Főkép Ha a svéd művészetre, főként a svéd filmekre gondolunk, általában az első dolog, ami eszünkbe jut, a depresszió.
Sok esetben azonban az a kijelentés, hogyha „svéd, akkor depressziós” nem állja meg a helyét, és végignézve néhány vérbeli északi alkotást, ez az általánosan elfogadott „tény” is csak sztereotípiává silányul. Tagadhatatlan azonban, hogy a svéd rendezők kedvelik a tragikus emberi sorsok bemutatását.
 
Nincs ez másképp Lukas Moodysson esetében sem, akinek két leghíresebb filmje igencsak lehangoló témákkal foglalkozik.
Az 1998-ban bemutatott Redvás Amal két lány útkeresésén keresztül mutatja be a fiatalok valóságát: mintha mindannyian elveszettek, cél nélküliek és idegenek lennénk ebben a „szép új világban”. A négy évvel később megjelent Lilja 4-ever azonban sokkal felkavaróbb témát boncolgat.

A „valahol az egykori Szovjetunió” területén játszódó film egy olyan világba enged bepillantást, amely még napjainkban is létező és valóságos. Ebben rejlik ugyanis Moodysson tehetsége: nem látványos díszletekkel és az élettől elrugaszkodott párbeszédekkel igyekszik bemutatni a tényeket; hiteles karakterek, létező helyszínek és létező problémák jelennek meg filmjeiben.

A rendező több szemszögből mutatja be ugyanazokat az eseményeket, ám a középpontban mindvégig Lilja marad.
Lilja, akit a történet elején elhagy az édesanyja azzal az ígérettel, hogy néhány hét múlva követheti őt az Egyesült Államokba, arra a helyre, amely számukra valóban az „ígéret földje”. Az utazás azonban álom marad, és Lilja már aznap rájön: egyedül hagyták. Ettől a perctől kezdve a teljes reménytelenség és kilátástalanság jellemzi a fiatal lány napjait.

Innentől mintha a környezet is egyre nyomasztóbbá válna: sár és félig leomlott házfalak, ameddig csak a szem ellát, ragasztóval teli zacskókkal botorkáló gyerekek, romos gyárépületek, magukra hagyott, céltalanul lézengő gyerekek, alkoholizmus és prostitúció.
Ebben a nyomorúságos világban ugyanis nincsen más lehetőség, és ezt Lilja is belátja: hagyja, hogy pénzért nap mint nap megerőszakolják. Eltűr mindenféle megaláztatást, hiszen egy 15 éves lány, még akkor is, ha ilyen világban nő fel, tele van álmokkal és reményekkel: életösztöne azt súgja, még nem adhatja fel…

A lány egyetlen barátja, a 11 éves Vologya mindvégig megpróbál kitartani mellette. Ő a történet talán legtisztább és legártatlanabb szereplője: otthon állandóan megverik és megalázzák, így az utcára, majd később Liljához menekül.
A kamaszlány, rengeteg problémája mellett azonban nem veszi észre a kisfiú értékeit, és bár nagyon ragaszkodik hozzá, képes feladni a barátságát egy „szerelemért”, amely végül egy még fájdalmasabb élet felé terelgeti őt…

Lilja Svédországba utazik, Vologya pedig belehal a bánatba. Talán azért adja fel saját életét, mert tudja, mi vár ott Liljára, s számára Lilja nélkül nincs élet.
És a lányt, mintha csak egy tárgy lenne, eladják és bezárják egy lakásba, ahol később többször megerőszakolják és bántalmazzák, ő pedig nem lát esélyt a menekülésre. Nem beszél nyelveket, nincs pénze, és a szomszédai, habár tudják, miért van bezárva a lakásba, nem segítenek rajta. Egy nap azonban nyitva marad az ajtó…
 
Ezen a ponton azonban már a néző sem reménykedhet abban, hogy jó véget érhet Lilja svédországi tartózkodása. Egy ilyen történet ugyanis csak tragikusan végződhet: egy gyerek dolga ugyanis nem az, hogy ennyi idősen egyedül maradjon egy nyomor sújtotta országban és felnőttként oldja meg a felmerülő problémákat.

Erre egyetlen gyerek sem képes, még akkor sem, ha egy olyan környezetben nőtt fel és tanulta az életet, mint Lilja. A legmegdöbbentőbb azonban mégis az, hogy a rendező a való életből kölcsönözte szereplőit és a helyszíneket; mindent a maga fájdalmas egyszerűségében és elmaradottságában mutat be, s ettől válik a film hiteles dokumentummá és intő példává bármely, magát nyugatinak valló társadalom számára.