozásba kezd, és mindössze néhány óra alatt létrehoz egy weboldalt, amellyel jelentősen leterheli a Harvard internetes rendszerét.
Ezzel az „akcióval” kivívja a diákok nagy részének elismerését, és rögtön kedvező ajánlatot is kap a Winklevoss ikrektől, akik bár a programozáshoz nem értenek, és csupán egy középszerű ötlettel állnak elő, akaratlanul is elindítják Zuckerberget a népszerűség útján. Ötletük egy iskolai közösségi rendszer létrehozására irányul, tervük azonban korántsem olyan zseniális, mint amilyenné Zuckerberg később fejleszti azt.
 
A cselekmény több szálon fut: mivel az eljárás, ahogyan Mark Zuckerberg az oldal jogait kezelte, egyáltalán nem nevezhető etikusnak, többen is perbe fogják: mind a Winklevoss ikrek, mind pedig egykori legjobb barátja, Eduardo Saverin.
A párhuzamosan futó szálak egymás mellett mutatják be a honlap fejlesztésének lépéseit, és a perek különböző fázisait. Mindenképpen szem előtt kell tartanunk azonban, hogy nem a valóságos történéseket látjuk a filmvásznon: a rendező lesújtó képet fest a Facebook feltalálójáról és egyértelműen rossz, követhetetlen példaként állítja be, aki a kezdeti sikeres fiúból ellenszenves, magányos antihőssé válik.
 
Érthető a valós történések teljes mértékű kiszínezése és felnagyítása, de ezért cserébe a néző joggal várhatna egy izgalmas, cselekményes, ámde követhető filmet. Történésekben persze nincs hiány, de sokszor ez csak haszontalan információáradatban merül ki, amit aligha lehet feldolgozni és megérteni ilyen rövid idő alatt.
Nem igazolódott be tehát a rendező félelme, és sikerült elég információt gyűjteni a filmhez. A probléma talán az, hogy túl sokat is. Nem azt várjuk ugyanis egy ilyen hamisítatlan hollywoodi mozitól, hogy rengeteg információval, ám viszonylag kevés érdekes eseménnyel sokkoljon minket, hiszen alapvetően a szórakoztatás lenne a feladata.
 
A forgatókönyv hibáiért azonban kárpótol minket a színészek játéka. Főleg a főszereplő az, aki tökéletesen meg tudja jeleníteni a kissé zárkózott, ámde hihetetlenül zseniális programozó alakját.
Jesse Eisenberg még kinézetében is tökéletesen alkalmas egy ilyen figura megformálására és talán egyedül ő az, aki meg tudja győzni a nézőket arról, hogy érdemes végignézni ezt a filmet.

A rendező másik zseniális ötlete Armie Hammer szerepeltetése volt, aki amellett, hogy bevonzza a nézőket a mozikba, pontosan meg tudja jeleníteni a gazdag, sznob családból származó, jó tanuló, jó sportoló sztereotípiát.
Főleg úgy, hogy egyszerre két embert játszik: Cameron és Tyler Winklevoss megtestesítője ő. Ők egyébként a való életben kiváló sportemberek, a 2008-as pekingi olimpián képviselték az Egyesült Államokat, és ez nagy hangsúlyt kap a filmben is.

Kissé kellemetlen meglepetésként tűnik fel Justin Timberlake, aki bár fele olyan tehetséges színészként, mint bármelyik filmbeli társa, tűrhetően alakítja a barátságokat szétziláló „szuperhíres, szuperfiatal és szupergazdag” programozót.
 
A Facebook-film (ahogyan sokan hivatkoznak rá) nem okoz csalódást, sőt. Bár ezúttal nem egy mélyen elgondolkodtató alkotás született, mégis érdemes megnézni. Ha a felszín alá nézünk, ami valóban meglehetősen egyszerű és talán sablonos is, a történet – könnyen lehet, hogy az alkotók direkt szándéka nélkül – olyan kérdéseket feszeget, mint a barátság és a hírnév összeférhetetlensége és az etikus és etikátlan közti határvonal.
David Fincher korábbi alkotásai pedig, mint amilyen A végső megoldás: Halál, a Hetedik, a Harcosok klubja vagy a Pánikszoba, épp az ilyen morális kérdések miatt válhattak már-már kultikus filmekké.