Főkép Emlékszem, évekkel ezelőtt mindig kíváncsian vártam az Athenaeum Kiadó krimijeit, mivel többnyire érdekes, az aktuális divattól eltérő könyveket adtak ki (például: A halál és a pingvin). Aztán volt egy kis szünet, de most mintha ismét elkapnák a fonalat (például A Turista).
 
Véleményemet tovább erősíti a most megjelent történelmi krimi, amely az ősi Japánban játszódik, és nem hasonlít egyetlen korábban olvasott regényhez sem – példának okáért nincsenek benne szamurájok.
Ez teljesen érthető egyébként, hiszen az 1041-es évben járunk, a Heian-korszakban (750-1250), amikor a harcosok még nem jelentettek olyan meghatározó erőt, mint ötszáz évvel később. A valódi hatalmat a császári udvar birtokolta, melynek tagjai - miként a mintául szolgáló kínai rendszerben - az írástudók és a hadsereg révén uralkodtak az írástudatlan tömegek felett.
 
Újszerűsége ellenére azt mondom, Parker ebben a regényben nem képes olyan elementáris erővel feltámasztani a régmúlt hétköznapjait, mint mondjuk Christian Jacq vagy Bernard Cornwell. Szó esik az utazásról, a viseletről, az étkezésről – de valahogy nem érzem olyan teljesnek a képet, mint a másik két szerző műveiben.
 
A helyzetet szokás szerint a történet menti meg, ami van annyira érdekes és egzotikus, hogy feledtessen minden kétkedést és hiányérzetet, sőt, úgy érzem, jobb Robert van Gulik kínai krimijénél.
 
Parkernél a főszerepet egy elszegényedett ifjú nemes, Szugavara Akitada (magyarul ennek a névnek nem fordítva kéne lennie?) tölti be, az igazságügy-minisztérium alacsony fokozatú tisztségviselője, aki frissen végzett írástudóként Kazusza tartományba utazik, hogy az immáron harmadszor eltűnt éves adó nyomára akadjon.
 
A feladat kiosztásának zavaros körülményei azonban egy pillanatig sem rettentik vissza Akitadát, aki osztályától eltérően meglepően nyitott a társadalom alsóbb rétegeiből származó emberek iránt, nem lenézéssel közeledik hozzájuk, és előítéleteit is viszonylag könnyedén elhajigálja, amikor az általa elképzeltekkel ellentétes tapasztalatra tesz szert.
 
Az elveszett adó ügye valóban sokkal bonyolultabb az előzetesen sejtettnél, ezért aztán a tervezettnél jóval több időt tölt vizsgálódással a tartományi fővárosban. Ezt a késlekedést kihasználva Parker bemutatja nekünk a korabeli társadalom jellegzetes figuráit, kezdve a tartomány kormányzójával, és befejezve a prostituáltakkal, nehézfiúkkal.
 
A végkifejlet nem lehet kétséges (bár az odavezető út meglehetősen kacskaringós), kivált ha elárulom, Parker eddig hat regényt és tucatnyi novellát írt Akitada kalandjairól. Remélem hamarosan mindegyiket olvashatjuk magyarul is, és azok is legalább ennyire szórakoztatónak bizonyulnak majd, miközben újra meg újra ízelítőt kapunk a koraközépkori Japán világából.

Részlet a regényből
 
Kapcsolódó írás:Conrad Totman: Japán története