FőképElőször mérhetetlen megkönnyebbülés önt el. Aztán, mivel a fejemben tovább pereg az elmúlt napok története, gépiesen nyúlok Marilyn naplójáért. Francba, a gyűrű! Tökéletesen megfeledkeztem róla. Még mindig rohadtul sugározhat. Ezzel megkapnám a második cáfolhatatlan bizonyítékot, hogy Marilyn igazat mondott.
Nem várom be az erősítést, amelyet Curtis tábornok ígért; teljesen irracionális módon úgy döntök, hogy máris indulok Renóba. Marilyn leírása elég precíznek tűnik, hogy megtaláljam az ékszert. Két bizonyíték jobb egynél. Valamint azt súgja az ösztönöm, hogy ez a motel már nem biztonságos. A Buick Electra bármelyik pillanatban idetolhatja a lökhárítóját. Összeszedem a holmimat, fizetek Normannak, hálás köszönetet mondok neki. Odakint felhőszakadás áztatja a komor vidéket. Felhajtom a zubbonyom gallérját, és rohanok a garázsba.
Ahogy az Aston Martin rákanyarodik a vízben úszó országútra, szembejön velem egy nagy fehér kombi. Érzéki szőke vezeti. Emlékeztet Marilynre. Furcsa egy véletlen… Na, neki legalább szerencséje van. Tudom, hogy Normannek gondja lesz rá.

***

Nem kétlem, hogy nagy feltűnést kelthetek az Aston Martin DB4 kormányánál. Egy angol autó nem marad észrevétlen az amerikai utakon. Főleg, ha a vezetője fülig borostás. Ennek ellenére fennakadás nélkül megérkeztem Renóba a 395-ös úton. Megállok a Mapes Hotelnél, és kiveszek egy napra egy szobát. Miután megborotválkoztam, és felfrissültem pár óra alvástól, lemegyek a hallba, és megkérdezem a recepción, el tudnák-e magyarázni, merre van a Quail kanyonban a tanya, ahol két éve filmet forgattak Marilyn Monroe-val. Jól emlékeznek rá. Simán eljutok a Quail-kanyonba egy sáros kis úton, amely még jobban összekoszolja mocskos járgányom hűtőrácsát.
Pár órája kelt föl a nap. A tanya ugyanolyan, mint a filmen. Itt semmi sem változott. Akár egy elhagyott díszlet. Hogyan azonosítsam a fát, amelyről Marilyn beszélt? Több órán keresztül kutatok hasztalanul a tanyát szegélyező tölgyfák tövében, mire felismerni vélem a megfelelőt. Ez az, amelyet Marilyn átölelt, miután eljárta buja táncát. A francba, de hasonlít! Ásni kezdek a rozsdás szerszámmal, amelyet a színhelyen találtam. Amikor koppan valami kemény tárgyon, azt hiszem, nyertem. Tévedtem: ez csak egy nagy kő. Folytatom. Eltelik tíz perc. Hirtelen észreveszek valami fehérest. Kézzel húzom le róla a földet.
Ez az! A kutya csontjai. Most már nagyon figyelek. Gyászkeretes körmeim végre beleütköznek Marilyn gyűrűjébe! Hihetetlen! Tehát valóban így történt! Tartok tőle, hogy az ékszer még mindig erősen radioaktív lehet, ezért óvatosan belegöngyölöm a sárga-narancsszín kendőbe, amellyel Lawford eltakarta Marilyn titkos naplóját a kesztyűtartóban.
Repeső szívvel térek vissza Renóba, hogy megünnepeljem a győzelmemet. A gyűrűt gondosan elrejtem az Aston Martin csomagtartójában. Mindjárt délután kettő. Lesz időm, hogy megtisztálkodjak egy kicsit… A peremvárosban járok, amikor megakad a szemem egy fura fekete tragacson, amelynek a bal első sárhányója mélyen behorpadt. Az istenfáját! A maffiózók Buickja! Ők is azonnal kiszúrnak, és igyekeznek megfordulni. Ám a forgalom akadályozza őket. Fékezek, és azonnal elindulok a Pyramid-tó felé. Visszatérek a 395-ös útra. Megállapítom, hogy hamarosan elfogy a benzinem. Felteszek mindent egy lapra, és megállok tankolni egy kútnál. Kiugrok az autóból, és keresek egy telefonfülkét. Kapkodva tárcsázom Curtis tábornokot. A végtelenségig kicseng. Minden autóban az Electra 225-öt vélem felismerni.

/-// Halló!/
/-// Maga az, fiam?/
/-// Igen, tábornok út!/
/-// A fene egye meg, hát hol volt? Nem találtuk a Bates motelben. Már attól féltünk, hogy a Cosa Nostra megelőzött!/
/-// Nem, nem erről van szó. Tábornok úr, Renóban vagyok. Találtam egy radioaktív gyűrűt, ami Marilyné volt. Ám a maffiózók ugyanúgy rátaláltak a nyomomra. Tényleg nem tudom, mit csináljak!/
/-// Ne izguljon, fiam! Azt mondja, Renóban van? Tartsa a vonalat!/

Óráknak tűnik ez a néhány perc. Végül Curtis újból beleszól a kagylóba.

/-// Na jó, Cappa, találtam egy megoldást. Felhívtam pár régi barátomat a támaszponton, a Groom-tónál. Már várják magát. Van magánál notesz? Menjen el az NTS úthálózaton Mercury faluig. Onnan végig a tó mellett. A földút jó állapotban van, bár a Jumbled Hillnél elég kanyargós. Látni fog egy csomó figyelmeztető táblát. Ne törődjön velük! Haladjon a Tikaboo-völgy felé, Racheltől délre ismét kanyarodjon rá a 375-ös műútra! Akkor már majdnem célnál van. Parancsot adtam a Groom-tavi támaszponton a katonáknak, hogy engedjék be. Ez lesz a maga Alamo-erődje. Sok szerencsét, fiam!/

Kissé jobban érzem magamat, amikor kilépek a fülkéből. Kezemben az útiránnyal visszamegyek a benzinkutashoz, aki teletankolta a DB4-et, sőt volt olyan rendes, hogy még le is mosta. Az autó visszanyerte régi büszkeségét. Nincs időm megköszönni a benzinkutasnak. A kanyarból előbukkan a fekete Buick. Megragadom a kormányt, kihajítom az összes dolláromat az ablakon, és padlógázt adok. Folytatódik a fogócska. Ám ezúttal én vagyok előnyben, mert tudom, hova tartok. Négyesbe kapcsolok, és kihozom a maximumot a hat hengerből. Már-már olyan, mint egy autóverseny! Mögöttem a porfelleg csaknem teljesen eltakarja üldözőimet. Pontosan betartom a tábornok utasításait. Úgy száguldunk keresztül Mercuryn és Yucca Flatsen, mintha Le Mans-ban lennénk, a 24 órás versenyen. Bár az furcsa, hogy sehol sem látok egy lelket. A földút pora még egy kicsit hátráltatja a lestrapált Buickot. Végre meglátom a táblákat: „/No Trespassing”, „Military Zone”, „Danger”/. Ügyet sem vetek rájuk. Olyan vagyok, mint egy telivér a célegyenesben.
Irdatlan vörös homoktenger tárul elém, amint kibukkanok egy kanyarból. A drótkerítéssel szegélyezett, hosszú szerpentin mutatja, hogy megérkeztem a Groom-tavi támaszponthoz. A bejáratnál két katonai járművet látok, amelyek mintha rám várnának. Lassítok, lépésben gurulok oda az ellenőrzéshez. Leengedem az ablakot, és már megszólalnék, ám a legmagasabb rangú katona megelőz:
- Oké, oké, menjen csak, uram! Gyorsan, gyorsan!
Ismét gyorsítok, és látom a visszapillantóban, hogy a két ponyvatetős teherautó elrobog az úton. Talán megpróbálják feltartóztatni a Buickot. Nagyon kicsinek érzem magamat ezen az aszfaltúton, amely sok kilométer hosszan vezet a vörös homokon át. Majdnem mintha egy másik bolygón lennék. A Holdon vagy a Marson.
Egy órával később végre meglátok valamilyen katonai építményt, amelyet a földbe mélyesztettek. A bejárat egy lejtős betonteknő-félébe vezet. Olyan, mint egy igazi támaszponton a gigászi kifutópálya a hatalmas szállítógépek számára. Valamivel közelebb érve fölfedezek egy helikopter-leszállót. Ez itt kétségtelenül katonai repülőtér. Váratlanul porfelhőt látok a visszapillantóban. Sebesen közeledik az egyetlen úton. A Buickot simán átengedték! Gyorsítok, és legurulok az Aston Martinnal a bunkerhez. A bejárat előtt vaspalló vezet át egy mély árkon. Az 51-es számot vésték az épület homlokzatára, amely legalább tizenöt méter magas, acélból készült, motorizált, kétszárnyú tolóajtóval zárul. Az ajtón túl vaksötét, és még mindig sehol senki. Nekem mindenesetre nincs választásom. Kinyitom a
kesztyűtartót, megmarkolom a 45-ös Coltot, és a zubbonyom belső zsebébe csúsztatom Marilyn noteszét. Kiszállok az autóból, és magamhoz veszem a gyűrűt, amely most is gondosan be van csomagolva a sárga-narancsszín kendőbe.
Aztán végigfutok a pallón, és bent vagyok a hangárban, mint Jónás a cethal gyomrában.

***

Szemem gyorsan alkalmazkodik a félhomályhoz. Hunyorgó színes kijelzők hosszú sorát látom. Mintha a vezérlőterem várna valamire: egy olyan eseményre, amely bármikor bekövetkezhet. Közelebb megyek egy hatalmas, analóg órához, amely másodpercről másodpercre őröli az időt a végső visszaszámlálásban. Itt valamilyen hadművelet folyik.
Lövedék sivítása szakítja meg a gondolataimat. A hangár bejáratának ragyogó négyszögében kirajzolódik három árnyalak. Jobbra meglátok egy ajtót, s gondolkozás nélkül berontok rajta. Több száz méter hosszú folyosóra jutok, amely fakóvörös fényben dereng. Ez egyre furcsább. Eliramodok. Azok hárman követnek, ám nem lőnek többet rám. Élve akarnának elfogni? A hosszú járat végén üres vezérlőterem. Keresztülrohanok rajta. Üldözőim lábdobogása közeledik. Csapdába estem ebben az egérfogóban. A másik oldalon észreveszek egy másik átjárót. Mintha álmomban futnék. Vagy inkább egy rossz álomban. Odaérek egy ajtóhoz… amely visszavisz oda, ahonnan elindultam! Ez a földalatti támaszpont határozottan emlékeztet egy labirintusra. Meglátom a vakító négyszöget. Most már hamarosan jönnek a többiek. Gondolkoznom kell, méghozzá gyorsan! Az a helyzet, hogy ez a „kedves” Curtis tábornok csúnyán átvert. Valószínűleg mégis egy húron pendül az FBI-jal. És ő is meg akarja szerezni Marilyn átkozott, titkos naplóját!
Hallom az óra kattogását, ahogy rendületlenül folytatja a visszaszámlálást. A francba! És ha kísérleti atomrobbantásra készülnek?
Azzal, hogy idecsalt az 51-es zónába, Curtis tőlem és a maffiózóktól is megszabadulhat… egyetlen atomcsapással! Csak azt nem vette számításba, hogy bemenekülök ebbe az automata atombunkerbe. Pár perc múlva összezárulnak a motorral hajtott ajtószárnyak…
Abban a pillanatban feltűnik a maffiózók hármasa. Előrántom a pisztolyomat, és közelebb araszolok a bunker ajtajához. Másik kezemmel jól láthatóan tartom a fejem fölé Marilyn naplóját.

/-// Vége a dalnak, öcsi! Add ide azt a kurva könyvet, ha életben akarsz maradni!/
/-// Megesküsztök, hogy nem fogtok bántani?/
/-// Becsszó, Cappa. Nem vagy te olasz származású véletlenül, ezzel a névvel?/
/-// Lehet…/

Amíg ők, markukban fegyverrel, lassan közelednek a kijárathoz, egy pillantást vetek az órára. Még néhány másodperc, aztán bezárul az ajtó. Most nagyon ébernek kell lennem. Megpróbálok időt nyerni.

/-// Csak még valamit hadd kérdezzek, mielőtt odaadom a noteszt! Melyikőtök ölte meg Marilynt?/
/-// Ilyen érzelmes vagy, öcsi? Bár azért eszed is van. Miből találtad ki, hogy mi tettük hidegre a csepűhajú csajt? Benne van a naplójában, mi? A hülye tehén! Láttad Frankyt, rólunk beszélt a Marilyn. Bár most már tényleg kedvem lenne elolvasni a kommunista firkálmányát!/

Alig néhány méter választja el őket a külső pallótól. Mindent felteszek egy lapra. Kihajítom a naplót a bunkerből, a lehető legmesszebbre. Elbődül egy sziréna. A vaskapu szárnyai megmozdulnak. A földre vetődöm, hogy ne találjanak el a lövések.

/-// Ezt a pöcsöt! Kidobta a könyvet!/
/-// Annál jobb! Ha még sokáig maradunk, ránk zárul az ajtó. Nem hallod? Na gyere, Franky!/

A három ember kirohant az óvóhelyről, hogy megkaparintsák a tárgyat, amelyet olyan régen hajszolnak. Látom az összezáruló ajtószárnyak résén, ahogy ujjonganak, és nevetve lobogtatják a piros noteszt. Pokoli robajtól visszhangzik a vezérlő. Az atombunker hermetikusan bezárult. Ez az, most robbantják fel a bombát! A falhoz tapadok. Először tompa morgást hallok. Ezt óriási lökéshullám követi. A termikus energia, amely a robbanással szabadult be az atmoszférába, tűzbe borította és több millió fokra hevítette a levegőt. Kint azonnal elgőzölgött minden élő.
Most bosszút álltam Marilynért! És ez a legfontosabb.

© Hungarian edition, 2009, Metropolis Media Group Kft.