Hobo Blues Band: Tábortűz mellett (CD)

Amikor tudomásomra jutott, hogy CD formátumban is beszerezhető lesz ez a remekmű, gyermeki ujjongás tört ki rajtam, hiszen életem egyik olyan meghatározó lemezéről van szó, ami tökéletesen jó időpontban érkezett meg a zenei világomba. Az agyonhallgatott, rongyosra tekert szalagos magnókazettám kb. 10-12 éve megadta magát, és azóta csak a remény szálaiba kapaszkodhattam, hogy végre a lemez nagyságához illő minőségben lesz még módom ezt a zseniális albumot hallójárataimba belecsepegteni. Minden klasszikus lemezzel ennek kellene történnie, amelyik csak kazettán vagy nagylemezen hever polcokon lemezjátszók és kazettás magnók felett.
 
Hobo (alias Földes László) életműve annyira sokrétű, hogy képtelenség lenne tökéletesen végigfutni rajta, de a kiadott lemezek, a versfelolvasó estek, színházi szereplések, a hihetetlenül sikeres jubileumi koncertek mind azt a tényt támasztják alá, hogy az idén már a 66. életévében lévő szerző-énekes művészi tevékenysége egyáltalán nem volt hasztalan a világ számára. Két éve ünnepelte a Hobo Blues Band zenekar a 30 éves fennállását, és mondani sem kell, hogy gigantikus élményben volt annak része, aki ellátogatott az Arénába. Szinte az összes olyan muzsikus megfordult vendégként a bulin, amiről nemrég napvilágot látott egy igényes DVD is (Apák rock n’ rollja). A szakma az idei Fonogram díjátadón életműdíjjal is jutalmazta a művészt, ami egy abszolút kedves gesztus, hiszen Hobo érdemeit nem lehet kétségbe vonni. Szokás mondani, hogy a költő gondozza a nyelv földjét, és szavak nemesítéséből hoz létre olyan új ízeket, amelyektől a beszéd kivirágzik. Hobo tudja a receptet, és remélhetőleg még nagyon sokáig kaphatunk tőle újabb verbális és élményeket.
 
1990-ben látott napvilágot ez a rendkívüli hosszú, tartalmas anyag, amelyen olyan híres csúcszenészek működtek közre, mint például Tátrai Tibor gitáron és Póka Egon basszusgitáron, akiknek meghatározó, összetéveszthetetlen stílusa kiváló alapot teremtett Hobo verseinek. Az, hogy valaki képes arra, hogy elbánjon az idő vasfogával olyan tekintetben, hogy kimondott, leírt szavai 20 év távlatából sem tűnnek porosnak, időszerűtlennek, maga az örökkévalósági titok feltárása. Ugyanolyan aktualitásokkal, életérzésekkel vannak tele a lemez sorai, amelyeknek fénye a mai világban éppúgy fényt visz a sötétségbe, ahogy tette azt anno is. Az album dalainak szövegvilágára nem meglepő módon a szovjetek kivonulása, a szocialista éra kimúlása gyakorolta a legnagyobb hatást, és a szavakba vetett felszabadult érzést még mai füllel is ugyanolyan kellemes meglelni, mint ahogy a lemez megjelenése utáni egy-két évben.

A változás lírájaként is felfogható az a verstenger, amelyekbe Hobo belevéste gondolatait arról, hogy Magyarország ismét fellélegezhet, és bár a blues műfajára nem kifejezetten a vidámság jellemző, pontosan annyi optimizmus árad kifelé az egyes tételekből, ami feledteti az országra örök átokként nehezedő agóniát. Hobo már az ezt megelőző lemezein is képes volt úgy megfogalmazni mondanivalóját, hogy csak az nem értette meg a rendszerellenes célzásokat, aki nem értett magyarul. A rendszerváltást követően az egyik legnagyobb ajándék egy művész számára a szólás szabadsága lett, és maximum az önnön belüli cenzúra húzhatott ki sorokat a versekből. Ez a lemez kifejezetten azok számára adhat nosztalgikus élményt, akik egyaránt éltek az 1990-et megelőző Magyarországon, és a két „országi én” különbözőségeit ismervén, kapásból szemük elé varázsolódik az akkori korkép, a korhangulat.

A leírások, a fanyar humorú tények önmagukért beszélnek. Az „A vadászok kivonulása” utalás a korábbi az „A vadászok bevonulása” című HBB darabra, amelyben Hobo a magyar történelem érzékeny pontjaira tapintva sorolja fel a borús századokat, és az itt ragadt „vadászokat”. Kegyetlenül őszinte alkotás, és a szó nemesebbik értelmében véve hazafiasnak mondható. Hobo prózája, verselése könnyen érthető, a megjegyezhetőség könnyedsége már-már sértő. Tisztán emlékszem, amikor annak idején 13-14 évesen aktívan élt bennem az a gondolat, amit a „Temető tangó” című darab előtt helyezett el az énekes: „Nehéz megbocsájtani a tanároknak, akik tudták, tudom, hogy tudják, hogy hazudtak.” Ebben nyilván benne leledzett a koromból fakadó tinédzserkori lázadás is, hogy rendkívüli módon szimpatizáltam ezzel a mondattal, de természetesen az idő előrehaladtával a tartalom értelmezése egy másik köntöst is magára öltött. Ez az időtlenség, illetve a tartalmi minőség tesz nagyszerűvé egy szöveget, hiszen egyrészt különböző generációk másképpen, de ugyanakkor mégis egyformán jól tudhatják magukénak a gondolatot.

A másik fegyver, amit Hobo a tollában hordoz, az nem más, mint a leíróképesség. Azok a dalok, amelyekben a szöveg segítségével teljesen tökéletesen tudjuk belehelyezni magunkat a legkülönfélébb helyzetekbe, szituációkba, szinte látjuk magunk előtt, amit hallunk, sokkal hosszabbra és mélyebbre tudnak belénk ivódni. Nem tudom illik-e olyan szavakat leírni, hogy korunk Petőfije, mert akkor egyértelműen Földes úr lenne az egyik, akire ezt a jelzőt minden túlzás nélkül rá lehetne mondani, akárcsak a tankcsapdás Lukács Lacira, aki a zenekara első éveiben mindig Hobot említette legnagyobb szövegvilági behatásként.
 
A korszakban bekövetkezett változások mellett Hobot egyaránt inspirálták külföldi útjai a lemez megírásakor, hiszen a csapat végre átléphette a határt, és tiszteletüket tehették Romániában, illetve az énekes USA-beli élményei is beleszövődtek a sorokba. Erre kiváló példa az „A blues nyomában” című 13(!) percen felüli opusz, amelyben minden hangszeres megmutatja, hogy milyen muzsikák is voltak rájuk a legnagyobb hatással, és hogy saját értelmezésben mennyire nagy elánnal képesek ezeket elénk tárni. A szöveg a már említett leírásokkal operálva mutatja meg a hallgatónak, hogy miként fedezte fel azokat a legendás helyeket Hobo, amelyek a blues útjának mérföldkövei voltak. Hobo sosem volt egy, a klasszikus értelemben vett énekes, de ehhez a muzsikához, illetve a szövegek eldünnyögéséhez olyan atmoszférát teremt a mély hangja, hogy egyáltalán nem zavaróak az itt-ott hamiskásnak ható hangok. Ez természetesen mit sem vesz el az élményből, amit a HBB zenéje áraszt. Solti János mesteri dobolása, Póka és Tibusz zenei hatalma csodával ér fel. A lemezen hallható gitárszólótengerben megmártózni külön élmény. A lemez utolsó, monumentális alkotásában Hobo prózában elmondott, a jövőbe vetett reményről szóló csodaszép szövegét Tátrai Tibusz jellegzetes blues-os hangnyújtásai keltik szárnyra. Zenei varázs, költői hang.
 
Nem egy könnyű témájú és hangvételű album ez, és kifejezetten rövidnek sem mondható, viszont annál nagyobb kincs, és annál jobb érzés elmerülni benne, hagyni, hogy kibontakoztassa értékeit. Amit a blues zenéből ki lehet hozni, azt a lemezen szereplő muzsikusok kihozták belőle, amit pedig a költészetből és a rímfaragásból ki lehet hozni, azt Hobo kihozta. A magyar nem egyszerű nyelv, de annál szebben és választékosabban lehet felhasználni a szókincsét arra, hogy csodákat alkossunk vele. Ez – akárcsak a többi Hobo lemezen, és a jelen írás tárgyát képező az albumon is – maximálisan sikerült, a „tábortűz” még mindig melegít.
 
„Dalaim nem érdekelnek senkit, legalább nyugodtan énekelhetek”. (Hobo)
 
Az együttes tagjai:
Solti János – dob
Földes László – ének
Póka Egon – basszusgitár
Tóth János Rudolf – gitár
Tátrai Tibor – gitár
 
Közreműködők:
Horváth Kornél – percussion
Lakatos Antal – szaxofon
 
A lemezen elhangzó számok listája:
CD 1
1. Emigráns blues
2. A szökevények hajója
3. Gyáva bohóc
4. Rock and Roll doktor
5. A blues nyomában
6. Hely a térképen
 
CD 2
1. Dőlnek a szobrok
2. Éjszakai Budapest blues
3. Temető tangó
4. A vadászok kivonulása
5. Keljfeljancsi
6. A látogató
7. A szabadság angyala táncol
8. Tábortűz mellett
 
HBB diszkográfia:
Középeurópai Hobo Blues (1980)
Oly sokáig voltunk lenn (1982)
Még élünk (1983)
Vadászat (1984)
Esztrád (1986)
Amerikai ima (1987)
Csavargók könyve (1988)
Tiltott gyümölcs (1988)
Tábortűz mellett (1990)
Kocsmaopera (1991)
Férfibánat (1992)
Kopaszkutya (1993)
Csintalan lányok, rossz fiúk (1994)
Vissza a 66-os úton (1995)
Vadaskert Dupla album (1996)
A nemek háborúja (1997)
Gyöngy a sárban (2000)
Idegen tollak (2004)
Blues egy trombitásért (2007)
Senkifalva (2007)
Bolondvadászat (2008)