Robert Silverberg: Valentine, Napkirály
Írta: a2t | 2010. 10. 16.
Elég ijesztő, amikor kiderül, hogy szeretett világunkat, Majipoor-t végső összeomlás fenyegeti. Vajon Silverberg szeretné egy kardcsapással megszűntetni az ottani életet? Elege lett belőle?
Milyen dolog ez már?! Nagy fenyegetés, sötét fellegek, eltűnik minden? A félelmünk jogos, mert megszokhattuk, hogy az író kedveli a meglepő fordulatokat. Mindezt persze úgy, hogy bebújik a Napkirály mögé, és vele láttatja ezeket az álmokat. Vagy megint alakot váltott? Jézusom.
Mindezt rögtön az elején vagyunk kénytelenek átfuttatni magunkon, mert Valentine-nak látomása volt.
Hogyan lehet egy ilyen békés és jól működő világot így felforgatni? Hát van ennek szíve?! Silverberg tényleg nem viccel, most aztán oda az idill. Hiába a jólét, meg a nagy bürokrácia, meg minden. Jönnek a járványok, meg a génmódosított állatok, meg az új szekták. Sőt. Új napkirályok is jönnek. Elment mindenkinek az esze?
Valentine a napkirályok szokásos körmenetén vesz részt, hogy megszemlélje a jólétet birodalmában, és sugározza a békét és jólétet alattvalói előtt.
Mondjuk elég nehéz dolga van, mert közben a termés nagy része odalett és fura állatok próbálják tizedelni a lakosságot. Mintha a természet egyszercsak azt mondta volna, hogy elég. Ja meg a sárkányok sem a régiek már.
És egyszer csak kiderül, hogy mindezt az alakváltók teszik a világgal. Ami eredetileg az övék volt, de már nem az. Úgy néz ki, vissza akarják szerezni, és nem békés tárgyalások útján. Valentine szíve pedig a háború gondolatára is összetörik. Nagyon úgy fest, hogy az emberek világának vége lesz hamarosan.
Milyen mázli, hogy Valentine kabátujjba rejtett ászként előhúzza Hissune herceget. A kissrácot, aki nemrég még a labirintus koldusaként üzemelt. Romantikus, meglepő, sőt a többieknek erősen vérlázító gondolat.
Hissune kezdetben feszült és ideges, de igazi szegénylegényként a végén megmutatja, hogy kemény fából faragták, még a háborúhoz is.
Hogy mindez hogyan hat Majipoor-ra? Eléggé romboló módon. Sőt. Persze ezt nem igazán tudja senki megtapasztalni, amikor eleve szétesett az ország, mert több generáció óta most először éhezik bárki is.
Közben Valentine az isten háta mögött kergeti az alakváltók királynőjét, hogy békejobbot nyújtsanak egymásnak. A királynőt viszont meg sem találja. Kínos.
Ja meg a sárkányok. Az alakváltók és a sárkányok között rendkívül erős érzelmi kapocsra derül fény. De akkor miért nem nyomnak le mindenkit? Minden eszköz a lázadó alakváltók kezében van ahhoz, hogy az embereket visszazavarják az űrbe, Valentine-nak meg csak egy ásza van.
Sejthető, de nem árulom el, hogy mi a végkifejlet. Az írótól megszokott huszárvágásokkal jutunk el odáig, érdemes elolvasni, hogy miként.
A kötet itt is megvásárolható
Részlet a könyvből
Milyen dolog ez már?! Nagy fenyegetés, sötét fellegek, eltűnik minden? A félelmünk jogos, mert megszokhattuk, hogy az író kedveli a meglepő fordulatokat. Mindezt persze úgy, hogy bebújik a Napkirály mögé, és vele láttatja ezeket az álmokat. Vagy megint alakot váltott? Jézusom.
Mindezt rögtön az elején vagyunk kénytelenek átfuttatni magunkon, mert Valentine-nak látomása volt.
Hogyan lehet egy ilyen békés és jól működő világot így felforgatni? Hát van ennek szíve?! Silverberg tényleg nem viccel, most aztán oda az idill. Hiába a jólét, meg a nagy bürokrácia, meg minden. Jönnek a járványok, meg a génmódosított állatok, meg az új szekták. Sőt. Új napkirályok is jönnek. Elment mindenkinek az esze?
Valentine a napkirályok szokásos körmenetén vesz részt, hogy megszemlélje a jólétet birodalmában, és sugározza a békét és jólétet alattvalói előtt.
Mondjuk elég nehéz dolga van, mert közben a termés nagy része odalett és fura állatok próbálják tizedelni a lakosságot. Mintha a természet egyszercsak azt mondta volna, hogy elég. Ja meg a sárkányok sem a régiek már.
És egyszer csak kiderül, hogy mindezt az alakváltók teszik a világgal. Ami eredetileg az övék volt, de már nem az. Úgy néz ki, vissza akarják szerezni, és nem békés tárgyalások útján. Valentine szíve pedig a háború gondolatára is összetörik. Nagyon úgy fest, hogy az emberek világának vége lesz hamarosan.
Milyen mázli, hogy Valentine kabátujjba rejtett ászként előhúzza Hissune herceget. A kissrácot, aki nemrég még a labirintus koldusaként üzemelt. Romantikus, meglepő, sőt a többieknek erősen vérlázító gondolat.
Hissune kezdetben feszült és ideges, de igazi szegénylegényként a végén megmutatja, hogy kemény fából faragták, még a háborúhoz is.
Hogy mindez hogyan hat Majipoor-ra? Eléggé romboló módon. Sőt. Persze ezt nem igazán tudja senki megtapasztalni, amikor eleve szétesett az ország, mert több generáció óta most először éhezik bárki is.
Közben Valentine az isten háta mögött kergeti az alakváltók királynőjét, hogy békejobbot nyújtsanak egymásnak. A királynőt viszont meg sem találja. Kínos.
Ja meg a sárkányok. Az alakváltók és a sárkányok között rendkívül erős érzelmi kapocsra derül fény. De akkor miért nem nyomnak le mindenkit? Minden eszköz a lázadó alakváltók kezében van ahhoz, hogy az embereket visszazavarják az űrbe, Valentine-nak meg csak egy ásza van.
Sejthető, de nem árulom el, hogy mi a végkifejlet. Az írótól megszokott huszárvágásokkal jutunk el odáig, érdemes elolvasni, hogy miként.
A kötet itt is megvásárolható
Részlet a könyvből