Főkép

1956 telén Michael Bond, a BBC számtalan akkori operatőreinek egyike besétált egy londoni ajándéküzletbe, megsajnálta a polcon egyedül árválkodó helyes plüssmackót, és megvette a feleségének karácsonyra. Paddington-nak nevezték el az ölelgetni való apróságot - a közelükben lévő vonatállomás után szabadon.
 
Valahogy így kezdődött Michael Bond és Paddington közös karrierje. Bondot, aki már korábban is kacérkodott az írás gondolatával, megihlette a bánatos, szeretnivaló kismedve, és a vásárlást követően rövidke történeteket kerekített a kedves, csetlő-botló, szőrös figura alakja köré.

Nem is akármilyen sztorik láttak napvilágot. A Paddington sorozat első részét A medve, akit Paddingtonnak hívtak a William Collins & Sons (jelenlegi Harper Collins) publikálta, a kötetet pedig számos másik követte, mígnem Michael Bond feladhatta a számára sokáig biztos megélhetést biztosító BBC-s állását, és teljes munkaidejét az írásnak szentelte.
 
Ennek immáron több mint 50 éve. Azóta Paddington a brit kultúra Micimackóhoz hasonló hírnökévé, vagy, ahogy Stephen Fry hívja, már-már „szigetországi intézménnyé” nőtte ki magát. Paddington honfitársával ellentétben azonban nem választható el teljességgel az országtól, amelyben éldegél.

Bond egyedi, szívet melengető stílusban, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló novellákban számol be a legsötétebb Peruból a Paddington pályaudvarra érkező kortalan medvebocs kalandjairól.
Teszi ezt oly módon, hogy mindeközben kis fricskákat is mutogat az udvariassági szabályok, és társadalmi konvenciók által túlzottan is irányított királyságnak.
 
Szereplői csupa szív „tipikus” britek, akiknek életét meghatározzák a mindennapi kis szokások, úgymint a teázás, a kakaózás, a marmeládés szendvicsek fogyasztása, a „csináld magad” mozgalmak, avagy a kertészkedés, amely rituálékból Paddington boldogan veszi ki részét.

Bondnál a humor forrása pontosan az, ahogyan Paddington a saját útját keresgéli a brit, és általában emberi gyakorlatok között, és bizony hibát hibára halmoz, bár gyakran vak tyúk is talál szemet alapon minden jó, ha a vége jó…
 
A történetekhez szorosan kapcsolódnak a nagyon érzékletes, bájos illusztrációk. Paddington színei, ábrázolási módjai apránként változtak, cserélődtek az elmúlt évtizedek során, csakúgy, mint a rajzolók személye.

Peggy Fortnum, Ivor Wood, R.W.Alley - csak hogy néhányat említsek a nevesebb Paddington illusztrátorok közül -, mind egy kicsit a saját arcukra formálták a piciny macit. Emellett Paddington felkerült a filmvászonra, és számos ajándék formájában is elérhető lett a boltokban szerte a világon.
 
Egy valami azonban nem változott 50 éve, és az Paddington alapszemélyisége, amelyet Bond a saját szavaival így jellemzett: „A különleges dolog abban, hogy Paddington egy mackó az az, hogy egyszerre van jelen benne a gyermeki ártatlanság és felnőtt bölcsesség. Nem az a fajta medve, aki a holdra utazik, ahhoz ő túlságosan két lábbal áll a földön. Mindennapi események részese. Nagyon erősen érzékeli a jó és a rossz közti különbségeket, és nem hajlik meg az értelmetlen bürokrácia előtt, amellyel mi emberek körül vesszük magunkat. Paddigton emberi, de sohasem lehetne ember, az egyszerűen nem működne.”
(www.paddingtonbear.com)
 
A Paddington itt és most a Paddington sorozat 50 éves évfordulójára készült, ahhoz méltó ünnepi darab.
 
Paddington e kötetben is számos viszontagságon megy keresztül. Először parkolási gondokkal küzd, és ezért meggyűlik a baja a helyi rendfenntartó erőkkel.
A következő kis kalandja során a londoni bűnüldözésben vállal önkéntes és tevékeny szerepet, majd ezt követően egy sikerhajhász ügynök hálójába keveredve, találékonyságának és egy baráti segítségnek köszönhetően bonyolít sikeres fellépést egy nagyon híres brit előadóteremben.
 
Mivel kitekintése az angolszász kultúrára széleskörű, őt sem hagyják hidegen a halloween-i mókák és az örökké morgó Mr. Curry, szomszédja bánatára ki is eszel egyet.
Később attól sem riad vissza, hogy egy számára teljességgel érthetetlen közvélemény kutatásban is részt vegyen, mint interjúalany. A könyv számunkra leginkább szívet szorongató része pedig a kérdés: vajon Paddington új vagy régi otthonát választja-e, amikor eme választásra lehetősége adódik?
 
Ebben a könyvben is jó érzés újralátni a régi barátokat, ismerősöket: a Paddington minden csínyét megbocsátó, és őt befogadó Brown családot, a háztartás minden fogását ismerő Mrs. Bird-öt, a haszonleső Mr. Curry-t, és a „bevándorló” jogán Paddington-nal rokonszenvező, és őt teljességgel egyenrangú beszélgető partnerként kezelő, magyar származású, művelt régiségkereskedőt, Mr. Grubert.
 
APaddington itt és mostmegfelel a híres-neves Paddington-hagyományoknak: megmosolyogtató, pergő cselekményű, kedves, váratlan fordulatokkal teli történetek fűzére, amely nem mentes a megszokott bond-i társadalomkritikától sem.
Bár Paddington láthatóan el-el téved a közigazgatás és a mindennapi élet útvesztőiben, valójában a vele kapcsolatba lépők sem bizonyulnak minden esetben nálánál talpraesettebbnek, vagy kevésbé szűklátókörűnek.
 
Gyakran inkább úgy tűnik, hogy az őt körülvevő rendőrök, utazás- és rendezvényszervezők maguk sem igen látnak ki a társadalom által létrehozott intézmények utasításhalmazából, és képtelenek arra, hogy Paddingtont, mint mackót, az emberektől eltérő, rugalmas módon kezeljék.

Más „emberi lényekhez” hasonlóan Paddington beszél angolul, bevásárol, ruhát visel, és persze jó-jó medve, de az előbbi egyezések miatt az egyszeri bürokrata szemével, ez a kicsinyke elhanyagolható különbség nem mentesítheti őt a mindenkit érintő kötelességek alól. Mintha a bebetonozott rendszer kevésbé lenne egyénekre szabva, sokkal inkább tömegekre méretezett, állítja Bond.
 
Lelkes Paddington rajongóként most sem kell csalódnunk, hiszen a Paddington itt és most-ban egy elsősorban, mulatságos, édes meséskönyvet kapunk kézhez, másodsorban pedig egy felnőttek számára is élvezetes, humoros, elgondolkodtató olvasmányt.